Török Sophie

1895-ben született Budapesten. Családi neve Tanner Ilona: a Nyugatban kezdetben ezen a néven publikált. 1921-től Babits Mihály felesége. 1946-ban Baumgarten-díjas. 1955-ben halt meg.

Költői pályája nem mutat látványos változásokat: eszközeit árnyalta, egyénisége mélyült kötetről-kötetre. Zaklatott, hevesen lüktető szabadversei az expresszionizmus áramlatában születtek, nyílt szociális lázongás azonban sohasem jellemezte. Az Asszony a karosszékben (1929) költői szemléletében – főként a valló női lélek felszabadultságában – Gyergyai Albert ott érzi Kaffka Margit ösztönző példáját, bár az utód kegyetlenebbül leplezi le önmagát, s mindenekelőtt egy felfokozott lelkiállapot énekese. Ugyancsak érezhető az élettárs hatása is a versek egész során átvonuló, ismert babitsi témában: az áldozatvállaló szeretet és az Én vágyakozásának párbeszédében. Sőt, Gyergyai szavával élve, a Sziget és tenger, valamint Az istenek halnak, az ember él hitvesi himnuszainak valósággal antistrófáit is megtaláljuk Török Sophie ekkori verseiben.

Ezután is a vallomás szenvedélyes hangja csendül föl az izgalom szeszélyességét őrző szabadverses formákban (Örömre születtél, 1934). Verseinek szerkezetét – ahogy Lesznai Anna írja bírálatában – az ujjongás és kétségbeesés kontrasztja szabja meg. A művészi érés jeleként dikciója viszonylagosan lehiggad, és a lélek önkívülete helyett egyre inkább a lelki élet rajzát adja, lázas képeit is mindinkább fölcseréli Kosztolányi pillanatképeire emlékeztető realisztikus megfigyeléssel (pl. Mint aki nehéz szerepre készül). Némelyik verse úgy hat, mint egy lélektani regény kitépett lapja: bátor önelemzéssel száll gondolat és érzés rejtettebb rétegeibe anélkül, hogy felhangoltságából engedne:

A seb helyét, mit gyermekarcodon tépett

az eltört cserép: híven őrzi tested.

S a naiv-játékfolt, mi gyermekarcod

huncut éke volt: jön veled s majd szomorú

öregasszony arcodon jelzi könyörtelen,

hogy azonos vagy a régi kislánnyal –

(Arcok egy név felett)

Értem és helyetted (1940) című kötete már szinte egyetlen monológnak tűnik, – ahogy a költő maga mondja: "Az arcomig ütődő világ, mint fényből | {550.} kiesett kulissza elsüllyed, – nincs külvilág | többé, már csak én vagyok!" (Kísértet-óra). Lélektani regény Török Sophie lírája, s a főhős ő maga, de ennek a hősnek nincs története, – a verseknek csak feszültségük van, de nincs drámájuk.

A költészetéből – és költészettanából is – hiányzó tárgyi-tapasztalati "élményt" Babits halála adja meg: lírájának csúcsa a Sirató (1948), ez a kis példányszámban megjelent kötetecske. Ha költészete eddig monológ volt, ennek a gyűjteménynek darabjai az olvasó által nem hallható végszavakra adott replikák; megvan a külön témájuk, egyedi jelentésük, szemléletük tárgyszerűbb, stílusuk itt-ott a latin költők éles kontúrú tisztaságát közelíti meg:

Te szegény fáradt test, mennyit

utaztál autón és autón, orvostól

orvosig, várakozva várószobákban

és rettenetes vizsgálószékekben, vad

lámpák villamos ütéseiben. Mennyit

várakoztál életedért és mennyit utaztál

(Mennyit utaztál!)

A költő erkölcsi magatartása is itt érik a legnemesebbé, útja a feloldatlanul magános női lélek szörnyeitől eljutott a tragikus részvétig.

A kortárs kritika Török Sophiet elbeszélései (Boldog asszonyok, 1933) és két regénye (Hintz tanársegéd úr, 1934; Nem vagy igazi, 1939) alapján a legjobb prózaírók között is számon tartotta. Török Sophie költészetének és prózájának tematikája, sőt légkörük között sincs éles különbség: mint elbeszélőt is a modern polgári társadalomban felemás módon felszabadult nő sorsa érdekli, akit az általános gondolkodás, a szociális kötöttségek s mindebből következően személyiségének kiegyensúlyozatlansága tragédiára ítél. Ahogy verseiben magának a költőnőnek, mintha nőalakjainak is sebesebb lenne a pulzusszámuk a természetesnél, de minden küzdelmüket, vergődésüket szigorúan kemény, pontos rajz tárja elénk. "A naturalizmus ólomkamrájából tört ki" – írja erről a prózáról Illés Endre. Török Sophie-nak a Nyugatban megjelent bírálatai is figyelmet érdemelnek: a műalkotás igazi átélésére és határozott, elfogulatlan kritikai érzékre vallanak.