85. ERDÉLYI JÁNOS (1814-1868)

FEJEZETEK

Erdélyi János 1814. április 1-én született Kiskaposon, Ung megyében, jobbágy családból. Sárospatakon tanult tizenegy esztendeig, s többször volt kénytelen házitanítást vállalni. 1830-ban Kemecsén, 1833-ban Cselejben, 1835-ben Berzétén nevelősködött. Berzétén, Máriássy Zsigmond házában, alkalma volt megismerkedni a kor politikai életének számos nevezetes alakjával. Kazinczy Gáborral kötött barátsága fontos mozzanat életében: részben az ő biztatására kezdett verseket írni. Költeményeit Bajza szívesen fogadta az Athenaeumnál, s Erdélyi már 1839-ben az Akadémia levelező tagja lett. Ekkor Pesten telepedett meg; először azzal a tervvel foglalkozott, hogy Kossuth Pesti Hirlapjához megy újságírónak; végül (1842-ben) mint a Regélő Pesti Divatlap kiadója, majd szerkesztője tevékenykedik kora irodalmi életében. A Kisfaludy Társaság 1842-ben tagjai közé választotta; székfoglalóját a Népköltészetről című értekezésével tartotta meg. Indítványára a Társaság megbízta a népdalok és mondák gyűjtésével. 1843-ban már a Kisfaludy Társaság titkára. Első felesége (Vachott Kornélia) halála után, 1844 áprilisában nyugat-európai útra indult; tapasztalatairól értékes úti levelekben számolt be a Pesti Divatlap, a Pesti Hirlap és az Életképek hasábjain. Hazatérte után sokat dolgozott divatlapokba (irodalmi bírálatok, zenekritikák stb.), sajtó alá rendezte a Népdalok és mondák három kötetét, és szerkesztette a Kisfaludy Társaság kritikai folyóiratát, a Magyar Szépirodalmi Szemlét (1847). A szabadságharc alatt a Nemzeti Színház igazgatója, kiadja Szabad hangok című politikai versesfüzetét (költeményeinek első és egyetlen nagyobb gyűjteménye 1844-ben jelent meg), 1849-ben Szemere Bertalan megbízásából a Respublica című lapot szerkeszti. Emiatt Világos után egy ideig felvidéki barátainál húzódik meg (értékes dokumentum ez időből való naplója). 1851 novemberétől élete végéig a sárospataki kollégium professzora. Nagy szerepe volt az abszolutizmus éveiben a pataki főiskola megtartásáért és korszerűsítéséért folytatott küzdelmekben. Megalapította a Sárospataki Füzeteket, a magyar protestáns szellemi élet közlönyét; a nemzeti ellenállás szellemében szervezte az 1859. évi Kazinczy-ünnepségeket és a pataki kollégium háromszázados jubileumát. Ez időre esik filozófiai vitája (a hegeli bölcselet védelmében) Szontagh Gusztávval; tanulmányait a Budapesti Szemle, a Pesti Napló stb. közölték; értekezései (Erdélyi János kisebb prózái) két kötetét 1863-ban adta ki. A kiegyezés után megpróbált kiszabadulni {650.} pataki elszigeteltségéből, de a közoktatásügyi minisztériumban remélt állást nem sikerült megkapnia. Ennek ellenére szeretett volna Pestre költözni, hogy újra részt vegyen az irodalmi életben, e készülődés közben érte a halál 1868. január 23-án.