Forradalmi világnézet–forradalmas líra

A nagyváradi kezdetből a két párizsi út s az 1905–1907 közötti itthoni élmények hatására már 1906 körül már kibontakozott Ady forradalmas világlátása. Révai József elemezte mindmáig legsokoldalúbban, elsősorban történeti szempontból Ady forradalmiságát. Az új századba forduló évtized második felében, s a tízes évek elején – tehát éppen, amikor Ady költői zsenije kibontakozott – az 1867-es kiegyezés által félig, felülről "megoldott" ügyek végleges rendezést sürgettek. A századvég s az új század első évtizedeinek sűrűsödő agrárszocialista megmozdulásai figyelmeztették a hatalmon levőket: a földkérdést nem lehet tovább elodázni. A kiegyezés rendszerének válságát súlyosbította és elmélyítette a nemzeti függetlenség és a nemzetiségi kérdés rendezetlen volta. Magyarország népe forradalomra készülődött. Ez a feladatok jellegéből következően polgári demokratikus átalakulás lett volna. "Minden változásért és újért kiált itt" – hirdette Ady Endre. A magyar haladás képviselőinek fő gondja ekkor az volt, hogy az objektíve meglevő forradalmi helyzetet, a mélyülő forradalmi válságot ki tudják-e használni a progresszió írói, s győzelemre tudják-e vinni a forradalom ügyét. Ady Endre forradalmas líráját ez a társadalmi valóság ihlette. Az 1905-ös orosz forradalom nagyszerű tanúságtétele után az uralomra jutott koalícióval szembeni mind erősebb népi elégedetlenség, a forradalmi hullám felfelé ívelő szakasza alakította ki véglegesen Ady forradalmi költészetét. "Az utca éneke", "A jövendő fehérei", így következnek egymás után a forradalmi ciklusok; 1910–11 tájban szünetelnek ugyan, de olyan hatalmas magányos versek szólaltatják meg ekkor is a forradalom hangját, mint A márciusi Naphoz avagy Az uj Kisértet. Ady forradalmi verseinek tematikáját nagyobbrészt a hagyományokból, a népi életből s a proletársorsból meríti. A Hadak útja, Csák Máté földjén, Dózsa György unokája, Emlékezés Táncsics Mihályra, Csaba új népe részben újraértelmezése múltunknak, részben pedig megtagadott történelmi örökségünk birtokba vétele. Ady szimbolikája bennük a legközérthetőbb.

Ady Endre polgári demokratikus forradalmár. Tudja, hogy a soron következő feladatok, amelyeket a magyar fejlődésnek meg kell oldania, burzsoá jellegűek. Ady Endre forradalmi költészetét is ez határozza meg: megtalálni és egységbe tömöríteni azokat az erőket, amelyek szenvedélyesen kívánják {112.} az újat. Megkeresni azt az osztályt, amely élére állhat a magyar polgári demokratikus átalakulásnak. Ady világosan látta, hogy a magyar polgárság nem képes megszervezni a haladó erőket a feudális Magyarország lebontására. "Minden európai társadalomban az történt, hogy a polgárság túlon-túl is önérzetes és hatalmaskodó lett. Nálunk egy gyönge, szétszórt, gerinctelen, urizáló hajlamú polgárság termett, amelynek se ereje, se tehetsége nem volt még annyi sem, hogy a sült galamb bekapására száját kitátsa" – ismerte fel világosan Mágnások és püspökök uralma című cikkében (BN 1908). A nép életét közelről látta; bízott a parasztság lázadó indulatában, sürgette a parasztforradalmat. Megrendítő, de egyben forradalomra serkentő képet fest lírájában a korabeli paraszti életről. Az öreg Kunné című versében egy tízgyermekes parasztasszony életét sűríti össze egyetlen hatalmas vádoló képbe. A vers realizmusával és drámaiságával csak Móricz Zsigmond egyes novellái érnek fel. Ady lírai indulatokkal telített költészetében ritka egy-egy ilyen "epikus" pillanat (l. még: Új magyar bukolika, Arat a magyar, A szivárvány halála és mindenekelőtt: A grófi szérün.)

