Költeményei

Erdélyi költői működése, kritikusi, teoretikusi munkássága, de még az ítéleteiben, állásfoglalásaiban megmutatkozó hajlama és ízlése is: Petőfi útját egyengeti. 1840-ben írott költeménye, az Egy gyermek születésére, demokratizmusában és népszemléletében az Eötvös képviselte népbarátságtól és filantrópiától már Petőfi majdani nézőpontja felé tart. Erdélyiben tudatosul legkorábban az új költészet ízlése, melyet Petőfi első költeményei is képviselnek. Ez az ízlés láttatja vele egyhangúnak és untatónak a Tündérvölgy Vörösmartyjának pompázatosságát – 1845-ben, vagyis Petőfi első győzelmeinek idején. De már 1841-ben is idejétmúltnak érzi azt a dagályosságot, mely Kuthy Lajos stílusát megrontja; a "kuthyzmus" elutasításában A helység kalapácsának ízlésbeli anticipációját kell látnunk. S 1841-től kezdve, midőn Vahot Imre és Kuthy botrányos viszálya az irodalmi légkör megromlását jelzi már, Erdélyi ugyanúgy foglal állást velük szemben, ahogyan majd nem sokkal később Petőfi is. Erdélyi nem nyújt közvetlen támogatást Petőfinek, de egész elméleti tevékenységével Petőfi diadalát alapozza meg. Költészete, a Petőfi fellépte előtti években, ha csekélyebb mértékben is, ugyanazt a funkciót tölti be, mint majd Petőfié. Erdélyi osztozik az előfutárok sorsában: a nyomában érkező elsősorban őt borítja homályba. 1844-ben megjelenő verskötetének legveszélyesebb versenytársa: Petőfi első korszakának költészete. Feleségének korai halála után az 1844–45-ös esztendőket, ezeket az irodalmi népiesség diadala tekintetében oly döntő éveket külföldi úton tölti, s mire hazatér, Petőfi költői sikerei feledtetik az ő költészetét: amit ő kezdett, azt Petőfi már túlszárnyalta. Amikor a Szépirodalmi Szemlét szerkeszti, Erdélyi már mintegy távolról szemléli az irodalmi élet lényeges fejleményeit. Hasonló tapasztalatban még egyszer lesz része: az ötvenes években; noha nagy kedvvel veti magát a kritikai munkásságba, Gyulai Pál újszerűbb, frissebb, elevenebb kritikusi művészete és módszere háttérbe szorítja. 1856-ból való Arany-tanulmányának nehézkessége, elvontsága szembetűnő, ha Gyulai Szépirodalmi szemléjét állítjuk melléje. Erdélyi költeményeiben kifejeződik demokratikus meggyőződése, plebejus világszemlélete. Egy gyermek születése című versében élesen feudalizmusellenes hang szólal meg:

A pórkunyhóban gyermek született,

Egy rabbal a földnek több rabja lett.

Irány című verséből a felvilágosodás népszerű eszméi olvashatók ki; a XIX. század a politikai jellegű gondolati költészet szép példája; a Civilizációnk erőteljes szatíra; A kor átka a nemesi provincializmust gúnyolja. Leginkább népdalszerű verseivel hatott (Juhász a hegyoldalon, Elmennék én katonának, Tavasz vidulása, Piros a te kendőd); ezekkel – Horváth János kifejezése {651.} szerint – "a nemzeti műdal küszöbére" jutott. 1849 után írt verseit már nem gyűjtötte kötetbe; ezeknek felkutatása (folyóiratokban, almanachokban) és értékelése még az irodalomtörténetre vár. Végakarat című versében így tekintett vissza költői pályafutására:

És mondva lesz, hogy én homályos

Voltam beszédben, iratban;

Sebaj! de az csupán azért, mert

Könnyelműség van divatban.

Magamrul én annyit tudok, hogy

Bántam dolgok nehezével,

Küzdöttem egy-egy gondolattal

Egy-egy isteni eszmével.

Erdélyi János mint műfordító is tevékenykedett: magyarra ültette Boileau verses ars poeticáját és több külföldi népballádát. Fordított Scribe vígjátékaiból is; eredeti drámakísérletei közül csak A velencei hölgy jelent meg (1851). Wienbarg esztétikájának fordítása kiadatlan.

Szépirodalmi munkáinál jelentősebb esztétikai, kritikai, filozófiai életműve, különösen az irodalmi népiesség elméleti megalapozása.