A csoport kialakulása

A márciusi ifjúság kisebb baráti csoportok összetalálkozásából szerveződött történelmi hatású táborrá.

Az egyik góc a Tizek Társasága, melyhez még Petőfi néhány közeli barátját, Várady Antalt (1818–1885), Kolmár Józsefet (1820–1917), Lauka Gusztávot (1820–1902), Dobsa Lajost (1824–1902) – és persze Aranyt – sorolhatjuk. Gyülekező helyük a Pillwax, de sűrűn megfordultak Csengery Antalnál, a Pesti Hirlap szerkesztőségében is, ahol Irinyi József (1822–1859) a külpolitikai, Pákh Albert (1823–1867) az újdonságrovat vezetője, Emődy Dániel (1819–1891) pedig a megyegyűlési tudósításokat írja. Itt vetett véget életének a Petőfitől, Aranytól, Vasváritól, Jókaitól elsiratott Czakó Zsigmond. 1847-ben Pákhtól Pálffy Albert (1820–1897) veszi át az újdonságrovatot, és a Pesti Hirlap dolgozótársa Irányi Dániel (1822–1892) is.

Egy másik góc Erdélyben alakult ki, még a Tizek Társasága előtt, Szentiváni Mihály és Kriza János körül; fiatal költőkből, literátorokból, mint a Kőváry testvérek (Józsa, 1817–1875; László, 1819–1907), Medgyes Lajos (1817–1894), Mentovich Ferenc (1819–1879), Jakab Elek (1820–1897), Urházy György (1823–1873). Szentiváni korai halála után e csoport hamarosan keresi és meg is találja a kapcsolatot Petőfivel: Medgyes Lajos 1846-ban az Életképek hasábjain Petőfit mint a fiatal irodalom vezérét köszönti; Petőfi elfogadja a baráti jobbot, erdélyi utazásakor többükkel megismerkedik, s verseket ad Urházy Unió című zsebkönyvébe. Időközben egy második, még fiatalabb erdélyi írói kör is felnövekedik: Gyulai Pál (1826–1909), Szilágyi Sándor (1827–1899), Szász Károly (1829–1905) és Sükei Károly (1827– 1854).

Amikor Sükei Pestre kerül, Vasvárival köt barátságot, aki az egyetemi hallgatók "Pesti Magyar Társaság", "Egyetemi Magyar Társulat", "Irodalmi Kör" neveken működő politikai tanulókörének lelke. Oroszhegyi Józsa (1822–1870), Királyi Pál (1818 –1892), Mészáros Károly (1821–1890), Nyári Albert (1828–1886), Elefánty Ferenc (?–?), Gajzágó Salamon (1830–1898) e csoport nevezetesebb tagjai; közéjük tartozik Korányi Frigyes (1828–1913), a későbbi orvosprofesszor, aki értékes emlékiratot készített e hőskorról, és Szikra Ferenc, akinek egyetlen irodalmi működése az, hogy a Nemzeti dal első szavát majd ő javasolja Petőfinek. Királyi Pál és Oroszhegyi Józsa ekkor a Jelenkor és a Társalkodó szerkesztői, ők adnak helyet Vasvári, a Birányi testvérpár (István, 1815 körül–1856; Ákos, 1816–1855) és Mészáros Károly írásainak. Ezt a kört jó ideig meg aligha fűzi kapcsolat Petőfiékhez; Oroszhegyi Józsa például a Jelenkorban egy kicsit megleckézteti Petőfit, amikor Zöld Marciját a színház visszautasította.

{693.} Egyelőre csupán az Életképek hasábjain találkoznak az eddig felsorolt írók; ők azok a "legjobb fejek", akiket Petőfi említ. Az Életképeknél 1847 nyarától Jókai mellett Sükeinek van fontos szerepe: ő irányítja a kritikai rovatot. Ugyanezek a fiatalok töltik meg munkáikkal jórészt a Hazánkat is; Petőfinek huszonhat verse és Uti levelei jelennek meg itt, a "Pesti levelek" című rovatot egy ideig Irinyi írja, és számos közlemény érkezik az erdélyiektől (Kőváry László, Gyulai Pál, Szilágyi Sándor írásai). A helybeli győri ifjúság politikai vezetője Lukács Sándor (1822–1854); irodalmi működése csekély, később mint népképviselő és hadfelszerelési kormánybiztos végez kiváló munkát.