Forradalmi verseinek gyújtó képeit a paraszti életből meríti, amint azt a Dózsa György unokája is tanúsítja. Köteteinek "magyarság"-verseiben, de kivált forradalmi ciklusaiban ott találjuk ilyen témájú verseit. De Ady, a következetesen demokrata gondolkodó, nem bízhatott a parasztságban sem, mert tudta, hogy vezetés híján mit sem ér forradalmisága. Azért nem tud bízni benne, mert a parasztságban is ugyanazt a belső bomlást látja, mint mindenütt. Szkepszisét aztán kivetíti az egész társadalomra: ezért nevezi a magyarságot 1914 körül "a hőkölő harcok népé"-nek. Maga a kép ismét csak nagyszerű bizonyítéka, hogyan veszi Ady költői képeit a paraszti életből. Voltaképpen a parasztság forradalmi múltjához is azért nyúlt vissza, hogy a dicső ősök tetteivel serkentse harcra a késő unokákat. Ezért eleven hagyomány Dózsa, Esze Tamás, Táncsics alakja, akik a maguk korában a paraszti lázadásképviselőivoltak. A polgársággal, de mindenekelőtt a parasztsággal kapcsolatos kiábrándító tapasztalatai közelítették Adyt a munkásosztályhoz. Révai József mutatott rá: "Nincs egyetlen szó költészetében, amely hitetlenséget, pesszimizmust fejezne ki a magyar munkásosztálynak az iránt a történelmi hivatása iránt, hogy élére álljon a magyar átalakulásnak." Az úri viharból menekülve ezért küldi a frigyládát a jövendő fehéreinek, a proletároknak. Már második párizsi útján így írt Jean Allemane, a párizsi kommün híres hősével való találkozásáról: "Soha büszkébb nem voltam s büszkébb nem lehetek, mint amikor először kezet szorítottam vele. Barrikádok tüze ömlött abban a percben a testembe. Jean Allemane éreztette először velem, hogy gyönyörű dolog embernek lenni. Nem Anatole France, nem Rodin, nem Roux. De Allemane, ez a nyomdász, ez a cselekvő, ez a forradalmár" (BN 1907). Ady itt világosan a tett, a forradalom embereinek adta a pálmát, a gondolat, a művészet óriásaival szemben. És ezzel azt is elárulta, hogy ő is cselekvő forradalmár szeretett volna lenni. "Ami csak szépség, s ami reménység, | Mind Ti vagytok a Tisza körül" – írja szinte himnikusan véreiről, a magyar proletárokról. Verseiben a paraszti élet mellett feltűnik a proletár-sors is (Álmodik a nyomor). Költészetének szerves részévé válik a munkásosztály teremtő erejével való foglalkozás. A jövendő fehéreiben egyenesen így látja saját életének értelmét:

{113.} Egy érdemem van: mélyre láttam

S szerettem, aki szenvedett,

A Jövendő fehéreit.

Óh, szűz proletár-seregek,

Daloljatok.

Küldöm a frigyládát című versében kimondja, hogy a munkásságot érzi olyan társadalmi erőnek, amely győzelemre tudja vinni a forradalom ügyét, "egy szép ország"-ot teremthet. Csoda-e, hogy az az Ady, aki ilyen mélyen megérezte a forradalmi proletáriátusban vajúdó erőket, aki egyedül a munkásosztályban nem kételkedett, olyan közel jutott a szocializmus eszméjéhez? Már a Nagyváradi Naplóban meghirdetett forradalmi programjában célul tűzte ki, hogy végül a harmadik renddel is le kell számolni. Ady társadalmi törekvéseiben jóval túl látott a polgári demokrácián. A szocializmus lenyűgöző hatásáról tanúskodik nagy verse: Az uj Kisértet. A cím s a kezdő sorok félreérthetetlenül a Kommunista Kiáltvány híres első mondatára utalnak. Ady az emberi társasélet alapvető erkölcsi kategóriáját, a becsületet említi versében; akiben csak a szikrája is él ennek, az meghajlik a szocializmus eszméje előtt. Ady, mint versében írja, sokszor vitázott a szocializmussal, de végül be kellett vallania:

De ha elhagytam talán százszor,

Ezerszer tértem vissza hozzá

S mindig szerelmesebben.

