A Noszty fiú esete Tóth Marival

Mikszáth utolsó, nagy társadalmi regényében (kötetben megj. 1908-ban) közelítette meg leginkább a kritikai realizmust. Olyan témát választott, amely évtizedek óta foglalkoztatta már szépprózánkat. A vidéki közép-és kisnemességnek századokon át a megye volt a szervezeti formája; a megye-{745.}gyűlések, a választások voltak a közélet legnagyobb eseményei; a megyei tisztségek az ambíciók célpontjai. Keresztmetszet egy megyéről, egy-egy befolyásos birtokos család élete a megye keretei között: erről szól már A falu jegyzője, a Kiskirályok és Tolnai Lajos Az új főispán című regénye. A megye egymás közt házasodó, a tisztségeket egymás között megosztó, dekadenciába hulló arisztokratáit ábrázolta Justh Zsigmond is a Fuimusban. Friss társadalmi, politikai élményeit sűrítette bele Mikszáth az ismert témakörbe, széles társadalomrajzra törekedett, hogy a maga teljességében mutathassa be a századvég nemesi világának züllöttségét. Művében így szólal meg a kiábrándult író szatírája, az elsötétült kedély kegyetlen ítélete, a nemzet lelkiismeretének nyers leszámolása a parazitákkal.

Regénye alapötletét az 1901-es "bácskai szenzációból" merítette. Egy kopott "firtli", egy húszéves dzsentri-gyerek elszöktette a milliomos Ungár Lajos lányát, az apa azonban nem volt hajlandó házassággal reparálni a botrányt. Csak látszólag alkudott meg a helyzettel, de az esküvő napján külföldre küldte lányát, a vőlegény előkelő rokonságának pedig kijelentette, hogy "ilyen kvalifikálhatatlan eljárás után" sem hajlandó birtokával aranyozni meg az ócska nemesi címereket. A sajtó kommentárjaiban ott kavargott már a "Noszty"-probléma: a polgár és a nemes konfliktusa, az érdekházasság sikeréért szövetkező rokonság, amely a megyei közigazgatást is felhasználja alantas céljai érdekében.

Az 1905-ös, 1906-os politikai események segítették a téma műalkotássá érlelődését. Az 1905-ös választásokon megbukott és kisebbségbe kényszerült a szabadelvű párt. Az elhúzódó válság áthidalására nevezte ki az uralkodó a pártoktól független, úgynevezett "darabont kormányt". Ekkor az ellenzéki, koalíciós pártok a megyékre támaszkodva indítottak harcot a kormány ellen, pozícióik visszaszerzéséért. A megyék ellenállása pedig – Ady Endrét idézzük – "úri földrengés" volt. Legtöbbször szűkkeblű osztályérdekeket lepleztek a hazafias jelszavak, s a mozgalom újból felvetette a központi kormányzat és a megyei közigazgatás viszonyát: azt a problémát, amely Eötvöst, Deákot, Keményt is foglalkoztatta a kiegyezés idején. Megmutatkozott a silány megyei érdekszövetségek hálózata, lelepleződött az egyre reakciósabbá váló dzsentri, a megyei közigazgatási rendszer veszélyes korszerűtlensége. Ezek az élmények magyarázzák, hogy Mikszáth is megyei keretekbe helyezte bele a témát, akárcsak Eötvös A falu jegyzőjében.

A politikai élet átalakulása tette aktuálissá a mű eszmekörének másik övezetét: a polgárosulás problémáját. Élete végén, bizonyos vonatkozásban visszafordult Mikszáth szegedi korszakához: kereste a lehanyatló nemesi osztályok társadalmi ellensúlyát, s egyre gyakrabban foglalkoztatta a polgárság világa. Korábban a "se hús, se hal" cíviseket ábrázolta, most viszont egy fokozatosan szélesülő új folyamatot figyelhetünk meg. A Különös házasság Horváth Miklósában még Rózer (Új Zrínyiász, 1898) alakja kísért; van azonban néhány olyan vonása is, amely már Tóth Mihály alakját előlegezi: nem csalogatja asztalához a százados címereket, nem keresi a gőgös szomszédok társaságát. A munkától sem szakad el teljesen (laboratóriuma van, Tóth Mihálynak pedig műhelye); tiszteli az őszinte érzéseket, s szellemi-lelki kvalitásokat keres lányai kérőiben stb. E típusokban ugyan gyakran kísértenek még irodalmi motívumok, anekdotikus elemek, s kísért még az irodalmi {746.} hagyomány is – funkciójuk mégis kivételes. Hordozzák az író eszmevilágát, megtestesítői annak a tájékozódásnak, amely a klasszikus polgárság után áhítozik, s ha sokszor felemás módon is, de beleálmodja a maga polgár-hőseit a múlt század magyar társadalmába. Szükségszerű ez a "beleálmodás", hiszen, ha akadt is egy Tóth Mihály a korban, nem voltak Tóth Mihályok Innen érthető, hogy e típusokban nem a kapitalizmus farkaserkölcse dominál; inkább Mikszáth humanista eszményvilágát fejezik ki.

