II. ADY ÚTJA AZ "ÚJ VERSEK" FELÉ (1900–1906)

FEJEZETEK

Ady számos önéletrajzában, elejtett megjegyzésekben, prózai vallomásokban fedte fel titkait, sőt még versei értelmezésére is vállalkozott. Önértékelései a legtöbb esetben egybeesnek az objektív igazsággal. Az Új versek megjelenése előtt néhány nappal a Budapesti Naplóba írja a következőket: "Majdnem kilenc évig aludtak e versek – a Budapesti Napló rázta fel őket. Majdnem kilenc évvel ezelőtt jött fel – Debrecenből az az irkaalakú könyv, mely – tetszett. A húszéves diák már szkeptikus volt, s érezte, hogy a versei rosszak. A rossz versekért megveregették a vállát, s emiatt hosszú évekig nem mert verset írni. "Merre induljon az ember, ha olyan jeleket kap, hogy máris lecsücsülhet a jámbor költők kollégiumában. – Aztán vert a vihar s eresz után kellett néznem. Nőtt a horizon, távolodott az Ég s én egyre szomorúbbnak láttam a magyar felhőket. És asszonyok is jöttek elébem. És egy asszony akarta, hogy ne legyek néma. És végtelen vágyak és szomorú szomjúságok epesztettek. Nyomorúságosnak éreztem itthon az életet s már régen nem is vagyok itthon" (1906). "De viszont valami dacos cinizmus görcsölte le itt az ujjaimat: azért nem érdemes írni, hogy az emberből Kiss József legyen." Legfontosabb életrajzában, a Nyugat Ady-száma élére küldöttben vallotta ezt váradi éveiről (1909).