Ady Endre nem volt szocialista költő, de mindent: szépet, jót a szocializmustól várt. A század első évtizedeinek ideológiai kiútjai közül egyedül a szocializmusban és az eszmét képviselő, valló munkásosztályban tudott hinni. Adynak voltak kételyei a szocializmust illetően, de ezek soha nem a végső, nagy kérdéseket érintették, hanem mindenekelőtt a korabeli munkásmozgalomra vonatkoztak. Ady meglátta, hogy a szociáldemokratákat sem hagyta érintetlenül a polgári nacionalizmus. Politikai tisztánlátása élesebb volt, a nép forradalmiságába vetett hite erősebb, mint szociáldemokrata, vagy akár radikális kortársaié. Távolította Adyt a szocializmustól a korra s általában a művészekre, de rá különösen jellemző individualizmusa – az, hogy nem tudott és nem akart a tömegbe beolvadni.

Ady forradalmas hite fölényesen vizsgázott, amikor 1912-ben a válság kiélesedett. A nagyhatalmi politika irányítói előtt akkor már nem volt kétséges, hogy a kialakult szövetségek háborúban mérik össze erejüket. E világméretű összecsapás előtt rendezni kellett a hátországot. Az Osztrák–Magyar Monarchia urai erre vonatkozó elképzelését mutatja, hogy Tisza István lett a magyar politika korlátlan hatalmú irányítója. Az ő neve a kortársak előtt ekkor már a legkonokabb reakciót jelentette. A félfeudális Magyarország uralkodó osztályainak a Habsburg-politikával összefonódott hatalmi érdekei: ez volt politikájának alapelve. Már minden "liberális" máz lemállott róla. 1910 utáni politikai szereplésével kezdődően lett Ady szemében is gyűlölt politikussá.

{114.} Ezekben az években Ady prózájában is sűrűsödnek a közvetlen forradalmi hitvallások: "Ez a forradalmak híján szűkölködő, boldogtalan ország csókoljon kezet mindenféle forradalom forralójának. Erupciós forradalom alig volt még Magyarországon s ennek a földterületnek talán ez a legrettenetesebb átka, mert hiszen a forradalom: a teljességes élet" (Poéta és publikum, HSz 1910). Saját forradalmi verseit igazolják ezek a szavak. Félreérthetetlenül ki is mondta: "... jaj volna nékem, ha csakugyan úgy volna, hogy poéta vagyok s ezzel vége. Nem, nem, s úgy gondolom s ez az egy éltet, valaki s valami más is volnék, s ha egyéb nem, de emberi s kiváltképen magyar értelmek s avult értelmi gazdagságok nyugtalanítója" (uo.). Ezt a vallomását folytatta A robbanó ország (Világ, 1910). A Tisza politikájával szemben állók egy része a Világ körül csoportosult. Itt dolgozott Jászi Oszkár, Biró Lajos, Bölöni György is. Ady is ide írja 1910-től a magyar sorskérdésekről valló írásainak legjavát.