Nemcsak az osztályellentétek síkján nyilatkozott az új és a régi harca; átcsapott a tudatformák, a közgondolkodás, az eszmények mezejére is. Új aspektusokból világítja át a Noszty fiú az élet viszonylatait, s éppen a polgár-típusok vitatják a "bevett" szokások érvényességét. Velkovics például nem adja "nagyúri házból való" hadnagynak a lányát. "Azt ti ostoba asszonyok – mondja feleségének – fényes partinak nevezitek, ha a lányotokat úgy adjátok oda, hogy az aztán szégyenkezik hozzátok jönni. Én azt eltemetésnek nevezem." S milyen heves harcot vív önmagával, családjával és a közvéleménnyel Tóth Mihály, amikor a botrány feloldásáról van szó! Félelmetes logikával mutatja ki a hagyomány hibáit, gondolatai vonatkoznak a dzsentri-tudatformák egészére: "Ezzel a korhadt elvi tétellel már egyszer végezni kell és újat kezdeni, mert ez minden logika ellen való."

Korábbi műveihez képest elmélyül ebben a regényben Mikszáth nemzetiség-szemlélete is. Fogaras képviselője volt műve megírása előtt, a nemzetiségek megbékélésén dolgozott, ám a dualista kormányok ellenkező törekvéseket képviseltek. Sovinizmussal leplezte gyengeségét az "úri földrengés". A népiskolai törvényjavaslatot is az erőszakos magyarosítás érdekében tűzték napirendre, de a történelem logikája szerint csak a nemzetiségek fokozódó ellenállását érték el. Korélményt fejeznek ki Noszty Ferenc szavai, amikor azt tanácsolta Kopereczkynek, hogy kerítsen egy "skribát", s indítsanak önálló újságot. "Te a közgyűléseken teszel nagy kirohanásokat a nemzetiségek ellen, ő a cikkekben; ha nincsen rá ok, találtok okot, a cikkeket aztán a szerkesztő megvörösceruzázva küldi fel a kormánynak, hogy lássa, mennyire dolgoztok a magyar állameszme érdekében, s addig-addig dolgoztok, míg egyszer csak azon veszitek észre magatokat, hogy ahol azelőtt béke volt, most fenekestül felfordult minden."

E politika fő szándéka az volt, hogy bizalmatlanságot váltson ki, s a magyarságot defenzív rétegnek tüntesse fel, amely skalpvadászok gyűrűjében vívja élet-halál harcát. Innen van, hogy adomába illő önkényeskedéseket ábrázol a regény: jeget csúsztatnak a "pánszláv" szónok nyakába; a főispán csak magyarul ért, ha magára veszi díszruháját, s úgy mondja ki a határozatot, mintha ellene egy szó sem hangzott volna el. Kicsinyes és ártalmas cselekké devalválja Mikszáth a kormány ügyintézését; megvillantja azt is, hogy a vezető réteget inkább foglalkoztatja a megyei választások ügye, a tisztségek elosztása, mert "mindig a mellékes dolgok iránt érdeklődnek jobban. Mindegy (a magyarok szerint), mit tanulnak a paraszt kölykök, de nem mindegy, hogy ki parancsol Voglányban." Aggodalom és gúny hatja át az írót, ezért ábrázol olyan megyét, ahol több nemzetiség él együtt, s így mód nyílik a nemzetiségi problémák sűrítésére is.

