A pesti évek

1858-ban kezdődnek meg a komolyabb kísérletek Arany Pestre hozására. Újból megkezdi működését az Akadémia, császári biztos felügyelete alatt. Arany ebben az évben nyeri el a Marczibányi-jutalmat, és megválasztják levelező, majd még aznap rendes tagnak is. 1859-ben tartja meg Zrínyi és Tasso című székfoglaló előadását.

A döntő lökést, amelyre szüksége van Aranynak ahhoz, hogy Pestre költözzék, egy kormányintézkedés hozza meg: Bécs vissza akarja adni a protestáns felekezetek autonómiáját – ami azt jelentené, hogy csökkenteni lehetne a tanárok számát, és a megmaradt tanárokat még az addiginál is erőssebben meg lehetne terhelni. Arany annyira tart ettől, hogy elfogadja a Kisfaludy Társaság igazgatói-titkári közepes fizetésű állását, folyóiratot is tervez és 1860 őszén végképp Pestre költözik.

A fővárosba költözés után meginduló lapja, a Szépirodalmi Figyelő a lezüllött irodalmi élet rendezésére vállalkozik. Éppen ezért komoly kritikai és tanulmányanyagot kíván közölni benne. "A létező folyóiratok közt egyet sem tudunk – írja – mely feladatául tűzte volna szépirodalmi törekvéseinket folytonos figyelemmel kísérni. Könyv, könyv után jelenik meg, nevek tűnnek föl és el, anélkül, hogy valaki fáradságot venne amazok becsét, ezek értékét csak egy szóval is méltányolni; kivéve néhol egy banális ajánlatot, mely mi különbséget sem tesz műremek s a hivatlan együgyűség első gagyogása közt. Ez nem maradhat így: müvelt irodalomban nem szabad így lennie" (Előrajz, 1861). "Évek óta senki sem ellenőrzi amaz Isten-földjét, melynek magyar költészet a neve." Mégis, később megdöbbenéssel kell látnia, hogy senki sem akar írni neki. Hiába könyörög novelláért, cikkért akár a fiatal {134.} íróknak is. A közönség színvonalát messze meghaladja a Szépirodalmi Figyelő – e korszak szélesebb, de hígabb olvasási igénye inkább szórakoztató olvasmányokat, semmint magvas gondolatokat kíván. Arany 1862-ben "publikum-csődítőbb alakban" Koszorú néven szervezi meg a folyóiratot, Tompa azonban még mindig "igen okosnak" találja. 1865-ben az előfizetők csökkenése miatt a Koszorú meg is szűnik: "Kritikai lapszerkesztésem alatt elég alkalmam volt meggyőződni, hogy praeceptorságom nem kell senkinek – jó, hát nem kell".

Egy ideig mégis úgy látszik, Arany élvezi a pesti társasági életet, szívesen jár emberek közé, és feleségének egyik levele tanúskodik arról, hogy egy év alatt többet fordulnak meg emberek között, mint az egész nagykőrösi korszakban. 1861-ben Shakespeare és Molière műveinek lefordítását szervezi és ugyanebben az évben mutatja be Madách Imrét is. Kedve a munkához, egyelőre, még ez után sem csappan – 1862 és 1863: Buda halála éve.