A Különös házasság

E regény körül (megj. 1900-ban) minden "különös": a téma, a fogadtatás, az 1930-as években fellángoló viták s a művészi és a történeti igazság egymással való szembeállítása is. Megjelenésekor fagyos némaságba ütközött, csak a hitelesség problémáját feszegette néhány cikk. Három évtizedig hallgatott róla a katolikus sajtó, amikor pedig nyilatkozott, a történeti valósággal próbálta diszkreditálni a művészi igazságot. A regény meséje ugyanis eltér, mégpedig lényeges pontokon tér el a valóságtól. Szerelmi házasság volt Buttler János házassága; maga sürgette az esküvőt, ám kapcsolata feleségével hamar megromlott. Válni akartak, de az egyház ezt nem tette lehetővé. Az ügyvédek mindennel próbálkoztak: rágalmakat, legendákat költöttek, hogy kierőszakolják a döntést. Szerepelt az "erőszak" motívuma is, Buttler egyik beadványában, de feleségének könnyű volt bizonyítania az állítás valótlanságát. Buttler igyekezett politikai síkra átjátszani ügyét, s valóban támogatta is a reformkori közvélemény, mert a konzervatív, erőszakos Dőryvel ellentétben nagy összegeket áldozott reformcélokra. Hovatovább országos botránnyá dagadt ez a "különös házasság" és a válóper. Sokféle változatban mesélték a felső-magyarországi udvarházakban, alakította, színezte a szóbeszéd az anyagot, variánsokat hozott létre. Számtalan változatát tartotta fenn a szájhagyomány, mert táplálták a képzeletet a házastársak és az ügyvédek kitalálta legendák is. A regény cselekménye tehát csak nagy általánosságban fedi a valót.

Mikszáth művészetében a Különös házasság közelítette meg leginkább a történeti regénynek azt a típusát, amelyet Manzoni Jegyesekje képvisel. Nem nagy történeti összeütközés a tárgy, inkább magánjellegű konfliktus, de kereteibe az író belesűrítette a kor nagy hatóerőit, s szinte nemzeti méretű küzdelemmé növesztette hőseinek sorsát. Egyetlen házasság bonyodalmaiból bomlott ki a haladás erőinek egyetemes harca, az egyházi világszervezettel összefonódó államhatalom képviselői ellen. Mint a kis darázs a bezárt ablak előtt, úgy vergődött Buttler és Horváth Piroska a zsarnok törvények kényszereiben. "Hát vered, vered szárnyaddal az ablakot. Ej, de bolond vagy, kis darázs. A te szárnyaid hamarabb kopnak el, mint az üveg. Ostromlod, {739.} kérleled, pörölsz vele, zümmögsz neki: Eressz be ablak, eressz be! De az üveg nem ereszthet. Milyen értelmetlen lény vagy, bohó kis darazsam! Ne itt kopogtass, ha ide akarsz jutni! Nem azért esik künn, mert az ablak be van zárva, hanem azért van bezárva, mert esik. Szállj, szállj a felhőn túl, föl a naphoz, kérd meg, eressze le sugarait. Ha a nap kisüt, az ablak újra megnyílik." Korábbi, történeti elbeszéléseihez híven, Mikszáth itt is lazán kezelte az időt. Különböző tényeket koncentrált a cselekmény idejére (1810-re helyezte a valójában 1792-ben történt eseményeket), hogy egyre telítettebb eszmei tartalmak nyilatkozhassanak meg benne. Ezúttal is elhanyagolta a forrásokat, s megelégedett a fiktív, "megsárgult krónikára" való hivatkozással, midőn a hitelesség illúzióját igyekezett fokozni.

Bernáth Dezső szóbeli közléséből merítette Mikszáth a mű témáját. A szájhagyomány egyik változata volt ez, amelyet a Bernáth-család őrzött meg. Hitelességében annyira hitt az író, hogy feleslegesnek tartotta a további forráskutatást. Valószínűleg tudta, hogy Bernáth elbeszélésében keveredtek a tények a képzelet mesei színeivel, hiszen regényében is összeolvadt a krónikás, a riportíró adatszerű hitelessége és a mesei képzelet emelő-távolító játéka. Céljának tökéletesen megfelelt a szájhagyomány alakította anyag – kiváltképp azért, mert már a reformkor szemlélete kiemelte az ügyet a puszta botrány szintjéből, s általánosabb, egyetemesebb erők összecsapását, a haladás és a konzervativizmus mérkőzését látta benne. A Mikszáthot izgató, szubjektív problémáknak éppen ilyen nyersanyagra volt szükségük. S támogatta az írót a magyar esztétikai hagyomány is. Maga Gyulai fejtegette, hogy ha az adatok eltérnek a köztudattól, akkor az illúzió érdekében a köztudatot kell követnie az írónak. Mikszáth tudta, hogy szabadon alakíthatja az ilyen anyagot, s a mű megoldásában eltért még Bernáth Dezső adataitól is. Érezte, hogy itt a benne szorongó eszmeiség a fontos; tudta, hogy az anyag csak hordozó, kisugároztató közeg. Egyik jegyzete szerint "egy történetnek mindig igaznak kell lennie, ha jóravaló író beszéli. Csakhogy nem úgy, hogy megtörtént, hanem csak úgy, hogy megtörténhetett volna."

