Ifjúsága s a pályakezdés évei

Irodalomtörténetírásunk atyjának, Toldy Ferencnek volt a fia; Pesten, 1844-ben született. Tanulóéveiben apja még a hivatali elismertetés magaslatán állt; családjuk életére a polgári jólét nyomta rá bélyegét. Nemsokára azonban megkezdődött már Toldy Ferenc visszavonulása az irodalmi és a művelődési életből, ami pedig magatartását egyfajta ellenzékiséggel árnyalta. A Toldy család légkörét az ötvenes években, irodalmi tekintetben, meghatározta még az is, hogy Toldy Ferenc a népiesek méltányló megértésében ugyan ez időben nagy lépést tett előre, mégis: szíve és ízlése továbbra is a reformkori romantikus nemzedék foglya maradt. Toldy Ferencnek barátai is ezek maradékaiból kerültek ki. Ezért míg Arany Lászlónak Kemény Zsigmond, Gyulai Pál és Csengery Antal látogatásai voltak nagy emlékei a gyermekkorból, Toldy Istvánnak {484.} Kazinczy Gáboréi, Szalay Lászlóéi, Eötvös Józseféi. Ott Macaulay nevét lehetett hallani folyvást, ebben a körben pedig a francia romantikusokra, liberálisokra és doktrinérekre meg a Junges Deutschlandra való emlékezést. Arany László az angol művelődés, közélet és gazdaságtudomány felé tájékozódott ifjan, Toldy István viszont a franciával, főképp a liberális francia államtudománnyal jegyezte el magát, szinte még ugyancsak gyermekfővel. Élhetett ebben a légkörben az öreg Toldy lelkes ifjúságának emléke is, azé a Toldy Ferencé, aki egykor Schiller Haramiáit fordította, s szívvel-lélekkel a lázadó, antiklerikális francia romantikusokhoz vonzódó radikális demokratának, Bajza Józsefnek oldalán állt. Hasonlóképpen befolyásolhatta a család légkörét az is, hogy a rebellis Riedl Szendének, éppen ezekben az években, Toldy Ferenc volt a legfőbb pártfogója. Aztán az is elgondolkoztató, hogy bár Toldy Ferenc jámbor katolikusnak számított, mégis: fiának legnagyobb közéleti élménye e korszakból a főrendek, kiváltképpen az egyházfők reakciós viselkedése lett. Feltűnő mindenesetre az, hogy Toldy István ama kevesek közé tartozott, akik az ókonzervatívok "nemzeti" ellenállását a "parvenü báróval", Alexander Bach-hal szemben nem méltányolták – sőt: azok közé, akik ebben az ellenállásban is csak a feudális érdekek védelmezését látták, illetve megtámadtatását a Bach-korszak bizonyos korszerű, demokratikus hozadékainak. Hogy apjának esetleges otthoni véleményei nyomán gondolkozott-e így, vagy tán éppen apja hatása ellenére: nyitott kérdés. Mindenesetre, fiát Toldy Ferenc rajongásig és büszkén szerette, s fia hasonlóképpen apját; följegyzéseik ezt tanúsítják.

A közélet levegője sohasem volt kizárva e könyvekkel kirakott környezetből, s Deák Ferenc közvetlenebb ismerőse volt ekkortájt Toldy Ferencnek, mint pl. Aranynak. Toldy István föllépése is, ifjonti kísérleteit nem számítva, közéleti-politikai jellegű; 1861-ben Eötvös egy német nyelvű politikai iratát fordítja magyarra. S ezután, egymást váltogatva, rendre jelentek meg elbeszélései és drámakísérletei, politikai röpiratai és történeti meg politikai értekezései. Továbbá e kísérletekhez és munkákhoz hasonló műfajú fordításai: franciából és németből (A nőkről a nőknek, 1864; Mit kell az 1848-iki törvényeken változtatni? 1866; A magyar politikai szónoklat kézikönyve, 1866; Jogászkalandok, 1863; A. Belot: A rendszeres férjek, 1863, stb). Jól jegyezte meg Mikszáth, hogy Toldy István a nagy kor örököse volt, széles közéleti érdeklődésével olyan író, "akit egyébre is lehet használni". Mindenesetre alig van írónk, akinek politikai és szépírói tevékenysége oly láthatóan kapcsolódnék össze, mint éppen az övé.