Kiábrándulás, elsötétült kedély, aggasztó társadalmi és politikai élmények fejeződnek ki a Noszty fiúban. Mikszáth dzsentri-ábrázolásának csúcspontja ez {747.} a regény; a Gavallérok (1897) vagy a Két választás (1896–97) még a humor derűjével árnyalja a típusok kicsinyes cseleit és vágyálmait, most viszont a kérlelhetetlen elutasításig fokozódik az írói ítélkezés. Mégsem szabad azt a következtetést levonnunk, hogy végleg felszámolta Mikszáth a történeti osztályokhoz fűződő illúzióit. Némileg ellentétes nézeteket fejteget a Különös házasságban (1900) s mi több: élete utolsó nagy regényében, A fekete városban (1908–1910) is. Elismeréssel emlegette történelmünk vérrel adózó osztályait; bölcs politikai intézménynek nevezte az egykori magyar nemességet – amolyan gyűjtőmedencének, amely magába szívott minden erőt és minden tehetséget. Ha valaki erőre, vagyonra tett szert, azt azonnal bevették a jog sáncai közé, s így csak a "gyöngeség, tehetetlenség" rekedt kívül. Védte az öreg, megkopott címereket a demokrata fumigálás ellen, mert a nemzeti integritás eszméjét képviselték évszázadokon át. Találkozunk efféle nyilatkozattal a Noszty fiú keletkezése táján is. Szinyei Merse Pálról írja 1904-ben: "Elámultam nagy tehetségén, és felsóhajtottam magamban: micsoda nemes faj ez a mi dzsentrink. Megvan abban minden, ami becsest a természet adhatott ... A dzsentri gazdagon termeli a tehetségeket még a szépművészetek mezején is ... Ebben az országban van még egy feltöretlen réteg, a dzsentri-osztály – ahonnan érkezni fognak a mi nagyjaink irodalomban és művészetben" (Emlékezések). A keletkezés éveinek politikai eseményei komorítják el a Noszty fiú társadalomrajzát; nincs tehát szó Mikszáth társadalomszemléletének gyökeres változásáról, illúziói azonban már nem gátolják, hogy legsúlyosabb írói ítéletévé formálja a regény társadalmi körképét. Művében a szatíráé, a támadásé a főszólam, s legfeljebb Noszty Feri jellemzésében lehet megfigyelni az illúziók lappangó továbbélését.

A Noszty-család telepedik rá a képzeletbeli Bontó vármegyére. Zárt, exkluzív kört alkotnak, idegen nem igen juthat be közéjük. A kapukat oly hermetikusan zárják el, hogy "oda a francia forradalom szele még mostanáig sem fújt be". Állandóan az "összfamília" épületét erősítgetik; szinte egymás között osztogatják szét a hivatalokat. Összeköttetéseik elnyúlnak egész a kormányig, s képesek befolyásolni a miniszterelnök döntéseit is. Gazdasági erő azonban nem volt már e jelentékeny politikai hatalom mögött. A történet kezdetére birtokaikat alaposan leapasztja az idő, s bár fuldokolnak az adósságban, gőggel utasítják el maguktól a polgári munkának még a gondolatát is. A gazdasági csőd ellenére görcsösen ragaszkodnak a politikai hatalomhoz, a "nóbel" életmódhoz, a társadalmi rangokhoz. Ám az ellentét egyszerre züllesztette le erkölcseiket és gondolkodásukat; ahogy elúszott a birtok, úgy úszott el a régi becsület is. Léha, kiégett parazitákká váltak, mindenre kész osztállyá, mert nem riadtak vissza semmitől, ha érdekeik forogtak kockán.

A család anyagi helyzetének megmentése, az uraskodás biztosítása szolgál alapjául annak a nagy "hadjáratnak", amely a regény cselekményét alkotja. Noszty Pál szerint egykor karddal és karikagyűrűvel szerezték a dominiumokat; a kardot, mint vagyonszerzőt kicsavarta a dzsentri kezéből az idő, de – megmaradt a karikagyűrű: az érdekházasság. Vagyont akar Noszty Feri is, ezért fonja a hálót Tóth Mari köré. Nem riad vissza a galádságtól sem; segíti az egész rokonság, részt kér a játszmából még a megyei közigazgatás is. Velejéig korhadt társadalom keresztmetszete ez a regény; a távlatok fokozatos szélesítésével tükrözteti a bomlást, s azt mutatja meg, hogy a ragály {748.} egyaránt megfertőzte már a magánéletet, egyéni erkölcsöt és a politikai intézményekben zajló közéletet is.

Több konfliktus olvad össze a mű bonyodalmában, de valamennyi érintkezik az alapellentéttel: az életstílus és az anyagi helyzet örökös gondot okozó antagonizmusával. Az első fejezet azonnal a bűntett szintjén robbantja ki az összeütközést (Noszty váltóhamisítása), a botrány elsimítása pedig további konfliktusok forrásává válik. Kopereczky alakja kerül előtérbe; Vilma kezével honorálják bolondos gavallériáját, – hozomány helyett pedig főispáni kinevezést kap. Idillt dúl szét Noszty Feri léhasága, szerelmi háromszöggé töri két fiatal szerelmét, s szinte láncszerűen kibomló okozatok eredményeként lángol fel a megye főispánellenes mozgalma. Az alapkonfliktus a magán-és a közéletben egyformán érezteti hatását. A későbbiek során a komplott, a nagy "hadjárat" síkjára tolódik a cselekmény: gazdag partit szerezni a család legszegényebb, ingatag helyzetű sarjának.