A Különös házasság megírásának közvetlen okát az 1889–1900-as politikai események adták. Ekkoriban antiliberális, reakciós erők nyomultak be a szabadelvű pártba, s ez aggodalommal töltötte el az írót. Az egyetemes haladás ügyét féltette, s ebből a szélesebb eszmei alapból nőtt ki regényének kompozíciója. Mondandóját sajátos rétegződés hordozza; összefüggő, az alkotó lélek világában összeolvadó rétegek ezek, de önmagukban is megálló jelentőségük van.

Mikszáth egyik törekvése a regényben az, hogy megtartsa művének krónika-jellegét, hogy az adatszerű hitelesség illúzióját hintse el az olvasóiban. Erre szolgál a források emlegetése, az eredeti hely- és személynevek megtartása, a készen kapott anyaghoz való ragaszkodás. "Egy még nem is nagyon megsárgult krónika után írom ezeket a dolgokat, úgy, amint következnek. Annyira biztosak és hívek az események egyes főadatai, hogy a neveket se tartom szükségesnek megváltoztatni, és semmi cirádát, semmi írói arabeszket nem teszek hozzá." Máskor azt hangsúlyozza, hogy kort fest, igazat kell mondania. "Még szerencsés a meseíró, aki olyan eget fest a meséjéhez, amilyet akar. De én krónikát írok. Buttler itt járt, itt szenvedett közöttünk, és még élnek emberek, ... akik kezet fogtak vele és belenéztek szomorú {740.} arcába." Korántsem jelenti azt a krónikás-jelleg, hogy tárgyias szenvtelenség jellemzi az írói magatartást. Önmagában is felháborító téma a tárgy; egész Európát behálózó szervezet kezébe került két ember sorsa, s az állam és az egyház összefonódó hatalma felette állt minden földi erőnek. Leplezések, tekintély- és hatalomvédés, dogmák és könyörtelenség verték béklyóba a szárnyalni vágyó érzelmeket. A téma tág teret nyitott a feudalizmus- és egyházellenes eszméknek, az antiklerikalizmusban csúcsosodó vallási közömbösségnek. Mélyülés jele, hogy anekdotikus nevettetés vagy szatirikus csipkelődés helyett nagyarányú konfliktus juttatja érvényre a mű eszmeiségét. A krónikára való hivatkozás olyan fikciót teremt, mintha az író eleve kirekesztené a képzeletet, mintha nem lenne rá szüksége, mert eléggé ékesszólóak maguk a brutális tények. A felindult, izgatott írói lélek leple volt e látszólagos tényszerűség.

Említettük korábban, hogy e korszak műveinek horizontja mindig szélesebb a téma eszmei horizontjánál, mert televényszerűen burjánzó reflexiók futják be a cselekményvázat. Aligha van szubjektívebb alkotása Mikszáthnak a Különös házasságnál; egyik művében sem találkozunk a belső izgalom ilyen nyílt kirobbanásaival. Áradó lírába hajlik át a személyes érdekeltség, felháborodással kommentálja a fejleményeket s mély részvéttel nézi a szerelmesek vergődését. Éppen ez adja a mű struktúrájának másik rétegét. Az izgatott lélek röppenti fel a kommentárokat, amelyek a bírálat, a leleplezés hangját fokozzák; kiszélesítik az eszmei horizontot, s ilymódon teljes harmóniában olvadnak össze a téma támadó tendenciáival. A háttérben a voltaire-iánus eszmék, a francia forradalom és a Martinovics-mozgalom fényei villognak. A nagyurakat kaszáló guillotine mellől hangzik fel a Marseillaise lázító dallama: "Istenem, milyen ütemek! ... Hogy lázad a vér! Egy elvadult óriás lelke rikoltoz." Megszaporodnak a nép sorsát érintő megjegyzések. Dőry "a nép zsírján" szedte meg magát; a nemesi kéményeken "tömérdek izzadsága ment ki a parasztnak" füst alakjában. Apró Márton uram szerint "adja isten, hogy ... ezentúl az urak vágják föl s aprózzák a mi fánkat. Úgyis ezer esztendeig vágtuk mi az övékét". A falu bolondjához vagy a Bolond Istókhoz hasonlóan vetette fel azt, hogy milyen sors jut "az istentől megáldott parasztzsenik"-nek a mostoha viszonyokban (Vidonka Józsi). Csak ez a rebellis, forradalmas háttér magyarázhatja például, hogy miért kapott akkora szerepet a tömeg az egri jelenetben.

