Lázadása

Verseiből kibontakozik szenici drámája. Az isten háta mögötti, nem magyar nyelvű nagyközségben, a maga világából kizökkent ember előtt feltárul a a nyomor és a társadalmi igazságtalanság. Itt fakad fel benne a mély szociális érzés: itt kerül közel ahhoz, hogy forradalmi demokrata legyen. Több verse arra vall, hogy valamely szocialista utópiának, valószínűleg a Saint-Simoné-nak híve volt. Egy szenici kollégája úgy is jellemzi őt, mint "a radikális és szélsőségbe menő demokrata politikust, a forradalmi ideákért lázongó reformátort". A fennálló rend elleni gyűlöletének számos szép versében erőteljes kifejezést ad, a legnyíltabban a Monológ (1890?) és a Bukás (1890?) címűben. E kettő – valószínűleg – éppen ezért nem jelenhetett meg kötetében (A homályból, 1895) sem, csak kéziratban maradt ránk. Komjáthy elképzelése szerint a jövő társadalmát a költő vezeti:

Uralkodó legyen a költő!

Előtte minden emberöltő

Hadd hajtson térdet és fejet!

Vezesse ő a nemzetet

Merészen, bölcsen, tűzi szárnyon!

(Tettvágy, 1891)

A múlt lerombolására hívja fel az embereket, a testvériség jelszava alapján. A Jóslatban és a Viharénekben (1893) elragadtatott ujjongással énekli meg a közelgő vihart. Kora egyetlen magyar költőjének haragja sem ily lobogó versekben. Komjáthy rendkívüli érzékenysége a távoli, hegyek közé zárt Szenicen is megérezte a közelgő forradalmak előszelét.

Mindamellett politikai verseiben van olykor bizonyos kétértelműség, sőt ellentmondás. Mintha a kívánt harcot pusztán az eszmék harcának képzelné, a testvériség nevében. Van bennük némi homályosság és sejtelmesség is. A szellemet, az eszmét állítják szembe a filiszterséggel, a költészetet az anyaghitű értetlenséggel és alacsonysággal, az álmot, az eszmét a szürke közönséges-seggel. Csak Komjáthy életművének gondos tanulmányozása után vesszük észre, hogy a verseiben untig emlegetett "eszme" a szeretet uralmát jelenti: törekvést a nyomor és elnyomás okozta szenvedések eltörlésére, egyesülést az emberlelkek óceánjával, a durva hatalmak (pénz, állam, egyház) megdönté-{642.}sét, a szabadság és gyönyör megvalósulását. "Eszmehite" a szellem, vagyis a legjobb értelmiség győzelme, a hatalom kiragadása a pénz, a hivatal s a klérus kezéből (meg nem jelölt eszközökkel) s a társadalmi igazságtalanságok megszüntetése. Programjának még legvilágosabb megfogalmazása: "Dicső tett volna és merész, | Trónra emelni szívet, észt." S ezt nem evolúciós, hanem forradalmi úton véli elérhetőnek. Szenvedélytől izzó versekben mutat rá a nép nyomorára és átkozza a zsarnokságot, de céljai valóra váltásának módjáról nem sokkal többet mond, mint "Mindent újjá teremtene | Hatalmas gondolatzene | Az akarat legyen szavára." Szociális iránya mégis méltánylást érdemel, mert ez idő tájt még jóformán egyedüli a magyar költészetben. A társadalmi rend bűnei minél felháborítóbbak, Komjáthy annál inkább ragaszkodik a maga egyéni boldogságához. Lelki, szellemi élete: emberfölötti erőfeszítés a megsemmisülés ellen, amely Szenicen fenyegeti. Szenici sorsa példa az összezsugorodásra, amelyet a kapitalizmus, az állam egyéniség-ellenes terjeszkedése és növekedése korában milliók éltek át. De nemcsak negatív értelemben. Egykori költészetünkben senki sem tiltakozik oly szenvedélyesen az egyéniség elnyomatása, kényszerű háttérbe-szorulása ellen, mint Komjáthy. Mikor az irodalom túlnyomó része a kisembert sajnálja vagy dicsőíti, ő, mint modern Faust, azt hirdeti:

Istenné lenni! egyetlen, dicső cél!

Hisz öntudatlan minden erre tör.

(Az új korszelleme)

Állandó a vágya az élet minél intenzívebb teljességére. Folyton a rajongás tűzében ég – és még nagyobb tüzekre vágyva, többször tér vissza amaz elképzelése, hogy Illés lángszekerén fogja elhagyni a földet. Szemében a legfőbb érték a szabadság és a kéj, a két fő bűn pedig ezek akadályai: a zsarnokság és a nyomor. Válasza rájuk: a harag és a dac. S mivel nem talál módot a harcra, az őt fojtogató társadalomtól egyszerűen elfordul, s lelkében, önmagában álmodja meg a szabadságot. És mert a valóságban el van szigetelve az emberektől megálmodja, hogy összeolvad az élet-óceánnal.

Az az egyéniség azonban, melyet Komjáthy Szenicen fedez fel önmagában, s melynek alapján úgy érzi, egyensúlyba jutott a világgal, nem az Übermensché. Soha nem válik holmi felsőbbrendű emberré, aki elszakad a tömegtől és gőggel tekint le rá. Ellenkezőleg: Komjáthy azt a kozmikus egyéniséget ünnepli, amely meglátta magában istent, s éppúgy önmagát szemléli a mindenségben, mint a "mindent" önmagában. Ha azt mondja: "egy többet ér, mint millió", nem a nietzschei arisztokrata individualizmust hirdeti. Felfogásában az egyén isten ülése: mindenki számára elérhető.