| Lukács László | TARTALOM | Földeák János |
A harmincas évek a munkásköltészet új hullámát indították el. Ennek új értékei nemcsak a történelmi, társadalmi változásokkal kapcsolatosak, hanem a felhalmozódott költői tapasztalatokkal is: az új költők általában érettebb, gazdagabb lírát teremtenek.
Zsigmond Ede 1916-ban született Pesterzsébeten, munkáscsaládból. Magyar-német szakos tanári oklevelet szerzett a budapesti egyetemen, házitanítóskodott, majd 1943-ig a Népszava és korábban a Szocializmus külső munkatársa volt. A Népszava, a Szép Szó, a Magyar Csillag s a háború alatt rendszertelen időközökben megjelenő baloldali antológiák hozzák verseit. A Márciusba Petőfiről ír nagyobb tanulmányt. Munkaszolgálatra kényszerítik a keleti fronton, itt 1944-ben nyoma vész.
Zsigmond Ede a pesterzsébeti munkástelepek világának küldötteként érkezett az irodalomba. A harmincas évek elején írt néhány verse szelídlelkű humanistának mutatja, aki érzékeny idegzettel reagál a durva kor ezer bántására. Félelmek, magányérzet, a céltalanság tudata bujkál sorai között, majd egyre élesebb kontúrokkal rejlik fel a nyugtalanság oka: a fasiszta korszak brutalitása (Vigyázz, Kóbor kutya). E bánatosan finom hangulatokkal teli költészet a harmincas évek végére markánsabbá válik, együtt emelkedik a kor szocialista lírájának nagy hullámával.
Zsigmond Edében mindig is elevenen éltek ifjúkora környezetének emlékei: munkanélküliség, esett sorsok, proletárhalál merülnek fel a múltból, s nem a nyomor és tehetetlenség állóképeiként, hanem beleágyazva a felszabadulásra váró nagy szándékok költői helyzetrajzába. Az elkötelezettség tudata rohamosan erősödik, "Keresd a harcot és az örvényt | Gyáván, szédülve ne kerüld!" – írja egyhelyütt, másutt pedig leszámol a rezignált hangulatokkal s a szelídséggel, hiszen be kell látnia: "nagylelkűen és harag nélkül" nem lehet élnie. Az övéivel akar "csoportosulni", tábort keres és éles vonalat húz önmaga és az ellenség között (Keresd a harcot, Csoportosulj a tieiddel). Mindez nem jelenti a korai proletárirodalom elzárkózó attitűdjét, hiszen Zsigmond költészete is a szélesölelésű antifasiszta eszmevilágban emelkedik egyre feljebb művészileg is. Csupán arról van szó, hogy a szocialista írói felelősség önkéntelenül is azt a legerősebb áramot keresi, amely biztosítéka lehet osztály és nép együttes felszabadulásának. Az ő későbbi antifasiszta lírájának, ha a cenzura miatt mégoly finoman átszűrve is, alapszólama marad a társadalmi felszabadulás igénye. Végső évei emberi és költői érésének kibontakozását jelzik. A harmóniát kereső intellektualitást az egyéni pusztulás lehetőségének sejtelmei fátyolozzák ugyan, utolsó nagy verseiben mégis meggyőző hittel fellebbez a jövőhöz (Türelem, A lápon túl, Adj erőt!).
Vető Miklós 1918-ban született Budapesten, munkáscsaládból. Gimnáziumot végzett, szakmát tanult. Versei a Népszavában, a Szép Szóban és antológiákban jelentek meg. Készülő kötete a cenzúránál elveszett. A háború végén katonaszökevényként a harkai táborba zárták, itt halt meg tífuszban 1945. február 13-án.
Emberi és költői eszmélkedése a háború idejére esik. Szerelmes verseinek vonzó tisztasága, játékos költői kedvének színes villódzása az ember jogait hangsúlyozzák az embertelenség korában. Az ő líráját is átszövi a veszélyérzet, a keserű bánat, tájai sötétek, de hite ép. Természetes szellemi környezete a szocialista tudatvilág, antifasizmusa és szocialista törekvései eggyéolvadnak (Szellemidézés). Ő is a "szelídek és elszántak" fajtájából való volt, mint Zsigmond Ede.
Knopp Imre 1905-ben született Budapesten, a Ferencvárosban. Polgári iskolát végzett, többféle szakmában dolgozott, munkásként élt. 1928-tól vett részt a mozgalomban. A 401/1-2. pol. büntetőszázaddal Tápiósülyről, munkaszolgálatosként került a keleti frontra, ahol 1942. november 11-én agyonlőtték. Verseinek jelentős része, novellái, regényei kéziratban maradtak fenn.
Knopp Imre költészete már az úgynevezett "munkásírók" markánsabb arcélére emlékeztet. Témáit a gyári munkások életéből meríti, színei nyersek és {626.} érdesek, vádoló szavát osztályharcos indulat fűti, kevesebb gondot fordít a művésziességre, mint költőtársai, fontosabb számára az agitatív szándék világos kifejezése, közvetlensége. Verseit a szavalókórusok adják elő (Ének Pedróról, 1936). Internacionalista, marxista eszmeisége szövi át optimizmussal még azokat a verseit is, amelyekben előre sejti mártír-sorsát (Utolsó tanítás, 1942).
Szüdi György 1909-ben született Ujpesten, munkáscsaládból. Volt kereskedőtanonc, lakatosinas, szövő. 1927-ben Franciaországba megy, ahonnan 1931-ben kiutasítják. Itthon a legkülönbözőbb munkahelyeken dolgozott. 1927-től részt vesz a munkásmozgalomban, 1931-től a KMP tagja. Többször letartóztatták. 1940–41-ben internálták. A németek bevonulása után illegalitásba ment és részt vett az ellenállási mozgalomban. A felszabadulás után pártfunkcióban dolgozott, 1964-ben József Attila-díjjal tüntették ki. 1964-ben halt meg.
Szüdi György proletáríróként lépett fel a harmincas évek közepén, megragadó erővel érzékeltette a tőkés rendszer igájában szenvedők nyomorúságos életét, a külvárosok sivár világát. Éppen e megrázó leltárral fejezte ki forradalmas kommunista hitét, még akkor is, ha az állandó személyes üldöztetés és a tömegek elesettsége nyomán a keserűség elhomályosítja is néha a jövendő felsejlő körvonalait korábbi verseiben. A felszabadulás után lírája megtelik fénnyel, korábbi művészi töredezettségét a lírai fegyelem sokban megszünteti. Népies dalszerűségre törekvő költészetében egyre gyakrabban jelennek meg a filozofikus témák, az emberi fájdalom és megpróbáltatás ellenére is helytálló kommunista hiteles, meggyőző optimizmusa. Szüdi kísérletet tesz a verses és mesés epika alakítására is; szülővárosáról, Budapestről, majd A forradalom katonájáról szóló poémája, fantáziadús gyermekversei költészete változatosságáról tanúskodnak.
A "munkásírók" körének évekig aktív költői voltak Vaád Ferenc, László Gyula, Rajcsányi Károly is, az időszakos antológiák, baloldali lapok hasábjain jelentek meg verseik. A felszabadulás után már kevesebbet írtak, a kulturális élet különböző területein munkálkodnak.
| Lukács László | TARTALOM | Földeák János |