A történelem sodrában (1848–1849)

A költő boldog. Annyi keserves, hányatott esztendő után végre úgy érzi, hogy a "gazdag szegénység" révébe érkezett. Azzal a reménnyel búcsúzik az 1847. évtől, hogy "Esztendőre hármacskán | Azután négyecskén" lesznek a Dohány utca 373. szám alatti első emeleti lakásban (Szilveszter éje 1847-ben). A táblabírót nem fejezi be. Újra belefog a Lehel-eposzba, de ez sem készül el. A családi boldogság hangulatát a közeli változások feszültsége hatja át. Petőfi nemcsak a magyar, hanem az európai politika áramkörébe kapcsolja gondolatait. Feleségének most a szerelemnél is nagyobb indulatot vall meg: "Sejtek, sejtek én valamit, | A jóisten tudja, hogy mit, ... Nem maradhat így sokáig | Mi hogyan lesz, majd elválik." A plebejus forradalmár nemzeti lelkiismerete háborog benne: "Messze elmaradunk a világ sorától"; s költő-barátját az idő múlásával serkenti: "Föl, föl barátom, drága minden perc" (Adorján Boldizsárhoz). A forradalom-várás lázában ég Petőfi. Egy remek szólása jellemzi legjobban lelkiállapotát: "Úgy érzem a forradalmat, mint a kutya a földrengést." 1847 végén mondotta ezt Csengery Antalnak, a Pesti Hirlap szerkesztőségében.

{782.} Béranger-t és Moreau-t fordítja, Beaurepaire-ről ír költeményt, Verdim hős védőjéről, aki 1792-ben inkább a halált választotta, semhogy megadja magát. Mintha nemzete állította volna az őrtoronyba, úgy figyeli Petőfi az európai eseményeket. S mint az élesszemű matróz, ha észrevéve a látóhatár szélén a földet, elkiáltja társaihoz a hírt, úgy kiáltja a költő az országnak: Olaszország! Januárban kitört az olasz forradalom, Petőfi szíve örömmel telik meg: "Eljő, eljő az a nagy szép idő, | Amely felé reményim szállanak" ... Februárban Franciaországban, márciusban Bécsben lobban fel a forradalom lángja. Március elején Petőfi Veszprémben tartózkodik, s ahogy hallja a francia forradalom hírét: "'Vive la république' kiálték föl, aztán némán, merően álltam, de égve, mint egy lángoszlop. ... Nyakrafőre siettem a fővárosba ... reszketve, lélegzet nélkül értem haza. ... Általános volt a lelkesedés, de még semmi sem történt. ... Nagyot lélegzettem, mint a búvár, midőn a víz alól felmerül." A költő minden gondolatával a közeli forradalmat sürgeti (Az országgyűléshez, A tél halála, 1848, Kemény szél fúj ... stb.). Az események őt igazolják. Március 13-án Bécsben kitör a forradalom. Ezen a napon írja a Nemzeti dalt, az ellenzéki kör tervezett lakomájára. Március 14-én este a bécsi események hírére a fiatalság cselekvésre határozza el magát. Másnap a Fiatal Magyarország táborának vezetésével a pesti nép átszakítja a zsilipeket. Kiönt medréből a folyam. Petőfi mint népvezér is, mint költő is a gátszakítók élén jár. Tagja a rendre ügyelő választmánynak; beválasztják a Pest megyei nemzetőrséget szervező bizottságba, s kinevezik nemzetőri kapitánnyá. Pest szava Pozsonyig hallatszik. A habozó rendek most mindenre készek; március 18-án megszavazzák az úrbér, a papi tized váltság nélküli eltörlését s a közteherviselést. Megalakul a felelős magyar minisztérium. Akadályok ... A király leiratában nem fogadja el a pénz- és hadügyminisztert, illetve a minisztériumok hatáskörének bővítését, de az események, a közvélemény nem tűrik az ellenállást. Mire az uralkodó Kossuthot is megerősíti miniszteri tisztében. Április 14-én a kormány Pestre érkezik.

Petőfi ekkor már élesen bírálja a liberális nemesi vezetés következetlenségét, ingadozásait a plebejus törekvések oldaláról. Batthyányék nem tudnak végleges és határozott választ adni a történelem nagy kérdésére: következetes népfelszabadítás vagy reformeri engedmények? Szakítás Béccsel s a nemzeti függetlenség védelmének megszervezése vagy halogató, kompromisszumos álláspont? Újraélednek a retardáló elemek, erősödik a "fontolva haladók" irányzata, igyekeznek felszámolni március 15-e következményeit s elzárni a kibontakozás útját. Támadások indulnak a radikálisok ellen; Petőfi királyellenes verseire lojális, tompa lelkek írnak royalista válaszokat, a respublikáról írott cikkét a Pesti Hirlap – Kemény Zsigmond udvarias levele kíséretében – visszautasítja. A költőt kihagyják a rendre ügyelő választmányból. Azon igyekeznek, hogy elszigeteljék a forradalmi ifjúságot.

