A középső pályaszakasz mérlege

A realista törekvések kibontakozása – a romantikus gyökerű idill és a realista jellegű társadalombírálat egymás mellett élése jellemzi Mikszáth pályájának középső szakaszát. Természetes, hogy e kettősség elképzelhetetlen kölcsönhatás, keveredés, kereszteződés nélkül. A humor és a szatíra torzító szemlélete felfedezhető az idillek társadalomrajzában, de a realista törekvések sem mentesek a másik ág jellemző vonásaitól. A nyiladozó szerelem bájos, romantikusan árnyalt idillje ott van a Nemzetes uraimékban (1882–83), a Beszterce ostromában (1894), s felvillan még az Új Zrínyiászban (1898) is (Juranics – Rózer Anna). A romantika eszményeitől kapja az érzés azt a bűvös erőt, amely kiemeli a lelket az élet mocsarából, s átteszi a boldogság más törvényű, lírai és vonzó világába. A Nemzetes uraimék első, folytatásban megjelent változata még bőven kiaknázza a romantikus motívumokat. Aztán akad továbbélő romantikus vonás Mikszáth társadalomszemléletében is. A Rózer-vagyon keletkezését éppen olyan anekdotizált, kissé mesei szemlélettel írja le, mint Tóth Mihályét a Noszty fiúban (1906–07). Igaz, Mikszáth nem a romantikus kincsmotívumot aknázza ki, mint Jókai Az arany emberben, de az ábrázolás még csak sejtetni sem képes a polgári tőke keletkezésének törvényeit. Nem a tőke valóságos világa ez, inkább csak holmi képzelet szülte újgazdagé. Mindenesetre érdekes jelenség, hogy Mikszáth éppen a paraszt és a polgár ábrázolásában tudott legkevésbé eltávolodni a romantika hagyományaitól.

A realista törekvések átalakították a Mikszáth-féle novella-, illetve regénytípust is. Igyekezett megteremteni a jellem és a cselekmény összhangját; egyre inkább tudatosodott benne, hogy a kor igényli a motivációt, a tettek, az események lelki és társadalmi indoklását. Teremtett is egy nagy művészettel formált, mélyen ábrázolt jellemet: Pongrácz Istvánt. Mégis: műformái erősen magukon viselik a Jókai-hatás nyomait. Általában kedveli a cselekményességet, s kerüli az elmélkedő, lélekelemző betéteket, anekdotákra építő, csattanókba torkolló történeteiben pedig a romantika fordulatosságát {735.} őrzi. Bár közéleti szatíráiban széles társadalmi körképet rajzol, ezeknek belső, lélektani motiváltsága nem éri föl a Pongrácz Istvánét; a lélekrajz alig emelkedik ki a romantikára jellemző egysíkúságból.

Novelláiban, karcolataiban a tipikusat emelte ki Mikszáth az anekdotából, s így a realizmus felé fejlődését nemcsak akadályozta, hanem ösztönözte is az anekdota. Láttuk ugyanis, hogy bizonyos körülmények közt összefér az anekdotával a nagyobb kompozíció. Mégis: Mikszáth realizmusának egyik legsúlyosabb fékjéről van itt szó. A nagyrealizmus, a széles, átfogó kompozíció nem tűri meg e kedélyes, poentírozással járó, szóbeli műfajt. A nevettetést szolgáló csattanó bizonyos ponton túl már nem vág össze a szatírai magatartással vagy a bíráló, leleplező szándék következetes érvényesítésével. Továbbá: az anekdota szoktatta rá Mikszáthot arra, hogy a megfigyelésen és tanulmányon alapuló írói leleményt kész történetek átvételével helyettesítse. Katánghy nősülésének históriáját például egy lengyel fürdőorvos esetéből merítette, amelyről annak előtte részletesen beszámolt a Pesti Hirlap. Ismétlődő anekdotái, a cselekményfordulatoknak sokszor azonos anekdotára visszanyúló indoklásai mutatják, hogy egy jót és rosszat vegyesen eredményező közeg nyomult be az író és az élet közé, mely a tapasztalatot, a megfigyelést és a felismerést is helyettesítheti nála. Katánghy Menyhértet például éppen úgy választják meg képviselőnek, mint Fabriciust Lőcse város bírájának; amott Király János ellenkezése tüzeli fel a székelyeket, emitt pedig Quendel apó ingerli Fabricius mellé a szászokat.