A közéleti író

Münchenhez fűzött reményei bizonyos szempontból nem váltak be. Nem sikerült nagyobb terveket megvalósítania, anyagi függetlenségre szert tennie. A tervezett berlini és párizsi útról is le kell mondania. Kétéves müncheni tartózkodás után, 1895 tavaszán visszatér Pestre, azzal a már-már cinikus gondolattal, hogy "érdekházasságot köt", s úgy segít nehéz helyzetén. S ekkor hirtelen szerelmes lesz; a lány, akit megszeret, valaha elég jómódú, de már tönkrement pesti polgárcsalád lánya. A hozománya két szoba bútor, elég egy házasság megalapozásához, de az anyagi függetlenséghez semmiképpen sem. Thury hamarosan újraéli szülei egykori életét. Gyors egymásutánban neki is négy gyermeke születik. S ha kívülről fenntartja is a négy szobát lakó, konszolidált polgári család látszatát, ezért a "jómódért" nagyon meg kell dolgoznia, s nagyobb szabású művészi terveit folytonosan félre kell tennie. Saját sorsában apja, az ötgyermekes, nehezen élő katonatiszt tragédiájának megismétlődését látja, aki midőn este hazajött a tábornok tiszteletére rendezett fényes lakomáról, keserűen vallja be feleségének: "Mindig a gyerekeken járt az eszem s alig ment le a torkomon a falat" (Katonák. Szerző a darabjáról, BN 1898. november 19.).

Keserűen éli át a látszat és a valóság kontrasztját, amelyet saját egzisztenciájában tapasztal: kívülről polgári jólét, függetlenség, a valóságban el nem hárítható gondok, kényszerűségek, elnyomottság. Ugyanezt a kontrasztot látja és éli át nagyobb dimenziókban is, a közéletben. Kint, Münchenben, honvággyal s németellenes honfibúval telten, még olykor hitelt ad a millenniumra készülő ország látszatcsillogásának. De az illúzió csak addig tart, amíg odakinn van. Midőn hazatér, a sokat szenvedett ember s az Európát járt polgár éleslátásával tekint a látszatok mögé. Pontosan tudja, mi történik a bérházakban, a gyárkapuk mögött, a bányatelepeken, az aratósztrájkokon, figyelemmel kíséri a Bánffy-rezsim atrocitásait.

A Pesti Naplónál kapott állást, de hamarosan ő is azok közé a radikálisabb gondolkodású publicisták közé lép, akik együttesen alapítják meg a Budapesti Naplót. S itt mint újságíró is egészen szokatlan, merész hangot üt meg. "A Budapesti Napló első évfolyamaiban új formákat, új téma-bányákat és új hangokat teremtett az egész magyar újságírás számára" – írja róla Kabos Ede. "Minden kis társadalmi cikke egy-egy kis bunkó volt, mellyel az üldözötteket védte, vagy egy-egy mankó, melyre az élet ártatlan sebesültjei támaszkodhattak " (Thury Zoltán, BN 1906." augusztus 28.). Thury, bár jól ismeri mind az anarchistákat, mind a szocialistákat, vehemens közéleti megnyilvánulásai során minduntalan elhatárolja magát tőlük. Nem gúnyosan ugyan, mint kora átlag-liberálisai, ő nagyon-nagyon komolyan veszi az anarchizmusban rejlő egyéni, s a szocializmust mozgató tömegindulatokat. Mégsem azt akarja, amit ők, vagyis a társadalmi rend felforgatását, hanem a polgári renden belül szeretne kicsikarni radikális politikai és szociális {809.} reformokat. Egyike ő kora magányos, elszigetelten küzdő, de a jövőt előkészítő polgári radikálisainak. Nincs mögötte párt, politikai mozgalom sem, egyedüli szellemi és erkölcsi támaszai azok a külföldi nagy humanista társadalom-reformátorok, akik egész Európa figyelmét felkeltve ostorozzák koruk visszásságait, bírálják a polgári rend gyalázatosságait. Növekvő szimpátiával figyeli Tolsztoj cárizmus elleni harcát (Tolsztoj és Szibéria, 1896). Továbbá büszkén jelenti ki, hogy "azok közé tartozik, akik ezt az elvetemedett gallust – Zolát – mesterüknek is nevezik (Alázatos kérés, BN 1897. július 23.). A Dreyfus-per idején nyílt levélben köszönti: "Ön végre is hatalmasság lett a mezőn, ahol szép hazugsággal verekedett kemény harcot a csúnya igazság" (Levél Zolához, 1896).

A nagy, társadalmi-politikai szerepet vállaló európai írók példáját követve, válik közéleti íróvá maga is. S ez a szerepvállalás egész további művészi fejlődését jelentősen determinálja.