Petőfi sziklaszilárdan megáll elvein. Március 23-tól Jókaival együtt szerepel neve mint szerkesztőé az Életképekben. Egyre-másra írja királyellenes verseit, és Készülj, hazám című szatirikus költeményében a "gúny keresztjére feszíti azt a megalkuvó tervet, hogy az uralkodót – miután a bécsi nép elkergette – Magyarországra hívják. Tettekre, továbbhaladásra sürget a költő; a forradalmi demokratizmus nem tűr megtorpanást. A törpe lelkekre, a gyávákra, a konzervatívokra, az új Mohácsot készítőkre zudítja dühét ezekben a {783.} hónapokban Petőfi, s teszi ezt rezzenetlenül, meg nem inogva ebben a döntő történelmi szakaszban, "Megkötött szárnyú sasok"-hoz hasonlítja társait 1848 áprilisában, s keserű hangon kiáltja nyilvánossá, hogy háttérbe szorítják március hőseit, s azok szedik el a koszorúkat, akik "nem voltak a csatán" (A márciusi ifjak). Nem a koszorú fáj a költőnek, hanem a forradalmi plebejus megmozdulás átsiklatása a nemesi-kompromisszumos politika vágányaira.

Petőfi április 5-én és május 12-én népgyűléseken szólal fel, ostorozva a minisztérium megalkuvását. A május 10-i sortűz hírére mondja Petőfi a népgyűlésen: "én e minisztériumra nem a hazát, sőt a kutyámat sem bíznám." A Batthyány-kormány politikáját lényegileg a nemességen belüli reális erőviszonyok határozzák meg. Petőfi a nemességen kívülről bírál, a népi-nemzeti érdekek alapjairól, anélkül, hegy a néptömegek tudata ekkor már felemelkedett volna saját érdekeinek magaslatára. Az 1848 júniusi választásokon nemcsak Petőfit, de Aranyt is kibuktatják, a márciusi fiatalok közül csak Irinyi, Irányi, Lukács Sándor lesz tagja a július 5-én összeülő nemzetgyűlésnek. Petőfit nem töri le a szabadszállási bukás, nem az ellene zúduló rágalomhadjárat. Politikai cikkeiben (Május 27.) és a választás ügyében írott leveleiben és nyilatkozataiban ragyogó helyzetelemzéseket ad s kifejezi töretlen hitét a népben.

Petőfi bízik a nemzetgyűlésben (A nemzetgyűléshez, 1848. július 4.). Örömmel fogadja Kossuth beszédét és a követek szavazatát a véderő ügyében (Ismét magyar lett a magyar). De nem lehet megállni, nem lehet megelégedni a kivívott eredményekkel. Jellačić rátámadt az országra. Jellačić mögött Bécs áll. S a nemzetgyűlés "cammog", "nyámmog", "mint valami inaszakadt invalidus", s Petőfi a történelem követelését fejezi ki, amikor augusztus 11-i cikkében a nemzethalállal fenyegetve kimondja: "Szomorú, szomorú. Éspedig így lesz, ha a nemzet minél előbb föl nem serken, s ki nem ragadja kormánya és képviselői kezéből azon hatalmat, melyet neki jó hiszemben átadott, s mellyel azok részint nem tudtak élni, részint rútul visszaélnek." Augusztus 16-án pedig ezt írja Aranynak: "A haza cudarul van, vagy jön egy mindent felforgató, de mindent megmentő forradalom, vagy elveszünk, de oly gyalázatosan, mint még nemzet nem veszett el." Naplójának április 19-i republikánus hitvallását most versben is megfogalmazza (Respublika). A nemzethez írott hatalmas forradalmi szózatában a következetlenek, a belső ellenség ellen támad.

A szeptemberi események Petőfit igazolják. Jellačić átlép a Dráván, a kormány az egyezkedés lehetőségeit keresi Béccsel. A költő szeptember 16-án megfogalmazza az Egyenlőségi Társulat kiáltványát, majd hadi küldetéssel a Székelyföldre indul.