A kitűnően ábrázolt típusok sora népesíti be a korrajzot. Mikszáth alakteremtő művészetének páratlan példája ez a regény. Megfigyelő ereje elsősorban szintetikus hajlamú; gazdag tapasztalatanyagot sűrít hősei alakjába. Ábrázoló módszere is elmélyül; néhány tulajdonságnak különböző helyzetekben való bemutatása helyett elsősorban sűrítéssel, tömörítéssel alkot, s az anekdotikusan egyedit, a különöset fejleszti a társadalmilag jellemző felé. Kiemelkedik e változatos szereplő-gárdából Kopereczky főispán alakja. A fajsúlytalan, anekdotikus különösség jellemképletének lényege. Az "állatok tanítványának" vallja magát, hatalmas kos kísérgeti kutya helyett, gazdálkodása is teljesen illogikus. Különös kettősséget vetített alakjába az író. Egyik oldalon legendás méretű stupidság és műveletlenség jellemzi, ám e zagyvalék mögül fel-feltör a másik oldal: a természetes ember gátlástalan őszintesége és éles ítélőképessége. Ott ingadozik az értelem és ostobaság határmezsgyéjén. Váratlan cselekkel, értelmesen csengő butaságokkal, a képzeletet is meghaladó fortéllyal erősíti a Noszty-klikk hatalmát Bontó vármegyében.

A mű legérdekesebb típusa maga a főhős: Noszty Feri. Jellemének alaprétege "a megszorult ember cinizmusa, a moral insanity kaotikus zagyvaléka". Váltót hamisít, kerítőnek szegődik saját nővére mellé, s léha tudatossággal fog hozzá a hozományvadászathoz. E sivár gátlástalanság szoros kapcsolatban van a benne tolongó dzsentri-érzésekkel. Annak az életstílusnak biztosítására koncentrálja amorális képességeit, amelyhez nincs többé anyagi bázisa. A velejéig demoralizált személyiség mégis sikeresen csillogtatja meg "a nemes ember fölszedett lovagias allűrjeit". Konvencióról van szó, nem élte meg őket, két szempontból mégis fontosak. Mutatják a jellem nagyarányú alakító, színlelő képességét, hiszen igazi lénye ellenére, a látszat, a külszín megőrzésére imitálja a lovagi gesztusokat, s néha oly őszinteséggel, mintha Arthur Király asztala mellől toppant volna Bontó vármegyébe. Őszinteséggel, mert gyakran a dzsentri gőg és büszkeség hevíti át őket. Különösen a nyilvános sértésekre reagál érzékenyen (afférja Podwolszkival, Kracknerrel és Palásthyval), de főúri gőggel utasítja vissza Kozsehuba ajánlatát is, s csak másnap hamisítja alá a váltót, de ekkor már – szó nélkül. Mindez hozzá tartozik a dzsentriszerephez, hiszen ez osztály egész élete a nyilvánosság előtti alakításból, önstilizálásból áll. Másik következménye a lovagias allűröknek, hogy él még Nosztyban az erkölcsi normáknak valamilyen halvány sejtelme, s főleg akkor {749.} bukkan elő, amikor a becstelenség legkirívóbb példáit produkálja. Két megnyilatkozási formája van e csökevény erkölcsi érzéknek: az áttételesen jelentkező félelemérzet és a pár szofizmával feloldható, enyhe zavar. Az előbbi példái a váltóhamisítás és a kompromittálási jelenet. Beleizzad, amíg aláírja ezredese nevét, s úgy csapja le a tollat, mintha mázsás rudat dobott volna el. Amikor belép Mari szobájába, meghökken, "mint a szentségtörő, aki egy templomba lép rabolni. Egyet lépett előre, s a lépte neszétől megrémült. Zsibbadni, merevedni érezte a lábait. Úgy rémlett neki, mintha szellemek suhognának láthatatlan pallosokkal az ágy körül ..." Az enyhébb változat a hajtóvadászatban gyakran feltámadó, futólagos szégyenkezés, de könnyen kitessékelte a vadászszenvedély e kellemetlen vendéget. Még egy tulajdonságát kell figyelembe vennünk. Mikszáth szerint Noszty okos volt, mint a kígyó. Nos, ez az okosság szintén a célratörő ember koncentráló és szerepjátszó képességét, a feladatnak mindent alárendelő játékos önfegyelmét jelentette. Mert a "nagy hadjárat" kivételes alakító képességet és kivételes önfegyelmet követel. Meg kell játszania a Tóth Mihály eszményeihez való idomulást. Ezért színleli, hogy hivatásból végzi szolgabírói teendőit, ezért mutatkozik inkább vezeklőnek a párbaj után, s ezért koccint Tóth Mihállyal is, mondván: "a munka emberét kívánja megtisztelni a munkátlanság embere". Bizonyára kellemesebb álarc volt a Tóth Mari felé alakított szerep: a véletlenből sarjadt önzetlen szerelemé. Ezek az allűrök éppoly idegenek tőle, mint a lovagi morál, de az elsőrendű játékos tudott az idegeinek parancsolni, s legalább oly hibátlanul alakította szerepét, mint a sárosi gavallérok.