A regény reflexióinak másik nagy köre a függetlenségi harcok hagyományából táplálkozik. Napóleon, Kossuth, Rákóczi és Martinovics alakját hozza egymás mellé ez a különös időtechnika, jelezve, hogy az írói lélek szinte önfeledten meríti meg magát a szabadságharcok hagyományában. Százados tölgyek zizegéséből rémlik elő a kuruc lovasok dobogása; fölséges árnyak tanyáznak Zemplén megszentelt rögein, az élők is csak a halottak riadóját várják. "Itt élnek, járnak, suhognak, rohannak. Nem tudnak innen elmúlni. De ne is tudjanak. Mert ha egyszer elmúlnak, akkor az élők lesznek halottakká."

Mikszáthnak a nőalakjai maradtak legközelebb a romantikus hagyományhoz. Mintha nőeszménye is közelállna ahhoz az emancipáció-ellenes ideálhoz, amelyet Gyulai (Nőíróink) és Madách (A nőről, különösen aesthetikai szempontból) fejtegetett az elnyomatás korában. Most, mégis, korszerűsítik az eszményt a betétekké növekedő reflexiók. A gyönyörködtető lelki tartal-{741.}makat hiányolja Mikszáth a régi világ asszonyaiban, a szellem és a lélek finom árnyalatait, amelyekkel a Récamier és a Geoffrin asszonyok vonzóvá, derűssé varázsolták a szalonokat. Úgy látta, hogy csak a divatot tanulták el a franciáktól a magyar nők, de "szellemük, lebilincselő varázsuk, gazdag szívük, érdekes gondolatviláguk aromája ... nem bír átlopakodni a határon". A művelt nő eszménye ez, polgári jellegű ideál; Mikszáth utolsó korszakának egyik legvonzóbb jelensége.

A rokonszenv, melyet Mikszáth Buttler és Horváth Piroska iránt érzett, a költőiség, sőt a finom, jelképes motívumok formanyelvében jut kifejezésre. A beleélő, azonosuló magatartás teremti meg például azt a szimbolikus (már említett) motívumot is, amely a második kötetben kerül újból és újból elő: a becsukott ablakot verdeső kis darázsét. Az érzelmileg legtelítettebb vagy legkritikusabb pillanatokban bukkan fel ez a motívum, akkor, amikor szinte kiröppen a lélek a realitás világából; visszatér az utolsó találkozás jelenetében is, némi módosulással. Olaszröszkére ért a céltalanul bolyongó Buttler, s amikor belépett a kocsmába, Piroskát találta az asztalnál. Templomi csönd támadt: akadozott a szó, de hangosan zümmögött a kis darázs a gyümölcsöstál körül. Még félt leszállni az édes csemegére, de már minden sejtje ittas volt az alma aromájától. A szenvedés, a rabság darázs-szimbóluma itt arra utal, hogy már kiszabadult nyűgeiből a lélek, s a beteljesülés pillanatához érkezett.

Ellentétes a krónikás-reflexív realizmussal a mű harmadik rétege: át-átlép az előadás a legendák birodalmába. Motívumok, színezés, szemléleti elemek sugározzák a szájhagyomány képzeletvilágát. Az író visszatekintő, visszasóhajtó reflexiói még inkább felerősítik a témát megemelő mesei perspektívát.

