Keresztury Dezső

Keresztury Dezsőt (1904) főképpen Arany kultusza kapcsolja Horváth Jánoshoz. 1945 előtti legkiérleltebb tanulmánya Arany útját mutatja be (1937). De ha e kis könyvnek elsősorban a szemléletére figyelünk, a benne rejlő Horváth-hatást sem látjuk gátlónak. Hiszen Keresztury célja itt éppen az, hogy egyensúlyt teremtsen az "eszményítés és megelevenítés erőjátékában", hogy megnyugtatóan megrajzolja az egyéniség és mű változásait s e változások belső összefüggését. Arany János nemzeti klasszicizmusát tehát – Kerecsényihez hasonlóan – nem tekinti időtlen normának: "A szellemi nagyság ... – írja összefoglalásában – kinőhet a történelmi folyamat összefüggéseiből és állandóan ható jelenné változhatik." De a múlt "csak akkor születik új életre, ha a magunk vérével, a magunk élményével és öntudatával átitatva mintegy újjáteremtjük". Így Aranyt nem is állítja szembe a Nyugat irodalmi forradalmával, sőt az Őszikékből a századforduló modern költészetének hangjait hallja ki. Nem az Aranytól Adyig koncepcióját tanulja tehát el, hanem a gazdag anyagból kinövő Horváth-tanulmányok módszerét. Körültekintő, gondosan mérlegelő, de következtetéseiben alig emelkedik tárgyának primér anyaga fölé. Látja, hogy hőse a valóság zűrzavaros anyagát formálta át költészetté, hogy műveiben a kor párázata csapódott le. Ebből a "valóságból" azonban csak a "környezetet" mutatja be, a korból pedig csupán azokat a történelmi eseményeket, melyek Arany életrajzának is részletei. Így nem is jut el a társadalmi igényű elemzésig: mint Horváth János, ő is megáll a miliő-rajz és a pszichológiai elemzés határainál.

Ez a módszer – különösen a tudománytörténet távlatában – aligha kielégítő, de nem is visszahúzó örökség. Kereszturyt sem akadályozta a továbblépésben. Irodalomtörténeti munkájában egészen 1945-ig fellelhető Horváth János hatása, de kísérleti igényű tanulmányaiban és gyakorlati kritikáiban a Nyugat második nemzedékének szelleme tükröződik.

A Nyugat és a Magyar Csillag kritikusa, a modern magyar irodalom alakjainak és problémáinak elemzője s a kortársi dráma méltatója. A konzervatív Magyar Szemlében "öröksége" és nemzedéke eredményeinek közelítésén munkálkodik. Külföldnek szánt írásaiban a Nyugat magaslatáról nyújt tájékoztatót a magyar irodalomról (Pester Lloyd, Ungarische Jahrbücher). Valójában már az új magyar irodalom az elsődleges élménye: versei is ezt bizonyítják.

Érthető tehát, hogy amikor kiadja válogatott tanulmányait (Helyünk a világban, 1946), szenvedélyesen kereső, a nemzeti, társadalmi és irodalmi problémákat együtt vizsgáló kötettel lép elő. Újabb munkáiban is a lassú, de szerves fejlődés figyelhető meg. Kísérletet tesz az Arany-kép új megvilá-{54.}gítására (A hallgató Arany, 1950), kiássa a feledésből Batsányi életművét s Babits értékelésének bonyolult munkájára vállalkozik (a Magyar Klasszikusok Babits-kötetének előszava).