A cselekmény során még két irányban módosul Noszty Feri jelleme, a látszólag mindkettő ellentétes az írói céllal. Az egyik irány azonban szükségszerű lélektani tünet. Azokról a jelenetekről és reflexiókról van szó, amelyek kiemelik Noszty alakját a szánalmas alakoskodásból, s úgy mutatják be, mintha a pusztán számításból kezdett játék megperzselte volna a szívét is. A szüreti bálon úgy nézi, úgy táncoltatja a lányt, hogy "nem volt ebben semmi mesterkéltség többé", "ez a játék már nem megy babba, nem csak a Mari hozományáról van szó (hiszen még elég pénzes leány akad az országban), hanem az ő szívéről is, mely nyugtalanul dobog és hánykolódik". Palojtayéknál egyre "beljebb csúsztak a 'zöld' beszélgetésbe, akár egy bakfis és egy gimnazista; napsugárból, ködből, naiv bohóságokból font kötéllétrán lépegettek az égbe. S útközben úgy neki melegedett a Noszty szíve, hogy a jóság harmatját izzadta ki; restellni kezdte, hogy ilyen alattomos tőrt vetett az ártatlan, kedves leánykának." Végül ide kívánkozik az erdei jelenet is: tiszta idill bontakozik ki a természeti keretben, s őszinte érzések áradnak a fiatalokból.

Nem az írói céllal ellentétes stilizálás ez, hanem szükségszerű lélektani jelenség. Feri úgy kezdett hozzá a komplotthoz, hogy jóformán még meg se nézte Tóth Marit. Csak a somlói leshelyen fedezi fel különös, szabálytalan szépségét, s el volt bájolva, "szinte felszisszent a szépsége láttán". Elképzelhetetlen, hogy a fiatal, gyönyörszomjas férfi bele ne szédüljön ebbe a játékba. Új, érdekes volt számára a szerep: a tiszta naivitás "zöld" világa, de elragadta a vadászszenvedély is az izgalmas hajtóvadászatban. Nem hagynak tartós nyomot benne az idézett jelenetek: beleolvadása pillanatnyi hangoltság csupán, a lány, a miliő, a beszédtéma, a kitárulkozó szépség ellenállhatatlan vonzása. Kaland, amely {750.} talán soha nem látott lelki tájak varázsát csillogtatja meg. Mihelyt kiszakad Noszty e miliőből, azonnal vége a bűvöletnek is, s kezdődik a léhaság kicsinyítő, dezilluzionáló, cinikus önkontrollja. El sem tudja mondani Kopereczkynek az erdei jelenetet! Más világ volt az, pontosan nem is tudja visszaidézni, ami pedig megmaradt belőle, azt is lemezteleníti a léhaság. "Hja – válaszolta sógorának – ha én azt el tudnám mondani! De ha el tudnám, se mondanám el. Tudod, van abban valami nevetséges és ostoba. Az akkori hangulat kell hozzá, a miliő, az erdő csendje, a rókák stb." Csak futó hangulatok voltak ezek, nem formálták a lelket, s néha ki is hagyott az alaptermészetet visszaszorító önfegyelem. Mihelyt derűsebb napok jöttét érzi Noszty, azonnal kiesik szerepéből, s visszafoglalják helyüket a lefojtott dzsentri-érzések (l. a primadonna pezsgőztetését).

Mikszáth dzsentri-illúzióinak továbbélését inkább azok a jelenetek mutatják, amelyek a környezet fölé emelik Noszty alakját. A szüreti mulatság iparosait korántsem jellemzi "valami nagy gyöngédség és finom modor". "Egyébkor sem csinosak, kevés bennök a daliás elem, szépek csak az úrfiak és a parasztlegények, akiket a legédesebb, legegészségesebb anya szoptat, a föld; a gyalu, fűrész, bicska, olló, varrótű mostoha szüle, ki keservesen táplál, kajlára hajlítja lábaikat, görbére a hátukat s valami elkényszeredett, kelletlen árnyalatot lop be az arcvonásaikba." Kiemelkedik közülük Noszty Feri a tánc, a mozdulatok finomságával és hevével, a belenevelt életstílus könnyedségével. Hasonló mozzanatokkal találkozunk Palojtayék ünnepségén, főleg a Podwolszki- és Krackner-affér kapcsán. Nem is annyira társadalmi illúzió ez, inkább a Gavallérokban tapasztalt probléma: a daliás gavallérra, a természetes elegancia, a formák szépsége, a könnyed, szellemes társasági modor iránti vonzalom, nosztalgiával teli csodálat. Ilyen irányba stilizálta Nosztyt, de mindez csak kísérő jelenség; az árnyalás nem kerül ellentétbe a legfőbb céllal: a züllés ábrázolásával. Mikszáth dzsentri-típusai gyökereznek leginkább a kor társadalmi valóságában.

