Eötvös novellái és a Gondolatok

Eötvös novelláiban számos élénk színnel, mozzanattal, jellemző vonással, általában a megelevenítő erőnek olyan szerencsés példáival találkozhatunk, melyek A nővérekből hiányzanak. Egy tót leány az Alföldön című novellája például az "erkölcsi" célzatot tiszta, kerek szerkezettel, terjengősségtől mentes, természetes elbeszélő hanggal párosítja, ami ritka jelenség Eötvösnél. Regényeinek elmélkedő hangnemét a novellákban tömörség váltja fel. Apostagi, a szegény paraszt, napszámosmunkája, a tengeri-morzsolás közben magához fogad egy szegény kis tót leányt, akinek apja ott hal meg a tanyán. Apostagit sok kár érte a közelmúltban: szekere feldőlt, lába eltörött; a betegségére "négy lovából kettő, ökre és sertései rámentek, s negyed telkén és két sárga lován kívül csak jó felesége és gyermekei maradtak meg". Még sincs szíve magárahagyni az árvát, s felesége is, aki pedig otthon kissé meghökkenten fogadja az "ajándékot", lassan megszereti az árvaleányt, akit fiukkal Pistával együtt szépen fölnevelnek. Apostagi – mintegy jó szíve jutalmaként – meggazdagodik: "negyed telke helyett ő most két egész telket bír, s e {634.} mellett sok feles földet és árendás legelőt s annyi marhát, hogy egy földesúr büszke lehetne rá". Végül, hogy a család boldogsága teljessé váljék, Pista, a bíró lánya helyett, a kis tót leányt veszi feleségül, s szülei nemhogy akadályoznák, de még dicsérik is szándékáért. Ilyen idilliség, ilyen "erkölcsnemesítő" szándék mutatkozik meg Eötvös többi paraszt-novellájában is. A Téli vásár Viktája behajtja a városba egyetlen tehenüket, hazafelé menet eltéved a hóviharban, s el is pusztulna, ha rá nem bukkan az öreg gulyás tanyájára. Ez az alkalom összeköti sorsát a gazdag Farkas uramék legényfiával, aki végül elveszi feleségül. Ebben a novellában a téli vásár színes, mozgalmas, üde realizmussal ábrázolt képe s a hóvihar éjszakájának leírása Eötvös forradalom előtti műveinek legjobb lapjaira emlékeztet. Novella című írásában egy Svájcba szakadt s ott meggazdagodott, szorgos parasztlegény történetét mondja el, aki valamikor szerelmi bánatában beállt katonának, majd megszökött az osztrák hadsereg embertelen bánásmódja miatt, s új életet kezdett az Alpok hegyi rétjein, a havasi csúcsok alatt meghuzódó tanyán. A környezet rajza, a havasi világ képe, a kis tanyaközség embereinek bemutatása, a hazaszeretet és a honvágy érzéseinek hangsúlyozása: mindezek a feladatok Eötvösnek olyan írói erényeit csillantják föl, melyek miatt valóban sajnálnunk kell, hogy a forradalom utáni évek útját állták tehetsége további kibontakozásának. A novellákban elszórt képek, ötletek, megoldások újból és kétségbevonhatatlanul Eötvös realista ábrázoló tehetségét bizonyítják.

A paraszti világ ábrázolásán kívül Eötvös novelláiban, kisebb írásaiban meglelhetjük már a hanyatló középnemesi birtok, a pusztuló dzsentri képét is. Mikszáth ugyanezt a látványt az anekdota szivárvány-ívébe foglaltan tárja majd elénk; Eötvös módszere objektív, humortól mentes, erősen elemző marad. Jókai és Mikszáth módszere mellett kétségtelenül elfakul Eötvös, és csak Gyulainál, Tolnai Lajosnál lel majd folytatásra. Helyenként a letűnt világ életének, szokásainak nosztalgiás, merengő emlegetésére bukkanhatunk annál az Eötvösnél, aki e világ ellen oly harcosan küzdött valamikor. Magyar élet című töredékes írása például csaknem líraivá érzékenyült hangon (s már-már Krúdy stílromantikájára emlékeztetően) idézi föl a nemesi udvarházakat, melyekben "Káldi bibliáján, a Corpus Jurison s Himfy szerelmein kívül legfeljebb még egy Rontó Pált vagy Murányi Venust találtunk"; a több mint száz holdas kerteket, széles gesztenye fasorokkal; az agarászatokat, melyeken "a ködös idő s néha kis csípős szél ellenére, mely a kórókat a mezőn kergeté, soha vígabb társaság nem nyargalt nyúl után"; az esték hangulatát, amikor "a szél, mely a teremnek észak felé fekvő nagy ablakait időről-időre megrázta, s a hír, melyet a huszár a kávéval együtt hozott, hogy keményen fagyni kezd, csak azon hatást tevé ránk, hogy a kandalló nagy tüze körül még otthonosabban éreztük magunkat". Meghitt, bensőséges képet nyújtanak a kandalló körül üldögélő vadászok, fejük felett a mennyezettel, "melyen kék égen, könnyű fehér fellegek közt egy nagy fekete sas vala látható, körmei között tartva a nagy karosgyertyát". Az a világ, melyet itt bemutat, felbukkant A falu jegyzőjében is: ott a Kislaky-család képviselte a "magyar életnek" ezt a stílusát, melytől Eötvös emlékezése ily lírai meghatottsággal búcsúzik.

1864-ben jelent meg Eötvös utolsó, életében kiadott műve: a Gondolatok. (1861-ben, Gyöngysorok címmel Vachott Sándorné már összegyűjtötte Eötvös {635.} különféle műveiből az aforizmákat, s e kiadásba, Ferenczi szerint, Eötvös azért egyezett bele, mivel az özvegyen akart segíteni.) A Gondolatok meglehetősen heterogén anyagból állt össze. Megtalálhatjuk benne Eötvös valamely el nem készült, állambölcseleti művének töredékeit (mintegy az Uralkodó Eszmék kiegészítését), helyenként hosszadalmas fejtegetéseket az államról, a tudományról stb. De találhatunk köztük finom megfigyeléseket is emberi, társadalmi viszonyokról, s ezek – a regényíró Eötvös elemző, néhol szellemes kommentárjai – alkotják a legeredetibb, legérdekesebb részt. Sajátos, lírai színezetet adnak a kötetnek azok a vallomásszerű részletek, melyek Eötvös meghasonlottságáról tanúskodnak. Valami kiábrándult, rezignált életbölcsesség teremt egységes gondolati légkört a kötetben, és hangolja össze a különféle töredékeket.