{691.} 91. A MÁRCIUSI IFJAK

FEJEZETEK

A márciusi ifjakat eddig még egy irodalomtörténeti mű sem tárgyalta mint irodalmi csoportot, noha erre maga Petőfi jogosít fel azáltal, hogy többször is megpróbált a vele rokon gondolkodású fiatal írók körének szervezett formát adni. Először 1846-ban, amikor a szerkesztői önkénnyel szemben létrehozta a Tizek Társaságát, melynek rajta kívül Bérczy Károly, Degré Alajos, Jókai, Pákh Albert, Lisznyai Kálmán, Obernyik Károly, Pálffy Albert, Tompa Mihály és Kerényi Frigyes voltak tagjai. Pesti füzetek címmel folyóiratot kívántak indítani, hogy a "magyar romantika-iskola" önállóan léphessen föl, de a hatóságok alkalmasint jól sejtették, hogy a szándék több volt, mint irodalmi, s megtagadták a lapengedélyt. Petőfi a kudarc után a győri Hazánkat nyerte meg radikális szellemű nemzedéktársai közlönyéül: 1846 decemberében Győrbe utazott, és tárgyalásai a szerkesztővel, Kovács Pállal eredményesek voltak, mert a januárban megindult lap sűrűn közölte Petőfi és elvbarátai munkáit, kiket a költő maga szólított fel a közreműködésre. Nagyobb hatás kifejtése végett azonban fővárosi folyóiratra volt szükség, s amikor 1847 júliusában Jókai vette át az Életképek szerkesztését, Petőfi ezt választotta csoportja kristályosodási pontjául, "mert annak legtöbb olvasója van, mert ahhoz szegődtek a legjobb fejek, mert annak szerkesztője egyik főtagja a fiatal Magyarországnak, hova mindazokat számítom, kik valódi szabadelvűek, nem szűkkeblűek, merészek, nagyot-akarók, azon fiatal Magyarországnak, mely nem akarja a haza kopott bocskorát örökké foltozni, hogy legyen folt hátán folt, hanem tetőtől talpig új ruhába akarja öltöztetni ..."

A Fiatal Magyarország elnevezés ekkor már nem volt új; nyomtatásban Csató Pál alkalmazta először, 1839-ben, denunciáló szándékkal, Kazinczy Gábor körére, melynek törekvései sokban hasonlítottak Petőfi és társai programjára.

Zavar elkerülése végett az újabb radikális nemzedéket inkább márciusi ifjaknak nevezzük, azon tetteik után, melyekkel nemcsak irodalmi, hanem történelmi jelentőségre emelkedtek, s egyszersmind hangsúlyozva, hogy ez az írói kör mindenekelőtt politikai tekintetben minősül csoportnak, noha mint politikai csoport irodalmi tekintetben is újat alkotott.

A márciusi ifjúság fogalmának meghatározását még nem kísérelték meg. A közönséges szóhasználat általában így nevezi mindazokat a fiatalokat, akik március 15-én és a rákövetkező hetekben, hónapokban forradalmi szerepet töltöttek be, akár mint a mozgalmak irányítói, akár csupán mint tüntető utcai tömeg, a szabadságért lelkesedő diákság, névtelen hősök és hősi halottak serege. Szűkebb értelemben márciusi ifjaknak a radikalizmus, a forradalmi szellem irodalmi képviseletét nevezzük, Petőfit és baráti körét, a vidék rokon meggyőződésű irodalmárait, a forradalom ifjú szónokait, a Márciusi Klub, majd az Egyenlőségi Társulat fiatal tagjait, a Marczius Tizenötödike és más radikális lapok gárdáját: írókat, akik politizáltak, politikusokat, akik írtak. Amazt, a nagyobb tömeget – megint csak azért, hogy zavar ne támadjon – alkalmasabb forradalmi ifjúságnak nevezni; ennek százakra, ezrekre menő társadalmi rétegéből emelkedik ki a márciusi ifjak irodalmi csoportja mint politikai vezérkar, anélkül azonban, hogy teljesen egységes, szervezett tömörülés tudott volna lenni.

{692.} A radikalizmusnak persze nemcsak a fiatalság körében voltak hívei, ezért szükséges, hogy a márciusi ifjúságot mint korosztályt is meghatározzuk. Legtöbbjük a húszas években született, korábban csak kevés (pl. Arany, 1817, Birányi Ákos, 1816); a náluk is idősebb radikálisok – Táncsics, aki apja lehetett volna az ifjaknak, Horárik, a Madarász testvérek – már nem tartoztak (Egressy Gábort kivéve) Petőfi köréhez.