Az ellentáborból csak a Tóth családot állítja előtérbe a regény. Velkovicsék története búvópatakként kíséri az eseményeket, s rendszerint akkor bukkan fel a háttérből, amikor fordulóponthoz érkezik a mese (a váltóhamisítás, a szüreti kaland befejezése, Tóth Mihály gyanakvása). Látszólag még csekélyebb Stromm ezredes szerepe. Mindössze kétszer jelenik meg, de mindkét jelenetnek önmagán túlmutató funkciója van. Tanúként áll az ezredes Noszty Feri pályafutásának kezdő és végpontján, s alakja azt jelképezi, hogyan buktatja meg a múlt a gátlástalan léhaságot. Tóth Mihály az ellentábor állandóan színen levő, nagyformátumú egyénisége. Rokona Berend Ivánnak, Tóth Máténak vagy Timár Mihálynak, de jelentősége aligha meríthető ki ennyivel. Mikszáth határozott szándéka, hogy realizálja e típust, hogy legalább a társadalmi konkrétumok minimumát belevetítse. Azért vezeti el őt Amerikába, hogy valószerűsítse életszemléletét, s főképp azért, hogy indokolni tudja a nálunk hiányzó antifeudális polgártípust. Folytatja a sort a mindennapi élet konkrétumainak bősége, amelyek mind építőkövei a jellemnek. Műhelyére gondolunk, munkaszeretetére, s arra a félig plebejus, félig nagypolgári atmoszférára, amelyet Rekettyésen teremtett.

A továbbiakban aztán a valóság fölé emelkedik Tóth Mihály alakja: az írói eszmények nagyszabású, szép álmává, ideáltípussá lényegül. Jele az a futólag {751.} említett rendszer is, amelyet birtokán valósít meg. Mikszáthnak egyetlen műve a Noszty fiú, amelyben humor és kicsinylő komikum nélkül, komoly hangnemben jelentkezik az egykorú agrárszocialista mozgalmakkal összefüggő társadalmi probléma. A megoldás gondja is foglalkoztatja az írót, hiszen miniatűr utópiát rajzol a rekettyési birtokon. Tóth Mihály jól megfizeti munkásait, bérük fokozatosan emelkedik, öregkorukra pedig nyugdíjat kapnak. A gazdatisztek, a fizetésen felül, bizonyos hányadban osztoznak a jövedelemből, így aztán együttérez munkás és munkaadó s vállvetve dolgozik ebben a modern elemeket hordozó, mégis patriarkális utópiában. A Fekete gyémántok és A kék vér (Degré Alajos) ipari utópiájának agrár-változatát teremti itt meg Mikszáth. Pontosabban: a cselekmény mögé rejti, nem ábrázolja, csupán Tóth Mihály szavaiból értesülünk róla.

A milliomos Tóthnak semmi köze a kapitalista nagytőkéshez, hiszen Pázmár doktor adatait látva – leállítja gyárait is. Más morál, más érték-normák, más ideálok uralkodnak benne. Nem is a társadalmi eszmék irányába sarkítja jellemét Mikszáth, inkább az étosz, az eszmények irányába. Általában nem ellensége a nemességnek Tóth Mihály, s nincs meg benne az áthidalhatatlan polgár-nemes ellentétnek, illetve az osztályharcnak tudata sem. Összevásárolja a kofáktól a záptojásokat, pedig Kopereczky fogadásán akar velük tisztelegni az ellenzék; sokáig szívesen fogadja Noszty Feri közeledését, s házigazdai mosollyal szemléli az örökség körül settenkedő dzsentri ficsúrokat is. Nem általános nemes-ellenesség jellemzi, csak a züllött dzsentrivel szemben mondja ki a vétót. Ezért szövődnek különös lassúsággal a főkonfliktus eseményei, s csak akkor bontakozik ki Tóth Mihály makacs ellenakciója, amidőn már megismerte. Noszty Feri előéletét. Eszmei tartalmak, életszemlélet, erkölcs és gazdasági kultúra terén nőtt igazán fölé környezetének. Józan, puritán, tiszta egyénisége érvényesült a szemléletmódok egészében. Benne még nem devalválódtak az olyan fogalmak, mint becsület, barátság, humanizmus, áldozatkészség. Egy munkában eltelt, tevékeny élet normáit ülteti át az erkölcs és a magatartás területeire. Milyen gőggel utasítja vissza Topsich gróf meghívását ebédre, s milyen magabiztos nyugalommal fogadja kék kötényében a váratlanul érkező Noszty Ferit! Éppen az a rokonszenves benne, hogy tökéletes ellentéte a "dzsentri-érzéseknek". Birtokán viszont a tudományt is hasznosító, modern, kapitalista mezőgazdasági termelést valósítja meg. Ideáltípus tehát: a Berend Iván- és a Timár Mihály-féle hazai tőkés eszményéből, a reformkor hazafias kisembereiből s az író humanista eszményeinek legnemesebb rétegeiből van megalkotva. A kor valóságából formált dzsentri típusokkal szemben egy romantikus genezisű irodalmi hagyományból, szubjektív ideálokból s bizonyos realizáló konkrétumokból összegyúrt jellem magasodik fel, s ez arra figyelmeztet, hogy utolsó periódusában sem ér el Mikszáth fejlődése a liberalizmuson kívüli, antifeudális erőkhöz.

