A liberális-nemesi irányzat

Legfőbb képviselői: Kemény, Eötvös, Csengery és Szalay szinte nyomban Világos után a népies-nemzeti iránnyal való szövetségre törekszenek. Korántsem eltervezett, ravaszul megfontolt szándékkal, inkább csak azért, mert végső céljaikat egymáséival azonosnak vagy legalábbis rokonnak érzik.

Az első mozzanat, mely a leendő kompromisszum irányába mutat, a liberális-nemesieknek az "ideál-reál"-ellentét körüli eszmélkedésére megy vissza. A kezdeményező Eötvös A XIX. század uralkodó eszméiben (1850-54) a baconi induktivizmust már széleskörűen alkalmazza, a "reál"-filozófiai determinizmust, a mechanikus materializmus fátum-szemléletét az objektív idealizmus szabadság-eszméjével egyeztetni igyekszik. Célja, hogy a sors – a történelmi sors elkerülhetetlenségét cáfolja, s hogy kompromisszum árán hirdesse az akaratszabadságot és a szabadság-eszme változatlan időszerűségét.

Kemény, a természettudományos szemlélet térhódításáról szólva, hasonló eszméket penget az Élet és irodalomban (1853). A "reál"-szemlélet kompromisszumos elfogadása, az egzaktság-igény azonban nála már más vonatkozásokban is megmutatkozik. A regényről vallott felfogásában például a történeti hitelesség s a lélektani hűség témakörében, másrészt a szükségszerűség, a motiváció elvének, illetve a kritikai-filológiai módszer dicséretének tárgyában. (Természetesen, ez utóbbi követelménye elsősorban nem a történeti regényirodalommal, hanem a történettudománnyal kapcsolatos, elvének írói alkalmazására azonban jómaga is törekszik, mindenekelőtt A rajongókban).

A liberális-nemesieknek egyeztetési szándéka a népies-nemzeti vonulat "ideál-reál"-szemléletével csaknem rokon jelenség. Keménynek az epigon-költészetről az Élet és irodalomban vallott felfogása Arany János Sárkány-koncepciójának egyrészt előzője, másrészt kiegészítője. Hasonló párhuzamot észlelünk Kemény Zsigmond és Gyulai Pál epigon-felfogása, valamint Csengery koncepciója és Erdélyié között stb. Nem hiányzanak a párhuzamok a tekintetben sem, hogy az "ideál-reál" problémakör tulajdonképpen az irodalmi eszményítésnek, az apologetikus esztétikának szálláscsinálója; a népies-nemzeti és a liberális-nemesi irány képviselői legvégül ebben a párhuzamban találnak egymásra. Bizonyítékul erre Aranynak és elvbarátainak állásfoglalása szolgál.