Vígjátékai

Szatirikus vígjátékát, A jó hazafiakat (1872) feljebb összegezett érvelésének mintegy nyomatékául írta. Ötletét, némelyek szerint, az osztrák-német Benedixtől kölcsönözte, értékéből azonban ez semmit sem von le: mondanivalója, figurái és levegője, egyaránt hazai. Tartalma röviden ez: a kormány egy Amerikában nevelkedett fiatal mérnököt küld ki egy épülő szárnyvasút pályaútjának meghatározására. A megye birtokosai, egyéni érdekeiknek megfelelőleg, két pártra szakadnak, majd minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy a mérnök döntését a maguk javára hajlítsák. Nem rettennek vissza a megtévesztéstől, a hazugságtól, a megvesztegetéstől, a szerelmi szélhámosságtól, a ravaszul eltervezett házassági ajánlatok megtételétől sem. A darab tengelyében azonban mégsem a korrupció áll, hanem ugyanaz, mint az említett röpiratban: a Tisza-pártba tömörülő vidéki birtokosok magatartásának és elvtelen önzésének bemutatása. Ezért dől a szereplőkből a közérdek s a népérdek frázisa, és maguk között – röhögve és cinikusan – ezért mondják az ellenkezőjét, az igazat.

Jókaira valló színezet ömlik el ugyan a darabon, mégpedig a Jókai-epizódok színezete; mégis, inkább a mikszáthi felfogás előjátéka ez a vígjáték, mintsem a Jókai-hatás epilógusa. Nincsenek benne Szentirmay Rudolfok vagy Kárpáthy Zoltánok, szereplői egyformák mind. A főhős sem Garanvölgyi Aladár, hanem Kovács mérnök – egy polgár: Tocqueville Amerikájának küldötte. Mindenesetre, amit az író eszméinek szószólóitól a darabban a köz- és a magánérdek egymást előmozdító, helyes összeegyeztetéséről hallunk, azt akár a jeles francia teoretikustól is hallhatnék. Kovács mérnök figurája kétszeresen is jelképes: nemcsak polgár, a technikai fejlődés képviselője, hanem egy 48-as emigráns, atyja szelleméhez hű fia is, azaz a hűség 48 szelleméhez Toldy szerint a polgári, a kapitalista Magyarország felépítését jelenti. A jó hazafiak a Csiky-oeuvrehöz is közelebb áll, mint a Jókaiéhoz. Csakhogy Csiky ritkán volt ennyire közéletien tézisszerű, s ennyire kihegyezetten dzsentri-csúfoló. Toldy István drámai, komikai érzéke, a helyzetet és típust illetően, nem oly iskolázott {487.} ugyan, mint Csikyé, de természetesebb. Egyszerűen, elég biztosan szerkeszt, noha túl sok és gyakran rejtetlen retardáló mozzanattal. Amit az életből jól ismert, azt frappánsan illesztette ritkán botló jelenetekbe és szinte sohasem zökkenő, érdekes dialógusokba.

Az életből azonban keveset ismert jól. Hitelesen jóformán csak a közéletet, a vidéki magánéletet már alig. A jó hazafiakban ez ugyan nem okoz nagyobb bajt; a szerelem itt csak afféle vígjátéki kellék: konvencionálisan parodizált s szentimentálisan rajzolt válfaja is megteszi. Másik vígjátékában, Az új emberekben (1872) azonban már erősen érezhető ez a hiány. Ez ugyanis már nem egyetlen szálon, nem csupán a közéletin, egy képviselőválasztás előkészületén bonyolódik. Cselekményében a magánéletnek: egy szerelem kibontakozásának is nagy szerepe van. Az új emberek: törvénytisztelő, becsületes polgárok, kik vagyonukat kemény munkájukkal, gazdasági tehetségükkel és szakértelmükkel szerzik. Toldynak e színműve kettős tézisre épül: az "új emberek" kezébe kell adni a vezetést, képviselőnek is ezeket kell választani, a régi vezetőrétegnek pedig össze kell velük olvadnia, hasonulnia kell hozzájuk.

E két vígjátéknak sikere nagy volt, bár a kritika sokfélét gáncsolt bennük; főképp olcsó megoldásukat. S joggal, csakhogy a gáncsnak nem annyira Toldy tehetsége és igénye, mint inkább szemlélete, s e szemlélet, e liberalizmus olcsó optimizmusa ellen kellett volna irányulnia. Kovács mérnök meggazdagodása, Kövesdy Ervin házassága Csipkey-Spitzer Metallával nem csupán vígjátéki fogás, holmi happy end, hanem távlatos, ígéretes jelkép is: a nézők szemében jogosult és megérdemelt jutalma a valódi liberalizmusnak.