Az Erzsébet dajka

Az a forradalmas lendület, amely a Fehér Könyv és a Jövendő publicisztikáját fűti, különös gazdagsággal tükröződik e korszakban keletkezett novelláiban. Mint regénye, A nap lovagja, számos novellája tanúskodik arról, hogy Bródy rendkívül mély életismerettel nyúl hozzá a polgári, középosztályi rétegek szociális és morális konfliktusainak megelevenítéséhez. Az illúziókra, üres álmodozásokra, nosztalgiákra épült idealizmust korábban sajnálkozó iróniával ábrázolta (Bálozó leány, 1890; A szerelem falun, 1891; Mese a fehérhajú Domoszlainéról, 1892; A Rubin-leányok, 1892; Báthory Erzsébet, 1896; Szőlővirág, 1896). Most viszont a kizsákmányolásra, fényűző amoralitásra és üres hazugságokra épülő polgári életformát egyre keményebb szarkazmussal támadja. Elzáról, a modern életelveket valló pesti polgárlányról írt ciklusa: plebejusi keménységű társadalom- és morálkritika (Elza férjhez megy, 1900). S más, határozott művészi ökonomiával megalkotott és fölényes iróniával ábrázolt típusai tükrei élesedő kritikai felfogásának. (Egy bankár és egy cipő, 1900; Marinnay, 1900; Alfons herceg, 1900; Az Orgonista, 1900), Határozott, a nyomor fiziológiai szemléletének zavaró motívumaitól megtisztult társadalom-ábrázolást ír a korszak legjelentősebb novella-ciklusában, az Erzsébet dajkában (1900–1901). Már a ciklust megelőzően is egy sor írásában (A szolgáló, 1889; Tóth Terézia, 1892; Juló és Julis, 1894; Maris, 1897) a nagyváros legelnyomottabb páriáinak, a cselédeknek életét figyeli s jeleníti meg nagy drámai erővel.

Ami az Erzsébet dajkát illeti: tartalmi és formai szempontból egyaránt a legszembetűnőbb újság a ciklus drámai kompozíciója. Erzsébet egy heves-megyei faluból indul el Pestre; leányanya, tulajdon gyermekét hagyja el azért, hogy pénzért gazdag idegenek gyermekének anyja legyen (Erzsébet dajka lesz). Egy gazdag fővárosi ügyvéd családjához szegődik el, ahol az első napokban tejben-vajban fürösztik. A naiv kis falusi nőcseléd tele van meghatódással, illúziókkal, azt hiszi, jó emberek közé került, és saját gyermekének jobb sorsáról álmodik. Hamarosan kiderül azonban, hogy nemcsak dajkának – szeretőnek is kellene. A pohosodó ügyvéd szemet vet rá, s hiába tiltakozik, hiába ártatlan – a ház asszonya megszégyeníti és az utcára dobja (Erzsébet elbocsájtatik). Bródy ezután a pesti nyomorgók és nincstelenek kálváriáját mutatja be, a pesti éjjeli menedékhelyek különös világát, amely az otthontalanul bolyongó Erzsébetet befogadja (Erzsébet boldog lesz, A várost megismeri, Jakabot megtalálja, Meghallgatja a rendőr életbölcsességét). A ciklusnak ezekben a láncszemeiben fokozódik a tragédiát igénylő drámai feszültség, a végkifejletet csupán Erzsébet ismerőseinek hosszas monológjai, s a cselédlány boldogtalan érzéseinek lírai jellegű ábrázolása késlelteti. Bródy ezzel is csak fokozza a feszültséget, amely Erzsébet tragikus halálát megelőzi. Ez a végkifejlet egyszerre érzékelteti a megrázó, könyörtelen valóságot – a kisember védtelenségének a gondolatát s Bródy együttérző, de kiutat sehol sem látó életszemléletét. Nemcsak az éjjeli menedékhely lakói, az író is úgy érzi, {773.} hősének nincs más választása az életben, mint a szokványos cselédhalál, a pohár vízben felhajtott csomag gyufa (Viszontlátja Kovácsot).

Bródy az Erzsébet dajkában is a naturalizmus világszemléletének és művészi módszerének alapján áll, azonban ez a naturalizmus sokat tisztult és mélyült a nyolcvanas évek kezdete óta. Az ösztönélet ábrázolásának továbbra is igen nagy szerepet juttat, azonban szemlélete kevésbé mechanikus, az emberi természet szenvedélyeit, érzéseit finomabban, árnyaltabban közelíti meg. S éppen e miatt hangsúlyosabban, koncentráltabban érvényesül az alapvető mondanivaló, művének szociális problematikája. A pesti proletariátus sorsának ábrázolásában hasonló mélységekig jut, mint ugyanezen időben Tömörkény a tanyavilág szegénységének, Thury a városi kisegzisztenciák nyomorúságának ábrázolásában.

