Cholnoky László (1879 Veszprém – 1929 Budapest)

Középiskoláit Veszprémben végezte, Budapesten jogászkodott, de egyetemi tanulmányait nem fejezte be. A MÁV-nál működött egy ideig, mint díjnok, de állásáról csakhamar lemondott, és újságírói, írói munkájából élt nagyon szegényesen, rendezetlen körülmények között, sokat nyomorogva. Öngyilkossággal vetett véget életének.

Életére és írói tevékenységére is vonzó, de egyben riasztó árnyként vetődött bátyjának, a tizenegy évvel idősebb Cholnoky Viktornak élete, sorsa és írói karaktere. Ha sok mindenben különbözött is egymástól a két testvér, mint alkotóművészeket is szoros rokonság fűzte őket össze. Cholnoky Viktorhoz hasonlóan László is nagy mestere a szorongásos érzések, a félelemtelt hangulatok ábrázolásának. Az egyik legintenzívebb hangulatú novellája, a Különös ismerős egy kis francia városban játszódik. A novella hőse egy parasztlakodalomba vetődik el, ahol egy ijesztő külsejű alak mellé kerül. A "különös ismerős" félelmetes történeteket beszél el életéből, állandó riadalmak közepette, üldöztetéses hangulatban, maga is félelmet gerjesztve a hallgatóban. Meneküléseinek félelmetes történeteit színes víziókban mondja el, félelme, szorongása betölti az egész novellát, vizionárius erővel vetítődik az olvasó élé az üldözött ember riadt lelkivilága. De Cholnoky László nem vágja el a fonalat, amely a riasztó víziókat a valósághoz és a rációhoz köti: a novella azzal végződik, hogy a közeli elmegyógyintézetből ápolók jönnek a különös ismerősért, aki nem más, mint egy megszökött őrült. Így a novella nem lép ki a racionális keretekből, de a történet ilymódon való megoldása némileg le is szállítja a víziók jelentőségét, mert a nagy művészi erővel megírt látomásokról, merészen elszabadult képzettársításokról kiderül, hogy csak egy őrült agy termékei.

Abban is rokon Cholnoky László a bátyjával, hogy tovább folytatja a nagyvárosi élet furcsa, elkallódott figuráinak felfedezését. Bár az a kifejezés, hogy felfedezés, inkább csak Cholnoky Viktor lumpen-proletár környezetben játszódó írásaira illik, mert nála még meglehetősen frissen érződik az anyag, a miliő eredeti kuriózuma, szinte etnográfikus hitelessége, Cholnoky Lászlónál viszont ez az új matéria nyomban legendává és vízióvá növekszik. De nem is marad pusztán kísérlet, hanem néhány nagy erejű, érdekes novellája születik {446.} ebből a témakörből (Hullámok, Meteorok). Két leghíresebb novellájában, a Prikk mennyei útjában és a Bertalan éjszakájában szintén a társadalom meteoritjainak, elhulló, reménytelen sorsú embereinek életét írja meg a lehető legteljesebb átéléssel és mélyreható művészi intenzitással. Ha a novellák figuráinak társadalmi hovatartozását próbálnánk megközelíteni, azt mondhatnánk, hogy afféle Kakuk Marci-figurák, nagyvárosi változatban. De belső világuk egészen más, ők nem élnek meg a jég hátán, mint Tersánszky hősei, hanem ellenállhatatlan erővel sodródnak a megsemmisülés felé. Prikk zavaros tébolyában egy fára akasztja fel magát, Bertalan a Duna hullámaiba menekül, éppen úgy, ahogy majd a novella írója is ezt a halálnemet választja ötven éves korában. Mindkét novella menthetetlen alkoholista ember belső világát tárja fel, elkomoruló és felvillanyozódó hangulatait, elhatározásait, amelyeket a következő pillanat már keresztül is húz. Kitűnően érzékelteti az örök részegségben szenvedő ember zavaros érzelmi és tudatvilágét, állandó bizonytalanságát, űzöttségét, szüntelen ingerültségét. Cholnoky László leereszkedése az alkoholista tudat- és érzelemvilágának legmélyebb rétegeibe, korántsem jelent írói élményvadászatot, a figurák belső világának teljes feltárásában sincs nála semmi, ami a laboratóriumi analízisekre emlékeztetne. Teljes érzelmi azonosulása humanizálja extrém figuráinak sorsát és ez a rejtve ható líra, amely reménytelen alakjai tragédiáinak átélésében nyilvánul meg, emeli novelláit a bravúrosan megírt lélektani egzotikumok fölé.

Cholnoky László alakjai mindig filozofikus problémákkal vívódnak, még akkor is, amikor már tudatvilágukat teljesen megzavarta az alkohol mámora. Tamás című kisregényének a hőse a kételkedés szellemével viaskodik, amelyet számára Tamás apostol templombeli üvegképe szimbolizál, és amikor ez a jelkép megszűnik számára, az életével is végez, mert "az élet legértékesebb tartalma az örök kétség".

A Cholnoky László-féle regény távol áll a műfaj akár romantikus, akár realista hagyományaitól (Piroska, 1919; Régi ismerős, 1922; Kísértetek, 1926; Tamás, 1929). Az ő regényei hangulatképek és vitatkozások szövedékei. Piroska című regényéről találóan írja Tóth Árpád 1920-ban a Nyugatban, hogy a művet hangulati egysége fogja össze, "az édes, egyetlenegy, elpazarolt ifjúság lírájának felzendítése".

A novella műfajában egyébként nemcsak a hangulatok, víziók és belső vívódások elmosódott színeit tudja ecsetelni. Néhány elbeszélése azt bizonyítja, hogy a valóság anyagának energikusabb megformálására is volt ereje, de ezeket az írásait is többnyire romantikus szellem hatja át. A Pillangók egy magyar fiatalember stájerországi nyaralása során kibomló és tragédiával végződő szerelmének történetét mondja el a realista elbeszélők módszerével és ugyanakkor Theodor Stormra emlékeztető romantikus lírával. A Reménytelen öregemberek álma című elbeszélésében a fukar sváb paraszt a felesége halálát várja, hogy oda vehesse már maga mellé a tizenhárom éves rokonlányt, akibe szerelmes. A feleség halála után azonban vészes szenvedélye és lelkiismeretfurdalása a tébolyba és a halálba kergeti. Ebben a remek novellában a tragikum kibontása már közelebb áll a realista novella törvényeihez, mint a balladás szemlélethez.

Cholnoky László írói termése, akárcsak testvérbátyjáé, szintén a sokféle lehetőségek útjait mutatja. Legegyénibb és legnagyobb hatású írásai vitathatat-{447.}lanul azok, amelyekben a tudatuk tisztaságát az alkoholizmus hatására már elvesztő emberek belső világát építi fel együttérző átéléssel.