1847 novemberében megnyílik az utolsó rendi országgyűlés; az ifjak egy része Pozsonyba sereglik, és szokás szerint megalakítja a jurátusok önművelő körét, melyben Székely József (1825–1895), Berecz Károly (1821–1891), Szarvady Frigyes (1822–1882) és Lévay József (1825–1918) hallat a legtöbbet magáról; Golub Vilmos (1821–?), Funták Sándor (?–?) – Vasvári körének tagjai – és mások a pesti lapoknak küldik tudósításaikat.

Ekkor a pesti ifjúság elérkezettnek látta az időt a politikai fellépésre. Vasváriéké a kezdeményezés; mint Nyári Albert írja: "Az elfojtott szellemet kifejtendők 1847-ik év december 6. többen a helybeli ifjúság közül összeálltak, hogy egy társulatot állítsanak fel." E kör, melynek tagjai jórészt Vasvári egyetemi barátai lehettek, hetenként kétszer tartott megbeszélést a Jelenkor szerkesztőségében, "nyílt ajtók mellett", "korszerű politikai kérdések körül". Az érdeklődők száma egyre nőtt, "és ekkor az ifjúság egy oly merész léptére tökélte magát, mely még eddig a fővárosban hallatlan volt": a Pillwaxba tette át összejövetelei helyét. Alkalmasint ekkor és itt jött létre együttműködés – állítólag Irányi közvetítésével – Vasváriék, Oroszhegyiék és a Pillwax írói, Petőfiék között (akikhez akkor már Vajda János is csatlakozott), és joggal írja Nyári Albert: "Ez fontos lépés volt; a forradalomnak első lépése." Nemsokára elhatározták, hogy az országgyűlési ifjakkal is kapcsolatot teremtenek: 1848. március 5-én levelet írtak Pozsonyba: "Értesítsük egymást viszonosan hazánk legújabb mozgalmairól, organizáljuk az egymástól távol eső ifjúság szent akaratát ..." A pozsonyiak a "Pesti Ifjúság" aláírású levelet nem kapták meg, mégis ez időponttól számíthatjuk a márciusi ifjúság – laza – szervezeti formájának kialakulását. Vasvári, talán már ekkor, debreceni és kassai diákokkal is érintkezésbe lépett; az egri jogászság vezetőivel (Tóth István, Békey István) előbb is kapcsolatban állott.

Március 15-én a pesti (tőle függetlenül a pozsonyi és a győri) radikális ifjúság a történelem színpadára lépett. A szabad sajtó új kezeket kívánt, s mind többen vették ki részüket a forradalmi publicisztika munkájából, hírlapi cikkekkel, mint Csernátoni Lajos (1823–1901), Bulyovszky Gyula (1827– 1883), Nyiri Józsa (? –?), Herczeg Viktor (? –1849), Ábrányi Emil (1820– 1850), Remellay Gusztáv (1819–1866), Szegfi Mór (1825–1896), Pap Gábor (1827–1895), Magos Ernő (? –1855), Bogdán Lajos (? –?), Ocsvai Ferenc (1819–1887), Dózsa Dániel (1821–1889) stb., vagy röpirataikkal, mint Kléh István (1825–1913), Kornis Károly (1822–1863), Hatvani Imre (? – 1856), Töltényi Miklós (? –? ), Greguss Ágost (1825–1882) és mások, hogy így végül teljessé váljék a márciusi fiatalság írói tábora.

A márciusi ifjak irodalmi és politikai működésében három szakaszt látunk: 1841 körül tünedeznek föl írásaikkal, még nem mint csoport, ez még csak a {694.} későbbi forradalmi szerepre való egyéni felkészülésük ideje; 1846-tól számíthatjuk csoportosulásuk kezdeteit; 1848-ban szerepelnek többé-kevésbé szervezetten. 1849 után márciusi ifjúságról mint írói, politikai körről természetesen többé már nem beszélhetünk. A legnagyobbak – Petőfi, Jókai, Arany, Vajda János, Pálffy Albert, Pákh Albert – külön fejezetet vagy lapokat vívtak ki maguknak az irodalomtörténetben, mely újabban a politikai írókat is, mint Vasvári és Irinyi József, kezdi figyelemben részesíteni, de ha nem törekszünk a csoport kisebb tagjainak megismerésére, e nagyok munkásságát sem érthetjük meg igazán. Mivel a márciusi ifjakat nem annyira irodalmi ízlésük, mint inkább politikai nézeteik azonossága vagy hasonlósága köti össze, a vizsgálatnak nem annyira szépírói alkotásaikra, mint inkább politikai műveikre kell irányulnia.