60. A KÖZÉLET KÖLTŐI

FEJEZETEK

Mikor Arany László felvázolta politikai költészetünk történetét (A magyar politikai költészetről, 1873), áttekintését azzal a jóslással fejezte be, hogy a közjogi harcok ideje elmúlt, s a jövőben, ha politikai fejlődésünk követheti az európai vezérnépekét, "föléledvén a társadalmi osztályok, elvek, pártok, igények, érdekek egymás közötti élesebb versengése ... a politikai líra is hivatva lenne új húrokon zendülni meg".

Arany László jóslata bevált. Politikai költészetünkben, mely 1867-ig főképp a nemzet függetlenségén őrködött, lassacskán tükröződni kezdtek a társadalom belső harcai is. Megszólalt benne a romló közállapotok miatti aggodalom s a 71-es párizsi kommüntől felszított homályos szociális ábrándozás, a népszerű köztársasági gondolat, utóbb, 1877-78-ban (az orosz-török háború kitörésekor, illetve az okkupáció által előidézett európai háborús feszültség idején) egybeolvadva a háború- és hadseregellenességgel. E líra lényege: vádak a fennálló viszonyok ellen, lelkesedés egy utópikus, jobb társadalomért (amelyet csak néhány morális tartalmú jelzővel körvonalaznak) vagy a független Magyarországért; érzelmi szocializmus, érzelmek és szocializmus nélkül, s hozzátehethetjük, pátosz, igazi indulat nélkül, emelkedettség a fantázia ereje nélkül. Bár a nemzeti függetlenségre való törekvés is megszólal benne, tendenciája főképp általános emberi és republikánus; a hazafias lírát ekkor váltja fel a társadalmi irányú líra.