Az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán

E két remekében találja meg Jókai először (Nábob: 1853–54, Kárpáthy Zoltán: 1854–55) legigazibb témáját és legmélyebb ihletőjét: az új és régi küzdelmét a közelmúltban. Bennük jut közelebb a környezet- és jellemrajz realizmusához – egyéni regénystílusához. Liberális szellemű társadalombírálat lobog e művekben, de a maradiság az író személyében csak bocsánatos bűn, a hazafiatlanság mindennél súlyosabb vétkéhez képest. A nemzeti egység e két regény legfőbb mondanivalói közé tartozik, ám a nagybirtokosok vezette egység: illúzió, melyből egy évtizeden belül a költő is kigyógyul. (Az illúzió létrejöttét az elnyomás szülte bizonytalanság magyarázza.) Kár-{292.}páthy Zoltán már el is veszti mágnási vonásait: benne Jókai az értelmiséggé váló nemességet dicsőíti.

A szerelem rajza sokhelyt a 18. század szentimentális regényeire emlékeztet: a hedonista főnemesség erkölcse áll itt szemben a polgári családiassággal és bensőséggel; az érzelmek rousseau-i kultusza igazi lírai hangvétellel kap helyet Mayer Fanny és Kőcserepy Vilma sorsában. Az ábrázolás személyes átfűtöttsége sokban családi hagyományból, a szerző gyermekkori élményeiből ered: Kőcserepy Vilmában első szerelme (Asztalos Etelka) emléke él, a jurátusokkal keményen bánó nagyúri főnökre pedig apja visszaemlékezései hívhatták föl a figyelmét.

Az anekdota sokrétű szerepe kevés alkotásában mutatható ki oly világosan mint a Nábobban. Nemcsak egyes helyzeteket, a mellékszereplők egész csoportját (Tarnaváry, Bogozy, Kárpáthy János szolgái meg cimborái) s az élőbeszéd ízeit meríti innen, hanem a mese alapját, s Jancsi úr személyében egyik főfiguráját is. A döntő fordulatok (Törik-szakad csárda, koporsó-küldés, a kései házasság) így eredetiek, nemzeti színezetűek lesznek, mindennek pedig éppen a műfaj meghonosodása tekintetében van nagy jelentősége. Ez irányba mutatnak a népmesei, mondai mozzanatok is (a három Mayer-leány, a Vilmát megszabadító Kárpáthy Zoltán, a sejtelmes, befalazott lakosztály). Mint Jókainál rendesen, a cselekmény gazdagságával lépést tart a környezetrajz sokszínűsége: a két regény több mint húsz évet ölel fel, a legkülönfélébb színhelyeken (Párizs, Pozsony, Kárpáthfalva, Pest stb.) játszódik. Kastélyokba, polgárházakba, politikai gyűlésekre éppúgy elvezet, mint ügyvédi kancelláriákba és népünnepélyekre. Jókai jól ért a különféle csoportok lélektanához (sokkal jobban, mint az egyénekéhez), jellemzésükben egyes nyelvi rétegek mesteri kezelése is segíti, a tárgyi miliő leírása pedig valósággal szenvedélye. Mindebben sokat köszönhet a negyvenes évek életkép-divatjának is.

Fanny sorsa nyomán ismét meggyőződhetünk róla: az író visszariad a tragikus motívumoktól. Derűs, (néha már túlzottan idilli) világnézete megóvja attól, hogy hősnőjét bűnbe vagy öngyilkosságba vigye. A szerkezetre jellemző a hangulatok (komikum – érzelmes szomorúság) változatossága, az ellentétek gyakori alkalmazása, leghangosabban azonban a férfias tetterő, a nemzeti élniakarás kürtszava hangzik ki. A hangnem váltogatása sok tekintetben az események egymásutánját is megszabja. Közhely, hogy az anekdota és életkép fellazítja a kompozíciót. Valóban, a Nábob inkább korrajz, mint 19. századi regény; még a főhősét is nehéz lenne kiválasztani. Kezdetben Rudolf, később Jancsi úr, majd Fanny pályázhatna a főhős címére. A Kárpáthy Zoltánban háttérbe szorul az anekdota, szembetűnő felépítésének nagyobb fokú szervessége.

Szereplőgárdájának jellegzetes körei már teljesen kibontakoznak. A ragyogó héroszok (Szentirmay, Kárpáthy Zoltán) mellett a fejjel kisebb intrikusok (Kőcserepy, Maszlacky) s az élettől duzzadó zsáner- és adomafigurák (Bogozy, Vargha uram, Boltay stb.) ragadják meg az olvasót. Világa azonban nemcsak emberfeletti szereplőkből s a groteszk irányába stilizált alakokból áll, ha ritkábban is, de formál több oldalról látott, valószínű jellemeket is. A parlagi magyar megtestesítője, Kárpáthy János, nem született irodalmi előképek nélkül; ám Fáy András Bélteky Mátyása pl. oktató célzattal megírt, száraz regényfigura hozzá képest. Bővérű, jellegzetesen magyar alak-{293.}jában a barbárság és kiskirályság valami szelídebb emberséggel, olykor öreges ellágyulással keveredik. Megalkotásában két nagy anekdotakör fonódott össze, egyik a tréfáskedvű oligarcha típusa (a tiszafüredi Józsa Gyuri, a szabolcsi Ibrányiak) körül gyűrűzött, másik a kései házasság s az örökösödési per mozzanatát foglalta magában (Balassa báró, Wenkheim József-Antal). A nábob lelki fejlődése következetes és végkifejletben sem válik túlzottá. Bár a hangsúly javulásra való érdemességének megmutatásán van, eltékozolt élete sokkalta igazabban jelenik meg, mint pl. Vas Gereben Egy alispánjának Józsa Gyurija esetében, s nem borul fátyol még vad tivornyáira sem.

A nagy érzelmi feszültséget hordozó, romantikus ihletésű fejezetekben megtalálhatjuk az Egy bujdosó könyvének ritmikus prózáját (Vilma halála), míg az anekdoták és életképek kedveznek a táj szavak, népies fordulatok térhódításának. Milyen jóízűek Jókai mesecélzásai! Kőcserepy drágán felépített kertjében "arany almát eszik és ezüst homokon jár", a mágnások párbajsegédje: "erősen fújtatva tekinte körül a szobában, mint a mesebeli sárkány, aki emberbűzt érez". A patetikus fordulatok, meglepő metaforák a fejezetcímekben is ritkulnak, s helyüket a tartalom egyszerű előrejelzései foglalják el, mint A pünkösdi király, Ezernyolcszázhuszonöt, Egy nemzeti ünnep, Szentirmán, Az örömnap című fejezetekben.