Októberben Erdődre s onnan Debrecenbe megy zászlóaljához. Október 15-én nevezték ki századossá. Júlia gyereket vár, december 15-én meg is születik a fiú, Zoltán. Petőfi erre az időre szabadságot kér. Súlyos anyagi gondjai vannak, szüleiről is gondoskodnia kell. Egyre-másra érik a támadások: ellenfelei kajánul célozgatnak arra, hogy csak verseivel buzdít a harcra, ő maga távol marad a csatatértől. De így volt ez rendjén. Nemcsak Júlia állapota, de a politikai vezetés plebejus ellenőrzése miatt is inkább ott volt a költő helye Debrecenben, ahová majd az újesztendő első napján a kormány is indulni {784.} fog. (Windischgätz január 5-én vonul be Pestre.) Petőfi több versében veri vissza az aljas erkölcsi denunciálást. Költeményei politikai tényezők a magyar közéletben. Korábban írt királyellenes versei most egymásután megjelennek a sajtóban, s újakat is ír. A republikanizmusnak is, a függetlenségi harcnak is egyik kulcskérdése a király-kérdés. Petőfi szemernyit sem lazít a márciusi eszméken. "Törekvése: politikát csinálni a néppel, a néppel előrehajtani a fontolva haladó, az egyhelyben tapogó, a kompromisszumok után pislogó nemesi ellenzéket, végigvonul 1848–49 egész menetén. Nincs olyan fordulópontja, nincs olyan válsága az 1848–49-es esztendőnek, amikor Petőfit ne látnánk cselekvő és harcoló néptömegek élén, mint a magyar plebejus forradalmi balszárnynak a vezetőjét" (Révai József). Petőfi eszméivel, s bizonyos helyzetekben politikai tevékenységével is, valóban a néptömegek élén járt De a népi érdekek következetes képviselete azt is jelentette, hogy a forradalom szempontjából apályos szakaszokban Petőfi viszonylagos elszigeteltségbe került, s nem a politikai élet középpontjából, hanem a forradalmi végekről hangzott fel szava. Aki Petőfi helyzetét mindvégig a március 15-i események képeiben érzékeli, téved.

A költő 1849. január 15-én csatlakozott Bem tábornokhoz, az erdélyi hadak fővezéréhez. A forradalmár költő és a forradalmak hadvezére találkozott. Az apa és fiú viszonyának érzelmi melegsége jellemzi kapcsolatukat, amelynek alapja a mély elvi egyetértés a szabadságharc és forradalom kis és nagy kérdéseiben. Petőfi számos barátjával összekülönbözött. Elvei nem fértek össze a legcsekélyebb megalkuvással sem. Ez és nem más a lényege a Vörösmartyval és Jókaival történt szakításnak; e miatt különbözött össze egész sor katonai felettesével, Vetter Antaltól Mészáros Lázárig. Még Kossuth Lajossal is. Ezeknek az összeütközéseknek kínos következményeitől Bem védte meg Petőfit; ő adta vissza katonai rangját, ő állt helyt, ha kellett, szavaiért és tetteiért. Kellett ez a több mint baráti támogatás a költőnek; "azon vettem észre magam, hogy nagyon kegyvesztett ember lettem" – írja 1849. május 17-én Aranynak. Gond a család is, Aranyék vendéglátását veszik igénybe egy időre. Ez év tavaszán már olyan súlyosak a költő pénzügyi nehézségei, hogy eladatja a Bemtől ajándékba kapott lovat. Nagy úr a szükség. Ebben az ügyben is Aranyhoz fordul: "Eredj el Szentpáli térparancsnokhoz, s kérd meg őt igen szépen a nevemben, hogy lovamat adja el árverés útján. Légy jelen te is az árverésen, s megmondhatod a vevőknek, hogy az a ló Bem csatalova volt, ő adta Petőfinek, s Petőfi most eladja, hogy árán kenyeret vegyen magának!" (1849. május 27.)

A megélhetés napi gondjai nyomják, de verseiben nyoma sincs egyéni bajainak. Csak egy fennmaradt levél-fogalmazványból (Szemere Bertalanhoz) értesülünk arról, hogy a költőnek gondot okoz: "lesz-e holnap mit ennie, neki és családjának?" Költeményei a harcok lázában fogannak, mozgósítanak és lelkesítenek. Nem töri meg hitét az orosz intervenció sem; népháborúra, szent háborúra tüzeli a közvéleményt (Föl a szent háborura!). Július 25-én ismét találkozik Bemmel Berecken, őrnagyként foglalja el mellette adjutánsi tisztét. Július 29-éről maradt fenn nejéhez írott utolsó levele Marosvásárhelyről keltezve. Az utolsó mondatok: "Szopik-e még a fiam? válasszátok el minél előbb, s tanítsd beszélni, hogy meglepjen. Csókolom a lelketeket és szíveteket miljomszor számtalanszor – imádó férjed – Sándor." A július 31. segesvári {785.} csatában esett el a költő. A közvélemény még évtizedek múlva sem tudott megnyugodni halála hírében. Visszavárta.