Egy kiégett korban idézte meg Mikszáth azokat a nagy szenvedélyeket, amelyek csak hírből ismert már a kortársi élet. Úgy tekint vissza rájuk, mint a messzeségből átcsillanó emberi szépség utolsó sugaraira. Feljajdulások szakadnak ki belőle, máskor meg a lélek elégikus szomorúsága keseredik bele egy-egy mondatba: "Üres lett a föld. Óh jaj, milyen üres!" "Öregszik a föld; hűl. Kezdik itthagyni ... a nagy szenvedélyek." Az ilyenfajta hiányérzet menekül mesékhez, amelyek még ősi szépségükben őrzik az emberi érzelmeket. Ezért telepítette át a krónikás talajba egykori idilljeinek bájos világát. Buttler és Horváth Piroska szerelme egy tőről fakadt a Wibra Györgyök és Bélyi Veronkák kivirágzásával; a mindent legyőző érzés a mesei hősök nagy fölszántságát idézi. Ez a cselekményszál nyitotta meg a mesei motívumok beáradását. Horváth három kérdést adott fel a kérőknek; Buttler kertészként szolgált Piroskáéknál, Piroska meg szobalánynak öltözve takarította Buttler dolgozószobáját. A száz fa kivágására ítélt kislány, első találkozásuk és a levelezés ötlete – a légiesen könnyed bájt sugározza bele a komor témába. A mesei képzelet birodalmába ívelt át a befejezés is. Szóbeszéddé vált a koporsó titka, s úgy élt az emberek tudatában, mint a "fanatikus ködben felbukkanó pletyka", mint a megcsappanó és fel-felgyulladó legenda. Makacs csodahívők hitték, hogy él a világ valamelyik zugában egy boldog pár, s immáron kiszabadulva a mocsarak hínárjából, megadatott számukra a teljesség.

A tárgyalt három réteg egységgé olvad a mű világában, hiszen azonos élményi hangoltság különböző reakciói csupán. Valamennyi mögött ott van {742.} a megrendült írói lélek, amely most tárgyiassággá fojtja le hevületét, majd támadásba csap át, máskor meg a mesék és a szabadságharcok fényére függeszti szemét. Mégis: a mesei szemlélet sajátosan színezi a Különös házasság realizmusát. Mikszáth művészetének népi gyökereit érhetjük benne tetten, s ennyiben rokon De Coster Thyl Ulenspiegelével vagy a népmesei elemeket szintén felhasználó Móricz Pillangójával. Komolyabb probléma azonban, hogy e szemlélet csatornáin a romantikus idillek színei áradnak be Mikszáth regényébe. Továbbra is hat az idilleknél elemzett szubjektív hangoltság, amely még most is inkább önmaga felé vonja a témát, s nem aknázza ki az anyag nyújtotta összes lehetőséget.

Megfigyelhető a realista szándék a regény kompozíciójában is. Jelzi a változást, hogy szigorúbban ítélte meg az író az anekdotát, ("az adomák mocsári virágok. A piszokból, mocsárból nőnek ki leginkább"), és elfordult a poentírozó, új meg új eseményszálakat egybefonó technikától. Egyetlen regénye a Különös házasság, ahol tablószerű csomópontképzéssel keresztezett drámai szerkezetet próbált megalkotni Mikszáth. Éppen az olaszröszkei kastélyban vendégeskedett Buttler és Bernáth Zsigmond, amikor Dőry megtudta lánya szégyenét; ekkor született meg benne az erőszakos házasság ötlete. Az első kötet eseményeinek váltakozó helyszíne (Olaszröszke és Bornóc) az összeütközés közvetlen erőit vonultatta fel: egy naiv szerelem életre szóló szenvedélye, a patriarkális Bernáth-kúria és az új-gazdag Horváth-család ütközött bele a feudális önkény újkori kísértetébe. A második kötetben lazul a mű összefogottsága, de kiemelkedik belőle két nagy tabló: a sértettek sárospataki készülődése és az egri jelenet. A téma horizontjának fokozatos tágításával bukkan elő Pyrker érsek szavaiból a regény fő mondanivalója: "Ez már többé nem pusztán az ön ügye. Ami az öné belőle, az liliputi dolog, amit meg se lehet látni többé. Ez egy hatalmas harc volt, gróf uram, mely az egyház és a papságot rossz szemmel méregető elemek közt folyt. Igen szomorú, hogy a hadihajón, amelyet elsüllyesztettünk, rajta volt az ön búzája is, de el kellett süllyesztenünk, uram, mert rajta voltak ellenségeink is, akik a mi hajónkat roncsolják vala össze."

