A Fehér könyv és a Jövendő

Bródy haragjának, szenvedélyességének a Nyomor utáni átváltása szkepszisbe, kifáradásba, öniróniába: a magyar polgári radikalizmus erőtlenségének, el-elfáradásának is tükörképe. Időnkénti nagy fellobbanásai ugyancsak szoros kapcsolatban vannak a közélet alakulásával, a polgári radikalizmus regenerálódási kísérleteivel. Az 1897-tel kezdődő közjogi válság, valamint a munkás-{771.}mozgalom erejének gyarapodása serkentőleg hatott a polgári radikalizmusra – vele együtt Bródyra is. Hamarosan olyan politikai jellegű vállalkozásokba fog, amelyekkel a polgári radikalizmus társadalmi és politikai kibontakozásának céljait kívánja szolgálni. Folyóirat-vállalkozásai – A Fehér könyv (1900– 1902) és a Jövendő (1903–1906) – rendkívül széleskörű visszhangot váltanak ki, s egy ideig Bródyt, az írót is felrázzák és orientálják.

A Fehér könyvet egyedül írja: regényt, novellát, cikket, kritikát, mindent a maga erejéből teremtve elő. Eleinte tele van buzgósággal és lelkesedéssel, de a magányos küzdelembe hamar belefárad, s szkeptikus vallomással vonja meg vállalkozása mérlegét. "Az ember – írja a Vallomásban (1903) – vagy nekiveti mellét a dolgok piszkos hullámainak, vagy megy az iszapos moslék meleg árjával. Vagy együtt megy a gazemberekkel, vagy konfrontálja magát velük. De félig ezt cselekedni, félig amazt: szomorú kapkodás és én – attól tartok – e tizenkét kötetben főleg ezt cselekedtem ... Az úrhatnám és elpuhult belletrista győzött az elszánt és elkeseredett cilinderes Tiborc fölött." Van ebben a szkepszisben előremutató elem is; ugyanaz az önkritikus igény, amely e nyilatkozattal időben is párhuzamosan regényében, A nap lovagjában csendült fel. S hogy őszinte, mélyreható ez az önbírálat, a Jövendő mutatja, amelyben Bródy ismételten nekivág harcos, radikális társadalmi és irodalmi programjának újrafogalmazásához és megvalósításához. S annyiban is bizakodóbb, hogy e vállalkozáshoz társai is akadnak, akikkel együtt szerkeszthet, írhat: Ambrus Zoltán, Gárdonyi Géza, Heltai Jenő, végül Lóránt Péter, egy lelkes fiatal zsurnaliszta. A programnyilatkozat is határozottabb minden eddiginél: "Ezek a lapok – írja a Jövendő programjában (1903) – az igazságra törekszenek és a meg nem szokott, azért sokszor kellemetlen igazságoknak vannak szentelve ... Nem fogunk tehát a korszaknak hízelgő, szórakoztató és kedves szépirodalmat csinálni. Kemény, sokszor nyers, nem egyszer nyugtalanító szavak következnek itt" (Bródy Sándor legszebb írásai, é. n. 342, 344.).

S szavának sokáig ura is marad. Lapjának állandó rovatai: "Természettudomány", "Forradalom", " Az orosz szocializmus". Demokráciát követel s gazdasági reformokat; Marx halálozási évfordulóján megemlékezést közöl Bebeltől, tanulmányt Jaurès tollából. Ami pedig irodalmi programját illeti: az európai naturalizmus második hullámának íróit mutatja be, illetve ismerteti: Gorkijt, Leonid Andrejevet, Hauptmannt, Knut Hamsunt. A magyarok közül pedig Thury Zoltánt, Goda Gézát és Ady Endrét. A századelő bonyolult belpolitikai viszonyai között azonban nem tud eligazodni, a szociáldemokrácia és a militarizmus szövetsége megtéveszti, ismét hamis illúziókkal telíti. A Jövendő fokozatosan elszíntelenedik, címlapján főhercegi portrék tűnnek fel. Vállalkozásával utoljára is erkölcsi és anyagi csődbe jut. Öngyilkossági kísérlete is erre az időre esik.

Igaz, hogy ehhez az elkeseredett lépéshez magánéletének alakulása is sodorja. Bár négy gyermeke van, családi élete rendezetlen, deresedő fejjel is bohém kalandokra vállalkozik. A századelőn feltűnő fiatal költőnővel, Erdős Renée-vel kialakult kapcsolata, majd szakítása érzelmileg is teljesen feldúlja. E szomorú záróakkord ellenére, életének ez az 1900 és 1906 között eső periódusa: a legizgalmasabb s termékenyebb időszaka pályafutásának. S túl az említett, önkritikai igényű, szatirikus regényen, egy egész sor művet fejez {772.} be amelyben demokratikus, társadalomkritikai programjának ad művészi igényű, hatásos megfogalmazást.