Lengyel Menyhért (1880 Balmazújváros –)

Kassán kezdte pályafutását mint újságíró. A nagy fejedelem című drámájának sikeres bemutatója után (1907) Budapestre költözött. Ettől kezdve a drámaírásnak él. A fasizmus magyarországi térhódítása idején 1937-ben emigrált és ismert filmíró lett. Jelenleg Olaszországban él és emlékiratain dolgozik.

A Thália Társasággal indult. Lelkes cikkeket írt a Társaságról, "forradalmi ügynek" tartotta tevékenységét.

A Thália Társaságnak megalakulása óta az volt a legfőbb törekvése, hogy eredeti magyar drámákat tűzzön műsorára, hiszen művészi célkitűzéseit csak az új magyar drámaírókkal együtt oldhatta meg korszakos érvénnyel. Sajnos, a Thália nem válhatott az új magyar drámairodalom élesztőjévé, mert három felvonásos eredeti drámát mindössze egyet tudott bemutatni: Lengyel Menyhért első színművét, A nagy fejedelem címűt (a Folies Caprice, a mai Kis Színpad épületében, 1907).

A nagy fejedelem Ibsen követőjének mutatja a fiatal írót. A dráma egy vidéki kisvárosban, a polgármester lakásán játszódik, délutántól másnap délutánig. Lengyel – mint Ibsen a Nórában, a Kísértetekben vagy a Társadalom támaszaiban – rövid időre vonja össze a cselekményt, ugyanazon a színen játszatja le a három felvonást, s a szereplők között a múltba visszanyúló kapcsolatot teremt.

A kisvárosban a nagy fejedelem szobrának leleplezésére készülnek. A polgármester az ünnepséget a maga népszerűsítésére akarja felhasználni, újságoknak nyilatkozik, s meghívja a leleplezésre a Tudós Társaság elnökét is. Megérkezik a tudós is, a polgármester egykori diáktársa, aki tudományos értekezéseiben feltárta a középkori fejedelem életének dicsőséges történetét. A szoboravató ünnepség előtt azonban megdöbbentő felfedezésre jut: a fejedelem véreskezű zsarnok volt s hőstetteit, a nagyságát dicsőítő krónikákat parancsszóra íratta alattvalóival. A tudós nyilvánosságra akarja hozni az igazságot, de a Tudós Társaság elnöke tiltakozik ellene, mert így {465.} "a nép elveszti illúzióit" – s "a nép nagy gyermek, melynek dicső példák kellenek, nagy fejedelmek, híres hősök alakjai, hogy elmerengjen a történeten, csodálja hőseit, lelkesedjen értük". Az igazságért küzdő tudós és a látszatot védő, a népet lenéző elnök párbeszéde a darab csúcspontja; ebben összegeződik az eszmei mondanivaló. A történelem az uralkodó osztály érdekei szerint készül, amely nem akarja, hogy a nép megtudja az igazságot.

A tudós elkeseredésében dinamitot szerez, hogy felrobbantsa a szobrot. A falak összeomlanak, s maguk alá temetik a tudóst, de "gőgösen keményen ott áll a szobor, a nagy fejedelem, akivel már nem bír semmi emberi hatalom".

A szobor, a nagy márványszobor, a gőgös, hatalmas középkori ember, mint egy eleven személy kimagaslik az apró nép, a kis város fölött, s végig látható a polgármester lakásának üvegajtaján keresztül, mind a három felvonásban. A nagy fejedelem szobra az egész darabon végigvonuló szimbólum, mint Solness tornya, Rosmersholm fehér lovai vagy mint a vadkacsa: Ibsen szimbólumai.

A nagy fejedelemből az igazságot védő, a hazugságot gyűlölő moralista író szólt a közönséghez, s ezt hallotta ki belőle a korabeli baloldali és munkássajtó is. Egy ideig még ez a szociális nyugtalanság, leleplező morál járja át Lengyel Menyhért darabjait: Hálás utókor (Nemzeti Színház, 1908), Próféta (Vígszínház, 1911). A Tájfun (Vígszínház, 1909) hozza meg számára a világhírt, vele kezdődik a magyar export-dráma története. A Tájfun azonban – bár a "sárga veszedelem"-ről, tehát faji kérdésről szól – az akkori politikai és közéletet rendkívül izgató problémát tárgyal, ritka drámai erővel, kitűnő technikával. Az első világháború alatt bemutatott és a Tanácsköztársaság idején felújított Sancho Panza királysága (Nemzeti Színház, 1916) nemcsak demokratikus szemléletet, tiszta humort képvisel, de bátor pacifizmusával is magára vonja a figyelmet. Ugyanebből az időből való a Csodálatos mandarin szövegkönyve is (1918).

Lengyel későbbi művei, a Táncosnő (Népszínház, 1915), A postáskisasszony (Vígszínház, 1927) stb. azonban sajnos csak a világhírre, a színházi sikerre, a biztos pénzkeresetre apellálnak, üres technikára, poén-dramaturgiára épülnek, s felületi izgalmat vagy szentimentális ellágyulást váltanak ki.

Lengyel Menyhért Angliában több világsikert aratott filmforgatókönyvnek lett szerzője, többek között a Hitler-ellenes Lenni vagy nem lenni című Korda-produkciónak.

Heltai Jenő is ebben az időben jelentkezik a színpadon. A János vitéz nagysikerű dalszövegei után egymást követik a szövegkönyvek, színpadi játékok. A drámatörténet szempontjából a Tündérlaki lányok (Vígszínház, 1914) érdemel említést. Az expozíció s a bonyodalom társadalomkritikai célzatosságot sejtet, hogy ezután a második részben mindenki megtalálja a maga párját és helyét az életben, a közönség minden rétegének ízlése szerint. Néhány jól megfigyelt, kitűnően jellemzett figura, mint Petrencey tornatanár, a filiszteri nyárspolgáriság típusa, vagy Manci, a főhős, Tündérlaki Borika felfelé törekvő erkölcsös nővére, emeli a darab értékét. A bonyodalom, a cselekmény fordulatai azonban mesterkéltek, s olcsó hatásra számítanak.