Az eszmény és a kiábrándulás harca rányomja bélyegét a mű fiatal hősnőire is, s egyszerre találkozunk Mikszáth jól ismert jellemeivel s az elmélyítés, a korszerűsítés szándékával. Ismét viszontlátjuk az idillek eszményi, bájos lányalakjait, de változott környezetbe helyezte őket az író. Noszty Vilma és Malinka szerelme úgy kezdődik, mint a legtöbb Mikszáth-idill, ám most a szatír Kopereczky prédája lesz a lány, a nagy érzés viszont szerelmi háromszöggé devalválódik. Hasonló sors jut osztályrészül Tóth Marinak is; fondorlatok {752.} áldozatává válik, méltatlan emberre pazarolja érzéseit. A Ne okoskodj, Pista! (1895) és a Galamb a kalitkában (1891) élménye tör felszínre a miliő módosításával: a lezüllő élet megfojtja a tiszta, nagy emberi szenvedélyeket. De a megváltozott környezet mellett más példája is akad a hagyományos típusok elmélyítésének. Gondoljunk arra a lelki konfliktusra, amely Tóth Mari jellemét formálta, s amelyre Homlódyné, a tatárhercegnő alapozta a "nagy hadjárat" fondorlatait. Mindenkire gyanakszik a lány; udvarlóiban jó érzékkel sejti meg a hozományvadászt, s gyűlöli ezt a típust. Azt akarja, hogy önmagáért szeressék, hogy emberi értékeit fölébe helyezzék vagyonának. El is bizonytalanodik az állandó lelki harckészültségben és az örökös gyanakvásban. Nincs alkalma meggyőződnie önmagáról, így gyakran csúnyának tartja magát; azt hiszi, hogy értékét csak a pénz emeli, ezért a megbizonyosodás vágya hajtja olyan kalandokba, mint a szüreti mulatság. Bonyolultabb lelki alkatot hozott itt mozgásba a cselekmény. Igaz viszont, hogy amikor Noszty Feri ármánya feloldja a kétségeket, akkor már az ismert nőtípusok naiv törvényei szerint halad a jellem a maga útján.

Hasonló kettősséget figyelhetünk meg a kompozíció egyéb motívumain is. Mikszáth válogatás nélkül használja fel a romantika megkopott rekvizítumait, az anekdotikus háttérfestést, s ismét találkozunk kedvenc, sokszor ismétlődő adomáival is. Egy kellő pillanatban jött örökség s egy anekdotikus végrendelet rejlik a történet forrásvidékén. Angliában is ismert vándor-anekdotából formálja meg a beiktatási jelenetet, ahol ugyanazt a beszédet mondja el Poltáry és Kopereczky. Romantikus genezisű a három jóbarát (Tóth, Velkovics, Stromm) ifjúságának ábrázolása, a szerepcsere (Tóth Mari és szobalánya a szüreti bálon) és a többször is felbukkanó álruha-motívum (Noszty mint vadász és beteg órásmester). Önmagukban aligha kifogásolhatók e motívumok, hiszen megtalálhatók a realista alkotásokban is. A falu jegyzője talán még bővebben hasznosítja őket, de elképzelhetetlenek nélkülük Dickens, Balzac vagy Stendhal művei is. Sokkal fontosabb azonban a motívumok funkciója. Mert nem pusztán átvételről van szó Mikszáth esetében, hanem arról is, hogy átalakította s módosult funkciók viselésére kényszerítette a romantikus hatásformákat. Egyik jele ennek, hogy erős lélektani alapozottság áll a motívumok mögött. Tóth Mari kétségeire építi fel a hozományvadászat tervét Homlódyné, Noszty álruhája a lány lelki bizonytalanságának kihasználását célozza, s Mari szerepcseréjét is a hiányérzet feloldásának vágya indokolja. Szinte szükségszerű e motívumok jelenléte, hiszen a cselekmény is a fondorlatok síkján halad előre. További módosítás, hogy Mikszáth letörölte e motívumokról a romantikus hatásformákat. A falu jegyzőjében például még sok homály, sok titokzatos elem fűződik hozzájuk. Törvénybe ütköző esetek rejtőznek a cselekmény hátterében, továbbá döntő szerepe van a story alakításában a hallgatózásnak s a véletlennek. Mikszáth is úgy rendezi a somlói jelenetet, hogy szinte halmozza az egymásra ható események véletlen egybeesését, de sehol sincs homály, nincs titokzatosság; az előadás mindenütt ragaszkodik a folyamatos időrendhez, a lélektani alapozottsághoz. Ezért van, hogy e motívumok a romantikus eredet ellenére sem váltanak ki romantikus hatást.