Mégis: több mozzanat lazítja az egyenesen épített drámai vázat. Retrospektív módon illeszkedik a cselekménybe a szerelem öt évre visszanyúló előjátéka és Horváth meggazdagodásának története. E technika stilizálással, naiv bájjal és anekdotikus szemlélettel telíti a komor mű hátterét. Tovább oldják a szerkezetet az erőszakos esküvő utáni epizódok. Buttler eltűnése, a nyomozás, Krok apó és Fáy uram kaposi utazása, a lakodalom a Griffben – mindez csak lazán kapcsolódik a főtémához. Mellékutakra tér az egyenes iránytól eltiltott szerelem, halmozódnak az elágazások, mivel a tárgyalás kitűzését is halogatja az egri érsekség. Végül: lazítja a kompozíciót a második kötet néhány vázlatosan kidolgozott részlete is. Éppen azokat a szálakat nagyolta el Mikszáth, amelyek túlmutatnak az egri szereplőkön, s az egyházi világszervek és a császári udvar felé vezetnek: gróf Cziráky Antal látogatását Buttlernél, a jezsuiták ármánykodását, az érseki és a pápai szék döntését, a rendek felháborodását a haldokló Szimáncsiné vallomása után, Piroska sorsát az udvarban és Buttler külföldi utazását.

A drámai szerkezetterv módosulása összefügg a konfliktusban küszködő emberalakokkal. Úgy folyt le a világosság és a sötétség harca, hogy megosz-{743.}lott a haladó tábor cselekvésképessége. A legrokonszenvesebb, legmélyebben látó jellem – Medve doktor – meghalt már a konfliktus csírázásakor, pedig elsősorban benne volt adva az a képesség, hogy átlássa a per hátterében mérkőző nagy erőket. Voltaképpen a gyám, az ügyvéd, Horváth Miklós és Kövy professzor irányította a pert, mert Buttler alakját kiemelte a küzdők közül az író szépség és harmónia iránti vonzódása. A szerelemben feloldódó fiatal férfi-hősök utódává formálta Buttlert, csakhogy nyomasztó, tragikus helyzetbe állította, s ennek megfelelően képezte ki lelki életét.

Csak A fekete város (1908–10) Görgey Jánosát jellemzi olyan széles érzelmi hullámskála, mint Buttlert. Szinte minden érzésállapot keresztülfut rajta az erőszakos esküvő idején. Az ámulat méltóságteljes tiltakozássá, majd vad dühvé fokozódik; néha humorosan próbálja felfogni a képtelen helyzetet, belemegy a szójátékba, ám amikor megérti a valót – tehetetlenség, kétségbeesett ellenállás, majd szinte halálszerű, zsibbatag kimerülés uralkodik el rajta. Kiszabadulása után egyre fokozódik benne a lelki depresszió. Ahogy szétfoszlanak a remények, ahogy bele-belebotlik élete rémséges kísértetébe, úgy rendeződik át lelkivilága. Eljut a gyilkosság gondolatáig, hogy aztán más útra térítsék a finoman alkalmazott eltérítő motívumok. Felbukkan annak a nyomasztó környezetnek a típusa, amelyet Kemény Zsigmond festett Kassay Elemér köré Gyulafehérvárott (A rajongók). Emlékei elől, önmaga elől fut Buttler, olyan tájakat keres, amelyek semmiben sem hasonlítottak a bornóciakra. Az utolsó remény összeomlása aztán a teljes kiúttalanság apátiájába taszította. A halál mezsgyéjén kóborolt kocsijával, céltalanul, összeroskadva társalgott magával, hogy aztán megállítsa e zuhanást a felbukkant ötlet és a véletlen találkozás.

A szenzibilis, törékeny férfi nem küzdő, nem aktív típus. Egész lényét betölti a szerelem szenvedélye. Bornóc felé vonzza a hűség, s nehezen éli bele magát abba a szerepbe, amelyet a per ügyvitele és a társadalmi rang követel tőle. Eleve epizódok felé sodorja a lebírhatatlan sóvárgás, s alakja nyomán változik a mű hangneme is, mert az idill, a báj, a meseien naiv líra felé közelednek a lélek hullámverései. Vonzó színezés, a miniatűr motívumok kecsesen szép bája árad szét, s olyan intenzitással, amely önmagában is jelzi, hogy most mozog igazi életelemében az író. Mikszáth emberszemléletét nem formálták a századforduló modern lélektanai. Nem az ősi, a primitív ösztönöket kutatta, nem az elfojtás konfliktusai érdekelték; szemlélete szerint a lélek virágba bomlásából árad az igazi szenvedély. A változásra képtelen szerelem lángol fiatal hőseiben. Teljesen felolvadnak érzéseikben, ide menekülnek a nyomasztó élet elől, s szinte mániákus makacssággal keringenek a szerelem gyújtotta láng körül. A személyiség legmélyebb rétegeibe rejti az író e szenvedélyt, s a naiv szemérem számtalan gátjával zárja le. Ezért ábrázolja a közvetett nyilatkozási formáit, ezért válik banális dadogássá a szó, amikor meg kell fogalmaznia a hősnek érzéseit. A feloldódás fokozatait rajzolja Piroska és Buttler röszkei találkozásakor is. "Nevetni lehetett volna ezen, – írja – ha nem lett volna az egész jelenet mégis olyan szép, mint a májusi álom."