A robbanó ország a jelentős Ady-cikkek közül való: szigorú, zárt kompozíció jellemzi. A minden változásra felfigyelő költő ebben a cikkében rajzolta meg a világháborúval terhes évtized Magyarországát. Valósággal ujjongva ünnepli azt a változást, amely 1910 táján a magyar életben végbement. Adynak abban is igaza lett, hogy csak néhány évig lehet feltartóztatni a forradalmasítás munkáját. 1912. május 23-án már kirobbant az úri Magyarország legviharosabb felkelése: a híres vérvörös csütörtök, amikor százezrek tüntettek Budapest utcáin Tisza elnyomó politikája ellen s az általános választójogért. Ady mindjárt a tüntetést követő napon egyik nagy forradalmi versét, a Rengj csak, Földet írta meg. A vers címe alatt ez olvasható: Tisza Istvánnak küldöm. Ő volt a képviselőház elnöke, s a tüntetés idején a parlament éppen ülésezett. A "Rázta csöngőjét alkov-ágy csúcsán"-sor a képviselőház elnöki székében trónoló Tiszát idézi, aki csengőjével próbált rendet teremteni. A feudális magyar múlt és jelen képviselőjét látta Ady Tiszában, ezért nevezte "új kan Báthory Erzsébet"-nek, s a strófa-záró "Régi dal, régi dal" refrén is a vers gondolatiságát erősíti: a régi, úri bűnök továbbélését hangsúlyozza. A tüntetést letörhették, a nép követelései változatlanul kielégítetlenek maradtak, de Ady forradalmár jellemére vall, hogy a bukás után nem csüggedt el. Alig két hét múlva már közli a Világ Rohanunk a forradalomba című versét. Ez a nagy lélegzetű vers mintegy társa A robbanó országnak: panorámája az elégedetlenségtől nyugtalan magyar valóságnak. A versnek mindjárt a hangütése május huszonharmadikára utal, egészében pedig nagy bizonyítéka Ady forradalmi hitének s egyben tanúságtétele politikai okosságának. A munkásság hivatásos vezérei lefújták a tüntetést, a költő azonban új forradalomra izgatott. A vers a változásban érdekeltek együttes riadója kívánt lenni. "Budapestnek futós utcáin | S falvak csöndjén dühök remegnek". Ezekben a sorokban énekelte meg a munkások és a parasztság egymásrautaltságát. Első strófái viszont a forradalmasodott értelmiség nemes propaganda-munkáját ünnepelte. Ebben is átkait szórta Tisza Istvánra. De Adyt még az aratás is arra ihleti, hogy forradalmas mondanivalóját énekelje ki: Ének aratás előtt. A művész Ady kezében a népi élet jól ismert mozzanatai jelképivé emelkednek. Az indulatait fűtő paraszti keservek, a népi sorsnak a feudális terhektől való megszabadítási szándéka emeli az egyetemesbe az érzékletes, konkrét képeket. Ismét csak mesteri a vers felépítése is: az első s a harmadik strófa {115.} az általánost fejezi ki, míg a második és negyedik aratási képei lázítanak, izgatnak. S a második és negyedik sor keményen összecsendülő rímei szintén a mondanivalót húzzák alá.

Ekkor kezdi írni a Nyugatnak folytatásokban Margita élni akar című verses regényét. Adynak a főiskolán jogász-korában nagy élménye volt Byron Don Juanja, amely akkor nemrég jelent meg Ábrányi Emil bravúros fordításában. Ettől kaphatta a formai ihletést a Margita élni akarhoz. Tartalma azonban sajátosan egyéni, a maga és nemzedéke irodalmi-művészi indulását s felnövekedését akarta megörökíteni benne. A mindig élettől, valóságtól ihletett Adynál természetes, hogy még ebbe is belekerültek a válságos magyar élet 1912-es gondjai: itt is forradalmi reményei törtek fel. Adyt a magyarság, a nép jövője aggasztotta a Tisza-uralom megszilárdításakor. Mélységesen felháborította: hogyan bánnak vezetői ezzel a néppel. Ennek az úri felelőtlenségnek kirívó alkalmai voltak az évi hadgyakorlatok. Ez ihlette 1912-ben A mezőhegyesi háború című versét. Ady az urak háborújával a nép másik háborúját állította szembe: a szociális igények kielégítésének jogos harcát. Ő is a "nagy, világgyúró harcnak a dobosa" volt; a munkásszolidaritást, egymásrautaltságot vallotta. S ami ebben csak bujkált, azt következő versének már a címe kimondta: Mi kacagunk utoljára. Mindkettőt a Népszavának küldte. A hatalmon levők a nemzeti egység ál-jelszavával érvelve a háborúra való készülődéssel akarták leszerelni a haladás híveit. A versben a büszke ember-ész, az Élet széppé tevői nevében tiltakozik Ady az embertelenség ellen. Jól mutatják ezek a versek, hogyan ihlették meg a mindennapok Ady líráját 1912-ben. Korái verseiben legfeljebb kroki-hangon beszélt közvetlenül a koráról, most ez már nagy verseinek témája. 1912 feszült őszén már a Balkán-háborúban zajlott a világháború főpróbája. Ady akkor Érmindszentről keltezett versében még egyszer felrajzolta kora forradalmas magyar világának a képét. Azt a hitét hirdette, hogy a magyarságot csak nagy tisztító forradalom mentheti meg, amely elsöpörné a fejlődés akadályává lett vezető magyarságot: csak a vezető kormányférfiak akarják idegen érdekekért háborúba vinni a népet (Barangolás az országban).

