A szülőhely körül

A származás és a szülőhely kivételesen meghatározó szerepéről az írói pálya fordulatai ismételten vallanak. Szülőhelyéhez és népéhez minduntalan visszatért; "előörs"-nek nevezte magát, "kit az ősi harc egy hulláma előredobott." Ebből fakadt rendíthetetlen küldetés-tudata, a folyton résenálló hűség-önellenőrzése s ez a kötöttség alakította irodalmi és esztétikai elveit. Több műve ábrázolja családtagjai és a puszták népe sorsát. Az "ozorai tündérvilág" emlékéből és vállalásából ered költészetének jellegzetes emlékező témavilága és hangulata. Fölidézi a táj képét, amely vádoló "nehéz föld", de a "tolnai kék szőlőhegyek" idilli világa is. Ezt a vidéket igazi mivoltában Illyés Gyula fedezte fel és örökítette meg; az ő művei adtak hírt először elmaradottságáról, pusztuló és nyomorban élő népéről, a latifundiumokon tengődő cselédek életéről. De a táj pannón bájáról, latinosabb – műveltebb és derűsebb – színeiről is Illyés írt leghitelesebben.

A táj történelmi múltja is küldetés-tudatát erősítette. A kölesdi harcban az itteni pórok is csatáztak; innen származott el a piros bársony süvegű Béri Balogh Ádám; az országban legelőször itt szabadította föl parasztjait Bezerédy István; a szabadságharc idején e helyen verték meg a tolnai népfölkelők Róth és Phillipovics horvát hadait. A sors a költő bölcsője köré odarakta mindazt, "amit történelemből és Magyarországból meg kellett tanulnia". A múltat azonban nemcsak lírai vallomás idézte. A teljesedő életmű mind több és mélyebb ösztönzést merített a nemzeti történelem és hagyomány tanulságaiból. A táj s a rajta élő nép sorsa – megőrizve mindig a családi és helyi jellegzetességeket – ezért is válhatott nemzeti irodalom ihletőjévé és tárgyává. A pálya egyes szakaszait tárgy szerint is a legszegényebb dunántúli parasztnép ábrázolása kötötte le. Kizárólagosan azonban sohasem merített innen. Témavilága, de életművének szellemi tartalma és stílusának fejlődése egyre átfogóbb és összetettebb jelentést zárt magába. Időről-időre visszatért szülőföldjének embereihez, a puszta életéhez – a helyi keret nem akadályozta a nagyobb érdekű ábrázolás megvalósításában. "Azok számát szaporítom, akik gyermekkoruk színterére visszatérve, mindannyiszor egyszersmind még két rejtelmes színtérre leereszkednek: a múlt alvilágába és nemzetük egy mélyebb televényébe."

{463.} Az életmű szerves kibontakozásához az életpálya alakulása is hozzásegítette: az a sajátos társadalmi fölemelkedés, hogy egyszerre lehetett otthon az alsó néposztályokban – a pusztán töltött évek után is sokáig és sokszor testi közelségben élt velük – de fentebb sem volt idegen és kitűnő tájékozottságra tehetett szert a magas kultúrában s már fiatalon a kor irodalmi és szellemi színvonalán állott. Világszemlélete és ízlése életének szerencsés változatosságából és gazdagságából sokat nyerhetett, mivel eredeti hajlamai, alkati adottságai folytán is kezdettől fogva a megélt élet visszaadásában látta feladatát. A tapasztalati, érzékelhető valóság – a társadalmi és szellemi körkép, amely kitárult előtte, legbensőbb alkotói mivoltában érintette és formálta. A puszta után a forradalmi Budapest következett, a munkásmozgalom gyakorlati munkája és a szocialista forradalom eszmeköre, a marxizmusnak az egész életművet átszínező hatása, majd Párizs meg az avantgarde; emigráns sors, de egyszersmind forgolódás a francia irodalmi életben, utóbb a Nyugat írójaként hosszabb utazás a Szovjetunióban. Ki kellett szakadnia otthonról, megjárnia Európát, valóságosan és képletesen, hogy létrejöhessen az az irodalmi szintézis, amely Illyés művének benső sajátsága és értékmérője. A változatos élet, a sokfelé megfordulás kínálhatta volna az újszerű romantikus kaland, az idegen couleur locale izgalmát is. Mégsem ezt, hanem az íróvá válás ösztönző és irányító elemét jelentette, majd az írói munka szerves részét, a világ megismerésének egyik lehetőségét. Ez az életpálya is összetettsége és ellentéteket magába békítő szélsőségei révén fő típusa a két háború közötti irodalomra oly jellemző írósorsnak. A társadalom "nemzet alatti" részéből érkezni, megjárni a forradalmat és mozgalmat, majd szabad önképzéssel föltörni a kultúrát hordozó rétegekig, sőt azok fölibe emelkedni – sokaké ez az út a húszas-harmincas években. Új írótípus született ekkor, a Nyugat egyik irányától szociológiai és esztétikai értelemben elkülönülő. Tanáros, literátori műveltség adományai helyett a két háború közötti irodalom új irányzatai – a proletár és a "népi" is – szívesebben hivatkoztak az élettapasztalat személyiség-formáló erejére, társadalmi és osztályélmények sorsdöntő hatásaira, mint az iskolai nevelésre vagy a könyvtárszobákban szerzett tudásra. Az Ady fogalmazta "életes" irodalom a forradalom bukása után új értelmet nyert. Sokan az "életszerűség" új, 20. századi kifejezését keresték és valósították meg – az esztétizmus szépségkultuszával szemben a valóságra hivatkoztak; nagy szerepet kapott az önéletrajz és a dokumentum-erejű ábrázolás. Az élethez, világhoz tartozás új magatartása született meg s ebben a világérzésben a társadalmi élmény uralkodott, melyet meghatározott és színezett a származás, a szülőföldhöz tartozás; az alulról indulás lázító és irányító tudata. Ez a kötöttség az élet sokféle elemét szívta magába és folyton táplálkozott – öntudatlanul is – a gyermekkori emlékekből. A világban-élés költői tartalmait is részint innen nyerte; az érzelmi-gondolati anyag más minőséget jelzett, mint a puszta értelmi belátás.

A pusztáról származó élményvilág tehát nemcsak "népi" témát vagy irodalmi stílust eredményezhetett. A nemzeti költészet közvetlen tárgyává és életre hívójává válhatott: a parasztitól a 20. században is vezetett út a nemzetihez. A szegényparasztság irodalmi szolgálata elsősorban művei eszmei irányában, elkötelezettségében öltött testet, gyakran tárgyában is, de sohasem töltötte ki egész világát, nem határozta meg alkotói szemléletét, sem stí-{464.}lusát. Az újabb költészetben, de prózában is, a népiesség gyakran az írói világ szellemi és tárgyi beszűküléséhez vezetett. Illyés Gyula műve a folklorisztikus és a mítoszteremtő népiesség – a két fő irányzat – egyoldalúságaitól mentes tudott maradni. Osztályhűség, néphez tartozás és társadalmi kiválás ellentéteit – küzdelmek árán is – Illyésnek sikerült egységbe forrasztania.