Gyengítette a perré fejlődött konfliktust a lírai színezésbe való belefeledkezés, s módosította a mélyebb lélekelemzés szándékát is.

Oázis volt az író számára az első szerelem életre szóló szenvedélye. Itt érezte jól magát, ide sietett ő is a nyers erőszak és a hazugság poklából. Az idilleknél {744.} elemzett szubjektív hangoltság továbbéléséről van szó, s most is rányomja bélyegét a téma formálására. Szinte észrevétlenül állítja előtérbe a szépséges szerelem kibontakozását és vergődését, s elhanyagolja a többi jellemben adott ábrázolási lehetőségeket. Legfeltűnőbb Dőry Mária, alakjának vázlatos, nem végiggondolt rajza. Látszólag együtt játszik apjával, Szucsinka plébánossal s a botrányt leplező egyházi erőkkel. Koronatanú lehetett volna az egri tárgyaláson, de hallgatott. Üldözte Buttlert, feleségeként viselkedett, s szinte Buttler-házat formált az erdőteleki kastélyból. Valójában bonyolultabb jellemképlettel van dolgunk, de elmosódó, sejtelemszerű nyilatkozások utalnak csak a lényegre, pedig a mondandó további dúsításának lehetőségeit rejtették. Nem vesztette el teljesen erkölcsi érzékét a bukott nő. Őt is nyomasztotta a helyzet; ájulás környékezte az esküvői jelenetben, ágyára borulva zokogott, amikor felszállította hozzá Buttlert Vidonka emelőgépe, s összekulcsolt kezekkel kért bocsánatot a férfitől. Amikor ki kellett szállnia Egerben a kocsiból, ezt mondta apjának: "Inkább volnék én most négy lábnyira mélyen a föld alatt." A bekövetkező események még inkább elmélyítették lelki réseit. Prédának tekintették a férfiak, tudta, hogy névleges férje csak iszonyattal tud rá gondolni, ő azonban valószínűleg szerelmes lett Buttlerba. A lelki-testi lápvilág közepette csírázhatott ki benne a megtisztulás alaktalan vágya s a boldog jövő sóvárgása, de mindez összeolvadt a kényszerű alakoskodással. Áldozattá vált Mária is, csakhogy önnön botlásának, a látszathoz való ragaszkodásnak, az apai zsarnokságnak és saját illúziójának furcsa áldozatává. Kezdetben a szégyen, a félelem és a kényszerítés némította el. "Bocsásson meg,... engem kényszerítettek erre, nekem nem lehet akaratom", mondta Buttlernek az esküvő után. Később már az a remény éltette, hogy szerelemmé érik az erőszak, s talán hozzátörik az ellenálló férfi. A körülmények nyomasztó súlya, a bűnből sarjadt boldogságvágy eleve bukásra ítélt illúziója fonódott bele Mária játszmájába, olyan konfliktus-lehetőség, amely egyszerre mélyíthető társadalmi és lélektani irányba. Végül is kiaknázatlanul maradt e belső összeütközés. Bonyolult összetevőkkel kellett volna kombinálni, Kemény Zsigmond-szerű mélységekbe hatolni, Mikszáthot azonban inkább a szerelem átlátszóan tiszta szenvedélye vonzotta. Itt sikerült érvényesítenie azt a jellemábrázolási módot, amely kerüli a túlságosan bonyolult lelki struktúrát, s néhány tulajdonság különböző helyzetekben való bemutatásával alkot típust.

Eszmeileg talán a legsúlyosabb téma a Különös házasságé. Széles horizontok viselésére képes, s az ábrázolás ki is bontja belőle a világosság és a sötétség nagy küzdelmét. Bírálat, eszményvágy, megrendülés és a szépség sóvárgásának izgalma fonódik benne össze. A felindult írói lelekről vall az előadás személyessége, a realizmus azonban itt sem mentes az idilli stilizációtól.