A "harmadik nemzedék"

A harmincas években nemcsak a lírában és a prózában, a drámairodalomban is jelentkezik a polgári humanista, ellenzéki irodalom harmadik nemzedéke. Sokkal nehezebb körülmények között lép fel, mint elődei. Az első nemzedék indulása kedvező volt: a gyors iramban fejlődő főváros új közönsége és a kialakuló, egyre nagyobb fogyasztóvá váló üzletszínházak rendszere fogadja. Nemcsak a színházaknak, a színműirodalomnak is konjunktúrája volt. A polgári irodalom törekvéseit a polgárosuló ország politikai progressziós mozgalmai támogatják. Az első nemzedék tagjai az irodalmi s a színházi életben szabad, betöltésre váró helyeket találnak. Amikor a harmadik nemzedék tagjai fellépnek, betöltetlen helyek már nincsenek. A társadalom és az irodalom fejlődési lendületét megtöri a világháború, majd Horthy ellenforradalma.

A harmadik nemzedék úgy igyekszik védekezni a kor ellen, hogy szellemi szigetre, a humanista kultúrába menekül. Az állásfoglalás minősége s a válaszadás színvonala nem azonos a nemzedék tagjainál, legtöbbjükön olykor a "nemzeti egység" illúziója lesz úrrá, mások a konzervatív irodalom és az úri középosztály ízlésvilága felé fordulnak, néhányan pedig a modern intellektuális igényű polgári drámát hígítják bestsellerré. Igazi képességeik kibontakozását valószínűleg megakadályozta az is, hogy nehezen jutottak színpadhoz, hiszen éppen a megszokott polgári világképpel, ízlésformákkal szakító drámák színpadra vezető útja volt a legnehezebb.