{519.} Tóth Ede és népszínművei

Tóth Ede (1844-1876) mintegy véletlenségből lett népszínműíró. Boltosinas korában vette észre, hogy a színészi pályára erős hajlama van. Lantos néven színésznek állt, s különböző vándortársulatokkal járta az országot. Gyenge színésznek bizonyult: gyors beszéde, alacsony és vézna termete miatt alig talált magának való szerepet. Írogatni kezdett, versei vidéki lapokban jelentek meg, első színdarabjait is vidéki társulatok játszották. A falu rossza című népszínművével a Nemzeti Színház száz aranyas pályadíját 1874-ben nyerte el. Nevét ekkor kapta szárnyra a hír. Újabb darabjai, A tolonc és A kintornás család szintén pályadíjat nyertek, de hiába: gyors sikerének gyümölcseit Tóth Ede nem sokáig élvezhette, a tüdőbaj hamarosan sírba vitte.

A falu rosszával Tóth Ede végképp elvágta a műfaj igazi megújulásának lehetőségeit. Hozzákötötte a műfajt az utatvesztett társadalomhoz, s az így emennek szociális önáltatását, görögtüzes önreklámozását szolgálta. Bízvást mondható: a népszínmű a nem tehetségtelen és jobb sorsra érdemes Tóth Edének köszönhette, hogy elvesztette korábbi társadalombíráló jellegét, s holmi stilizált műfajjá vált.

Igaz, a népszínműben mindig is volt bizonyos stilizálási törekvés, a dalbetét eleve ezt segítette elő. (Szigligeti parasztjai sem az igazi népnyelvet beszélték). De Tóth Ede szántszándékkal stilizált, s így az európai fejlődéstől erősen eltérő irányba terelte drámairodalmunkat és színjátszásunkat. A polgári társalgási dráma ugyanis a mindennapi beszéd stílusát és fordulatait utánozta, legfőbb elve a természetesség volt. A győzelemre jutó naturalizmus ugyancsak a természetességet hangsúlyozta, s ellene volt minden stilizálásnak. A falu rossza tehát, legalábbis ebben a tekintetben, a korszerű fejlődéssel homlokegyenest ellenkező tendenciát képviselt. Más oldalról nézve meg nem: bizonyos valóságábrázoló elemekkel ugyanis gazdagította a műfajt. Elsősorban a mellékalakoknak, Csapónénak, Súlyoknénak és Tarisznyásnénak realisztikus jellemzését, beszédmodorát illetőleg. Az expozíció is egy igazi népdráma lehetőségét villantja fel, de a kínálkozó konkfliktust Tóth Ede megkerülte, ennek még kibontására sem volt bátorsága és ereje.

A darab cselekménye nem nélkülözi a romantikus fordulatokat – a szereplők olykor erőszakolt helyzetekben találkoznak össze.

Feledi Gáspárnak, a falu bírájának nevelt leányába, Bátki Tercsibe szerelmes lesz egy szegény szolgalegény, Göndör Sándor. Csakhogy Tercsi ekkor már Lajosnak, Feledi fiának a jegyese; Sándor tehát a bánatnak adja fejét, elkeseredésében kocsmázni kezd, "falurosszává" züllik. Rálő Tercsire, majd később, a bírósági tárgyalás után, Feledit is megtámadja. Újból törvény elé kerül. Midőn visszatér a faluba, tovább kocsmázik, hajnalig mulat. Pirkadatkor Tercsi és Boriska (Feledi édeslánya, aki titokban, de egyelőre reménytelenül Sándort szereti) a korcsmához lopakodnak, nézik, hogy Sándor mit csinál. Leselkedésük kitudódik, újabb bonyodalmakra vezet. Boriska elbujdosik és öngyilkosságot kísérel meg, Göndör pedig, szintén elbujdosóban, megmenti. Később persze minden jóra fordul: Tercsi korábban választott élete párjával lesz boldog, Boriska pedig Sándorral. Göndör ugyanis időközben megjavul, felhagy garázda életével, sőt, Boriskájának apjával, a korábban még gyűlölt Feledivel is kibékül.

{520.} A darab dramaturgiai hibáira jellemző, hogy a mese így summázható fő vonalába tulajdonképpen nem illik bele Finum Rózsi alakja, jóllehet a történet egyik fő szereplője éppen ő, ám anélkül, hogy a cselekmény alakulására elhatározó befolyással lenne. Az egykorú átlagnézőnek ez mégsem tűnt fel: a sokat nótázó Finum Rózsi szerepét a varázslatos megjelenésű, ünnepelt színésznő, Blaha Lujza alakította.

A falu rosszának nem remélt nagy sikere újabb népszínművek írására ösztönözte az 1875-ben már halálos beteg Tóth Edét. Ekkor írt népszínművei, A tolonc (1875) és A kintornás család (1876) azonban gyengébb alkotások. Mégis, figyelemre méltók: nemcsak népdrámai elemeket tartalmaznak, találunk bennük olyan motívumokat is, amelyek már a polgári társadalmi drámára jellemzőek. A toloncban például az elavult romantikus sablon a népszínmű konvencionális elemeivel keveredik – polgári környezetben. A szereplőknek, eltérőleg a népszínmű hagyományától, polgári foglalkozásuk van s polgári életformában akarnak élni. A kintornás család meg kispolgári környezetben játszódik, jómódú iparosok a darab szereplői, és polgári probléma, az elcsábított leányanya társadalmi helyzete kerül a darab középpontjába.