Bródy letisztulása mögött nem egyszerűen csak a politikai radikalizálódás tényezőit kell látnunk. A naturalizmus második hulláma, az orosz, német és skandináv naturalizmusnak a hatása, amelyről összefüggően az ő Jövendője tájékoztatja először a magyar irodalmi közvéleményt – nyilvánvaló. S az is nyilvánvaló, hogy Bródy azt is kiszűrte és hasznosította, ami a kortárs magyar irodalomból számára fontos volt. Az Erzsébet dajka típusának megalkotásában segítette az az elképzelés például, amelyet évekkel korábban Justh Zsigmond a magyar parasztról, a parasztlány érzelmi életéről, gondolkodásáról adott. Bródy nagyon szerette a Gányó Julcsát s gratuláló levele bizonysága szerint, művészi értékeivel is tisztában volt. "Elolvastam a Gányó Julcsát – írja – nagyon, nagyon érdekes. Gyönyörű a beállítás, tele van dokumenttel, néhány leírása: egyszerűen fényes" (Levele Justh Zsigmondhoz, 1894-ből). S fölfedezte magának Papp Dánielt és Thury Zoltánt is. Amannak gondolati igényessége s koncentrált munkamódszere ragadta meg. "Aztán még sok minden tennivalója is volt ezen a magyar földön" – írta róla Nekrológjában (1900). "Érezte, látta itt az embereket és a viszonyokat és erős talentum adatott neki arra, hogy szemlélődéséről, sok szenzációjáról számot adjon ... Egy alakjából más tizet csinálna. Ő azonban nem takarékoskodott, sőt úgy tetszett, mintha regényei is, három novellás kötete is, csak stúdiumok volnának, ezután még megírandó nagy munkáihoz ... Valami nagy-nagy dolgot vártunk tőle ... " (A felboncolt szív, é. n. 27.) Emennek, Thurynak, színpadi sikereire figyelt fel, s kétségtelen, hogy a színpad fele fordulásában nagy szerepe van a Katonák széleskörű visszhangjának.

A nap lovagjában, az Erzsébet dajkában s a vele egyidőben írt szatirikus novelláiban betetőződni látszik az a stiláris, nyelvi újítás is, amely indulásának oly nagy újsága volt. Mint utaltunk rá, Bródy naturalisztikus leírásaihoz, nagyvárosi argójának szókincseihez már akkor izgató, különc módon társult a nyelvi romantikának vibráló, zenei, a stílust és kompozíciót egyaránt fellazító hangvétele. Később, a kilencvenes években teljes mértékben belefut a szecesszióba, s ekkor nyelvének színessége, mondatainak kötetlen melódiája már nemcsak erény, izgató újság, hanem fárasztó stilizáció, olykor elviselhetetlen, szenvelgő modorosság. Kétségtelen, hogy a stílusnak ez a dekadenciája a korszak világnézeti válságával is összefügg, mint ahogyan a tárgy, a mondanivaló megszilárdulása tisztítólag hat vissza Bródy egész stílusrendszerére. Gazdagabb lesz nyelve ismét dokumentumokban, életerőben, s a romantikus színezettség valódibb, erőteljesebb szenvedélyek tükreként jelentkezik. Babits {774.} Mihály leginkább Bródynak erre a periódusára gondol vissza, amikor stílusának és nyelvének inspiráló erejű örökségét méltatja. "Szinte a tollunk hegyén hordjuk őt – írja – szavainkban és mondatainkban. Aki róla ír, a nyelvről kell írnia. Az irodalmi újságírás nyelvét ő teremtette meg nálunk. Alig nyithatom fel hírlapomat, hogy vezércikkből, tárcából, színes riportból, akár még napi hírből is ne érezzem vissza az ő rég elolvasott mondanivalóinak ízét. Nem is említve a nagyobb írói egyéniségeket, akiknek stílusát kiformálódni segítette, Ady prózájától kezdve. Az új magyar líra stílromantikája Bródyval kezdődik. Milyen tanulmány lenne megkeresni titkos forrásait ennek a különös, romantikus stílnek, mely annyira elüt Bródy irodalmi ösztönzőjének, Zolának száraz lírájától" (Könyvről könyvre, Nyug 1934. I. 181.).

Kétségtelen, hogy a Nyugat első nemzedéke, amely a század első éveiben jelenik meg az egyetemen és a redakciókban, ettől a harcos, érett, tüzes Bródy Sándortól kapja az első, életreszóló nagy inspirációkat.