Debrecen

Érettségi után, apja kívánságára, aki megyei közigazgatási tisztviselőt szeretett volna neveltetni fiából, a debreceni jogakadémiára iratkozott be. Néhány vizsgán túl lényegében azután sohasem jutott. Megpróbálkozott a pesti "mezei jogászkodással" is, s közben Temesvárott a törvényszéken díjnokoskodott, illetve Zilahon egy ügyvédi irodában gyakornokként dolgozott (1897–1898).

1898 őszén visszatért ismét Debrecenbe. Ebben a városban közel három évet töltött Ady Endre. Itt ismerkedett meg a félfeudális magyar világ tömény provincializmusával, s ami később még inkább taszító élménye lett: nacionalizmusával. Itt Debrecenben lobbant fel egész életén át tartó szerelme az újságírás iránt is. A Debreceni Főiskolai Lapok, a Debreceni Hirlap, majd 1899-ben a Debrecen rendes munkatársa lett. Ez a lap a Függetlenségi Párt helyi közlönye volt. Adyban a gondolkozó s a művészi publicista korábban érett meg, mint a költő. Ez a hallatlan publicistai-gondolkodói tehetsége korai színi kritikákban érlelődött.

{89.} Két kritika jelzi azt a fordulatot, amely Ady gondolkozásában 1898–99 táján végbement: 1899 januárjában cikket írt Thury Zoltán Katonákjáról s Berczik Árpád Himfy szerelmeiről a Debreceni Főiskolai Lapokban. Adynak csak elutasító mondanivalója volt az utóbbiról. Elutasította mindenekelőtt az "irányt", a "népnemzeti" iskola epigonjainak konzervativizmusát, amelynek ideológiai légkörében ez az írás született. Elutasította a hivatalos konzervatív irodalom államilag támogatott tehetségtelenjeit, de felfigyelt minden olyan hangra, amely a benne vajúdó világnézettel összehangzott. Vonzódása A Hét körül csoportosult írók közül mindenekelőtt Thuryhoz, nagyváradi éveiben pedig majd Bródy Sándorhoz innen érthető. Thuryt "igaz íróembernek" tartja, s a Katonákról írva is azt reméli, hogy a szerzőből olyan művész lesz, aki "hivatva van szociális bajaink feltárására". Leírja bírálatában azt a két szót, amely elárulja kritikái ihletőit is: élet és igazság. Sokat kapott a fiatal Ady Ibsentől, Hauptmanntól, Zolától, – a naturalizmustól. Az ő művészetükben valósult meg legtisztábban a művészi irányzat fő törekvése: az Élet és az Igazság kifejezése. Itt a magyarázata a gondolkozásbeli fordulatnak is: a világkultúra e néhány rá ható óriásának szellemi befolyása érteti meg azt. Ady a nagy olvasók közé tartozott. Érmindszenti gyermekéveitől a csucsai Boncza-vár könyvtáráig elkísérte ez a szenvedélye. Már nagykárolyi s még inkább zilahi éveiben kerültek kezébe Comte könyvei, illetve magyar rezüméjük. Comte írásaiból a múlt század második fele legnagyobb hatású filozófiai irányzatával, a pozitivizmussal ismerkedett meg. Két gondolat ragadhatta meg ebből az eszmevilágból. Egyrészt Comte háromfázisos fejlődés-elmélete; másrészt e tévedéseivel együtt is nagy gondolkodó pánhumanizmusa, emberimádata. Tőle, majd 1900 után Spencertől tanulta meg a szociológia, a társadalom fejlődésének igazságait. Debreceni jogakadémiai tanárától hallja először Nietzsche nevét. Nietzsche elsősorban a régi, meggyökeresedett ítéleteket romboló gesztusával hatott Adyra, de a hellén-pogány, zsidó-keresztény kultúra párviadalában legyőzött, emberhez egyedül méltó dionüszoszi életmámorral, a felsőbbrendű ember jogaival is megismertette. A Thury- és Berczik-bírálatokat mégiscsak az 1898 tájáról datálható Ibsen-élmény magyarázza leginkább: "... a gondolkozni tudókra hat Ibsen a maga sötét problémáival" – írja 1899-ben, egy cikkében (Amolyan búcsúféle, Debrecen). Ez a mondat lehetne a mottója Ibsen-élményének, aki a kor moralitásának mély válságát: a hazugságok leleplezését, drámáiban nem utolsósorban az élet–igazság gondolatát közvetítette Ady számára. Dosztojevszkij ekkortájt kezébe kerülő Bűn és bűnhődése is ezt az élményt erősítette.

Ez a sokféle, termékenyítő hatás Debrecenben még nem tudott gátat szakítani. Verseiben is legfeljebb bizonyos töprengés erejéig hat. Ezért persze csak részben hibáztatható a debreceni légkör: Ady ekkor még alig múlt huszonegy éves, s a környező magyar világ válsága is kezdeti stádiumban volt még. Egy-két írása ugyan arról tanúskodik, hogy még ebben a légkörben is felfigyelt a haladás és a reakció nagy mérkőzésére a Dreyfus-ügyben. De a magyar nacionalizmushoz még Debrecenben kötődik a legerősebben. Egy erős irodalmi élmény éri itt: a Csokonai-hagyomány megismerése. Csokonait ugyan már korábban is nagyra tartotta, emberi-költői sorsára igazi mélységében mégis itt döbbenhetett rá.

{90.} Ady első kötetében (Versek, 1899) gondolkozó egyénsége tükröződik, még az oda be nem vett kroki-versekben is, de főként hivatástudatával foglalkozó verseiben. Összhangzanak ezek anyjának küldött híres, az irodalomról mint választott élethivatásról beszámoló levelével (1898) csakúgy, mint vallomásos publicisztikájával. Úgy érzi, 1899-ben egy verscímében le is írja: ismeretlen átok sújtja:

Nincs már egy reményem,

Szivemből már régen

Eltüntek az álmok ...

Megfogott, megölt egy

Ismeretlen átok!

(Ismeretlen átok)

Nem vitás, hogy e panasz mögött még csak Ady korai olvasmány-élményei hatását kereshetjük. Kulcs-szava ekkor és még éveken át "az álom". A Versekben már, ha nagyon halvány kontúrokban is, felismerhetünk valamit a Még egyszerbeli önarcképeiből is; az Új versek – A magyar Ugaron, A Hortobágy poétája, az Új vizeken járok – költője mindenekelőtt ezekben készülődik. Korai nagy összefoglalása ilyen verseinek a Temetetlenül, az Álmodom pedig már A lápon-beli önmagát idézi, "a lebilincselt erő tehetetlen, bús zokogásá"-ról énekel.

Mindez sokkal inkább Ady nagy költészete fényében érdekes. Egyébként a korabeli költészet rekvizítumaiból, sztereotip fordulataiból építkezik ez a kezdő költő. A hivatalos kritika azért is fogadta olyan melegen, tárt karokkal.