Az elemzett verseket mind A magunk szerelmének "Szent Lélek karavánja" című ciklusa fogja össze. Még Ady tudatos művészi gyakorlatán belül is külön hely illeti meg; ez legegyértelműbben forradalmi ciklusa. Egy kivételével mindegyik versét az 1912-es forradalmi hullám ihlette. A ciklus címét adó Szent Lélek karavánját is tudatosan helyezte ide. Ha jóval korábbi eredetű is (1907-ben jelent meg a Budapesti Naplóban), itt a helye. Ez a vers az entellektüelek lázadásának nagy himnusza. Ide való volt hát, hogy teljes legyen a forradalmas ország képe. 1912 inspirálja Adyt, hogy az Emberiség egyik legősibb mítoszát, a Prométheusz-legendát újra fogalmazza (A tűz csiholója). Minden lázadó kor elmondta a Titán ürügyén saját forradalmas gondolatait. A görögök után, Ady előtt a legszebben Goethe. Az ő Prométheusza a felvilágosodás gondolatvilágából kölcsönzi lázadó szavait. Ady Prométheusz-idézése alkalmi: 1912. május l-re küldte a Népszavának. Himnuszos. ünneplése ez a vers a mást, az újat, a jobbat teremtő emberi bátorságnak. Ismét közérthető jelkép. Ebben a ciklusban található még olyan közismerten nagy verse is, mint az Új, tavaszi seregszemle, a saját magyarság-tudatával gyötrődő Régi énekek ekhója is.

{116.} Az Új, tavaszi seregszemlét alkalmi ihlet szülte: a Galilei Körnek 1910 óta küldött versek sorába tartozik. Ez a hatalmas lélegzetvételű vers, amely a sokat ígérő, reményekkel teljes 1912-es év tavaszán íródott, összefoglalja a magyar élet új vonásait, amelyeket Ady a progresszió nemes munkája nyomán megszületni látott.

Szétcsörtetett a Láznak csapata,

Betűt, vonalt, színt és hitet kiváltott.

Hályogot tépett a magyar szemen

S mink nézetjük most vele a világot.

A vers így tereli egy táborba az életben is együtt munkálkodókat: az irodalom, a képzőművészet és a társadalomtudományok különböző területein érdekelteket. Rokon ihletből fakadt a Csaba új népével s a Galilei-Körnek küldött verseivel (pl. A Tűz márciusa).

A tizenhárom strófás Új, tavaszi seregszemle szerkezetileg természetesen oszlik két részre: az első hat szakasz ünneplő mondanivalóját zárja a fenti idézet. Az invokáció – "Robogj föl Láznak ifjú serege" – a forradalomra készülődés és biztatás pátoszával hatja át az egész verset. A fiatal magyar intelligencia magáratalálását Ady a természet tavaszi ébredésével látja együtt. Feltűnik itt Ady kedves forradalmi szimbóluma és színe, a vén, s a piros: "Kis romlott ország vén kadáverét| Fűti élettel a vér, a mi vérünk": "Vérbe vágyódunk, mink is vér vagyunk, | Piros kedvű, új ütemű lovaghad". S az utolsó jelzős összetétellel – "új ütemű lovaghad" – a hagyományokba ágyazza Ady az ifjú Galileisták törekvéseit. S miután felsorolja a beveendő várakat – "Mise, tömjénfüst, dicső babonák" – Ady lélegzetet vesz s összegezően mondja ki a bizakodás szavait. A vers második része Ady forradalmas lírájának költői szótára is: "Tűz, vér, láz, újság, boldog változás ..." A nagy verset a nyitó, s az utolsó sora kivételével ismétlődő záró strófa természetesen fogja egybe.

Petőfi óta nem volt, objektíve nem is lehetett, líránkban ilyen forradalmi hang, mint Ady lázadó és lázító költészete. A nagy forradalmi líra minden díszével ékes: az önmagában is izgató állapotrajzoktól kezdve a cselekvésre késztető riadóig minden hangot megtalálunk benne. S bár a Tisza-féle reakció megerősödésével s az európai szemhatár beborulásával 1912 után fokozatosan a pesszimizmus üli meg Ady líráját, a forradalmár régi hitének továbbéléséről tanúskodik még ekkor is néhány verse, mindenekelőtt az egyik legnagyobb; a Véres panorámák tavaszán (1913) a dacos forradalmi hitnek ez a nagy konfessziója. Az 1914-es alkalmi ihletésű Dózsa-versek (Egyszer volt csak, Még egyszer jönne) szintén ezt a hangot ütik meg.