A munkásirodalom mint a proletárforradalom szellemi előkészítője

Míg a haladó polgári irodalom objektíve az újabb forradalom érlelődését tükrözi s eszmeileg maga is felkészül rá, a munkásirodalom – s különösen annak jelentősebb része, a Ma s az Internationale – már a proletárforradalmat készíti elő, ez legfőbb sajátossága a polgári demokratikus forradalom idején. Gyakori jelenség ekkor a szociáldemokrata irodalomban az a szemlélet – amit egyes szociáldemokrata vezetők hirdettek elsősorban –, hogy a polgári kormány radikális reformprogramja a "szociális Magyarországot" valósítja meg, de találunk olyan vonásokat is ebben az irodalomban, amelyek az egyes szociáldemokrata íróknak az új forradalom irányába tett eszmei előrelépését tükrözik; elsősorban Farkas Antal, Várnai Zseni és Révész Béla műveiben.

Radikálisabban, s bizonyos mértékig a szociáldemokratizrnussal szembefordulva érzékelteti és segíti a proletárforradalom érkezését az 1918 decemberében Franyó Zoltán szerkesztésében induló hetilap, a Vörös Lobogó. Számos cikkben száll szembe a reakció kommunistaellenes rágalmaival, s a lap szemlélete – ha olykor anarchisztikus vonásokkal tarkítva is, ami az akkori körülmények közepette szinte a forradalmiság velejárója – gyakran a kommunisták eszmevilágához való közelséget mutat, különösen Franyó Zoltán és Nagy Lajos írásaiban.

Jelentékeny tevékenységet fejtettek ki a Ma írói és művészei a polgári forradalomnak szocialista forradalommá változtatása érdekében. Cikkek és versek, felhívások, előadások, s röplapszerű "világszemléleti különszámok" során át magyarázzák és bizonyítják, hogy a polgári kormány reformpolitikája nem hozhat igazi szabadságot, jólétet a nép kívánsága szerint: folytatni kell a forradalmat a szocialista világrend megalkotásáig. Már 1918 novemberében kiáltványt bocsátanak ki, amelyben kommunista köztársaságot követelnek. Irányzatukat a néptömegek harcával azonosítja Kassák Lajos, e csoport vezetője, s ennek megfelelően elutasítja az öncélú formajátékokat. Programcikkében (Tovább a magunk útján) élesen bírálja a polgári forradalom eddigi megtett útját, s rámutat, hogy csak a szociáldemokratizmuson túllépve győzhet a proletariátus forradalma. A Kassákéhoz hasonló, új forradalomra tüzelő gondolatokat árasztanak Barta Sándor, Boross F. László, Mácza János és mások írásai is. Publicisztikai tevékenységük mellett igen jelentős forradalmi agitációt fejtenek ki azáltal is, hogy különszámaikban közzéteszik az Orosz-Szovjetköztársaság alkotmányát, valamint – először magyarul – Lenin Állam és forradalom című művének több fejezetét, amelyek a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet kérdéseit világítják meg. A Kassák Lajos köré csoportosuló "aktivista" írógárda új forradalom irányába ható eszmeisége költői alkotásaikban is szép kifejezésre jut: Kassák Lajos, Barta Sándor, Kahána Mózes és más költőknek a Mában és Vörös Lobogóban megjelent versei a proletárforradalom közeledtét jelzik és siettetik (Kassák: Vörös pillanat, Fiatal munkás; Barta Sándor: Mi; Kahána Mózes: Univerzális).

{518.} Ám pozitív tevékenysége mellett a Ma íróinak nagyrésze olyan vonást is hordoz művészetszemléletében, ami a kommunista párt- és világmozgalom céljainak nem teljes megértését mutatja, s ebből fakadóan – féltve a művészi szabadságot a pártfegyelem kötelmeitől – a kommunista párt politikájának kívülről való támogatása, de a pártba való be nem lépés mellett foglal elvileg állást. Elismeri a kommunista párt vezető szerepét a világ gazdasági és politikai átalakításáért folyó küzdelemben, az új embertípus kialakításában azonban az irodalom és a művészet sajátos – pártirányítástól független – vezető szerepét vallja. E szemlélettel szemben lép fel harcosan Komját Aladár és az Internationale köré csoportosuló kommunista írók gárdája, akik mindenben vallják és vállalják a kommunista párt eszmeiségét, s irodalmi munkásságukat a párt szolgálatába állítva fejtik ki a proletárforradalom érdekében Ezért is válhatik később – már a Tanácsköztársaság idején – e folyóirat a párt hivatalos orgánumává. Azzal, hogy az Internationale köré tömörült írók a lenini értelemben vett pártos irodalom eszméjét, mint egy új irodalmi irányzat programját fogalmazták meg és tudatosították, lerakták a forradalmi proletárirodalom alapjait, s ezáltal az Internationale megindítása – 1919 január elején – a proletárirodalom további kibontakozása szempontjából is határkőnek tekinthető.