{157.} Az első példák. Jókai

Tanulmányai szerint (Csokonai Vitéz Mihály, 1905; A magyar színpad tradíciói, 1905) 1905 körül már kiszakadóban volt ugyan Móricz Zsigmond a hagyományos világszemléletből, de művei még a régihez kötődtek inkább. Az elvi felismerés és művészi átélés csak ritkán esik egybe, a saját stílusért neki is keserű küzdelmet kellett folytatnia, megküzdenie Jókai, Baksay hagyományaival. Eleinte csak korrigálja az öröklött mesestílust és meseanyagot, csak részenként hoz új színeket, új építési anyagot és tervrajzbeli változásokat. Ahogy erősödik a maga szemléletében és írói világában, úgy zárkózik el fokról fokra bizonyos irodalmi hatásoktól, s csak a teljesen kiforrott, magáratalált íróra hat majd elsődlegesen az ezerszínű élet.

Móricz Zsigmond művészetét innen, a magáratalálástól tartja számon a köztudat, a Hét krajcár (1908) előtti évtized írói terméséből csak a Tavaszi szél ben (1912) közöltekre emlékezik. (A bécsi bútor, Az atyafiság.) Ezeknek az elbeszéléseknek azonban olykor csak a címe való a Hét krajcár előtti évekből, némelyiküket a kötetbe gyűjtéskor (1912) szinte teljesen újjáírta Móricz Zsigmond. Első változatuk hűségesebben beszél írójuk útjáról.

A századforduló legtöbb novellistája új utakat keresett, – az induló Móricz Zsigmond elbeszéléseiben nem találunk modern törekvéseket. Első novellái tárgy és forma szerint is teljes elkésettséget mutatnak. Témái a 48-as eszmekörből, még inkább a falusi református parókiák életéből valók. A mesterek, akikre emlékezik, nagyon haloványan Kemény Zsigmond és Tolnai Lajos, legerősebben Jókai és Baksay. Kemény, Tolnai lehetnének modern mesterek is, az emberi sors végzetszerűségére, a kíméletlen, szenvedélyes igazmondásra figyelmeztető szellemek,– az érett Móricz Zsigmond ezért tartja elődeinek őket – de a fiatal Móricz számára alig többek olasmány-élményeknél. A Tolnai tollára való történeteket is jókaiasan oldja meg: Az urak meséjét Az új földesúrra "hangszereli" (Derűre ború, 1904.) A nagyszívű, nép mellé álló tiszteletes, a száműzetésből hazatérő, rajongó ifjú hazafi, a tiszteletes piruló, naiv leánya, mind-mind a Jókai világból való, s onnan a szerelem légiesen finom eszményi felfogása is. Jókaiból elvont séma szerint szerkesztett az elbeszélés, tiszta, gonddal vezetett, párhuzamosan futó vagy egymást metsző vonalakat mutat az alaprajz. A mese szépen, kiszámítottan folyik megfelelő elágazásokkal és csattanókkal, az érdekesség és hatáskeresés Jókaiból ismert eszközével. A stílus még inkább árulkodik Jókai közelségéről. A Jókai "stílusgerendáiba kapaszkodás" ebben az elbeszélésben a legszembetűnőbb. A kivételesen pompázónak, finomnak, színesnek, szivárványosnak szánt, gonddal válogatott, de kissé már negédesnek tetsző jelzők, a népdalokból, versemlékekből kölcsönzött képek és igék Jókaival szeretnének versenyre szállni. Mérsékelt sikerrel: az ünnepélyességből, pátoszból többnyire hiányzik a nagy mesemondó frissesége és könnyedsége.

A magát kereső Móricz főként a stílusát érezte hamisnak, sikertelenségéért és szenvedéseiért Jókait kárhoztatta. Azt hitte, Jókai stílusától nem tud szabadulni; az ő stílusgerendájába való kapaszkodás a sikertelenség és szenvedés oka. Később maga is belátta, saját konzervativizmusa nem engedte túllépni a Jókai-világon. Azért találta az idillt, az édeskésséget, az élettől elszakadó ragyogó képalakítást követendőnek benne, mert neveltetése, {158.} írói elképzelése erre tette leginkább fogékonnyá. Jókai gazdag életművéből találhatott volna mást is; az érett művek igazolják, hogy kapott is pompás, ragyogó színeket, melyeket nem kellett soha megtagadnia.

Jókai "sokrétű" hatásáról maga is többször vallott. Színes, érdekes figurák seregét vetette a lelkébe. A hősi igényt, az élet fölé emelkedő nagy jelenségek utáni vágyat, az emberi nagyság hitét, álmokat, eszményeket, minden jónak az igenlését, s mindenekfölött fényt és ragyogást. "Bizonyos – írja Jókai-tanulmányában, 1922-ben – hogy Báthory Gábor szertelenségeiben ott él Jókai. A hegyek vállán dalolva menő legények fényében ott van Jókai. Nem tagadom, nem tehetek róla, ahol fény csillan a papíron, ott van Jókai."

De ez a fény és csillogás már nem filológiailag kitapintható Jókai-hatás az induló Móricz elbeszéléseiben, hanem egy költői egyéniség jellemző tulajdona.