Csupán a sejtetés árnyalja néha az előadás teljes nyíltságát. Játékosság, lírai elem, előjelek, miniatűr jelképek s a szerepszerű előadás szatirikus funkciója váltogatják egymást, hogy polifon sugallatok figyelmeztessenek a várható {753.} fordulatokra. A somlói események bevezető jelenete szerint a kápolna mellett, fűben fekve figyel Noszty. Pajkos lepkék játszadoznak körülötte, dönögnek a mézes szőlőtől részeg darazsak, s csak a birsalmák suttogása zavarja meg a gyanútlan csendet: "Jázon van itt, az aranygyapjút ellopni." E kibeszélő, sejtető megszemélyesítés aztán nagy lírai, jelképes betétbe torkollik: a pók és a Góliát-rovar küzdelme a bekövetkező események előképéül szolgál. Komor, néha nyomasztó előjelek vezetik be a cselvetés utolsó felvonását. Voglány felé kocsizva, kísértetként meredeznek a fűzfák, rémületes bagolyhuhogás hasít bele az éjszaka csendjébe, egyre haragosabban morajlik a Gyíkpatak, Ferinek a kalapját horzsolja egy irányt tévesztett bagoly, s ijesztően vijjogja: "kuvik, kuvik". Másféle hangulatot hordoz az a helyenkénti pletykaszerű előadásmód, amely a szóbeszéd álarcát ölti magára; az olyan jelenetekben, amelyek amúgy is hizlalták a pletykát (Kopereczky házassága, a kompromittálás), teljesen a szóbeszéd stílusát, hangnemét ölti fel az előadás, s az író külön is hangsúlyozza, hogy a "rossz nyelvek" szemléletével formálja a tárgyat. "Beavatott nyelvek így adják elő ennek a házasságnak intim részleteit a burleszk-komikum mártásában" – mondja–"hogy volt, hogy nem volt, isten tudja."

Az eredeti funkciójukat elvesztő romantikus motívumok és a mikszáthi sejtetés mellett fokozódik a háttér anekdotikus színezettsége. Retrospektív módon olvad össze az előtér eseményeivel a Kopereczky-család szenior rendszerének eredete és a Tóth-vagyon keletkezésének története. Az előbbiből önálló anekdota-betétté növekszik a gombok históriája, az utóbbit pedig a nemzeti eszmeiség irányában eszményíti az író, de Tóth Mihály jelleme megköveteli, hogy ezúttal jobban hangsúlyozza a munka és a találékonyság szerepét. A regény egészében ugyan tapasztalható az igényesebb, elmélyítésre törekvő ábrázolás – de a motívumkészlet, a szóbeszédszerű előadás s az anekdotikus háttér mégis enyhíti a súlyos mondanivalót.

Mikszáth legszélesebb társadalomrajza a Noszty fiú. Távlat és mélység jellemzi, s a megyei keretbe helyezett cselekmény egyszerre ábrázolja a magán-és a közélet tipikus folyamatait. Akárcsak Iványi A püspök atyafiságában, ő is megalkotja az anakronisztikussá züllött dzsentri osztály nagy körképét. Elmélyült jellemábrázolásra törekszik, a realista sűrítés eszközével dolgozik, s más környezetbe helyezi és igényesebb lelki struktúrával alkotja meg hagyományos nőtípusait is. Érvényesíteni igyekszik utolsó korszakának realista programját, művészi fejlődése azonban itt is magán viseli még a romantikus kötöttségeket – az átmeneti kevertséget. Túlemelkedik a realista atmoszférán Tóth Mihály hagyományból alkotott, eszményi típusa; a regényben jelen vannak az eredeti funkciójukat elvesztett romantikus motívumok és az anekdotikus háttérfestés; a dzsentri-illúziók viszont áthatják Noszty Feri jellemének megformálását. Itt közelíti meg leginkább Mikszáth a kritikai realizmust, de írói eszközei még erősen visszamutatnak a Jókai-hagyományra.