Lapok és folyóiratok

A szocialista irodalom következetes terjesztői a csehszlovákiai magyar kommunista lapok és folyóiratok voltak. A leghosszabb életű kommunista lapot, a Kassai Munkást (később: Munkást) még 1907-ben indította a szociáldemokrata párt felső-magyarországi szervezete. Már a monarchia idején is a leghaladóbb hetilapok közé tartozott, a Tanácsköztársaság korában pedig napilappá vált. 1923-tól 1930-ig újból mint napilap, majd pedig megszűnéséig (1937) hetilapként jelent meg. A húszas években Surányi Lajos, Mácza János, Seiden Ármin, Kassai Géza szerkesztették. A lap először mutatta be a magyar olvasóközönségnek az új szovjet irodalom és a cseh szocialista irodalom termékeit. A kommunista emigráns írók közül legtöbbet Gábor Andor és {870.} Illés Béla írt a Munkásba. A hazai írók közül munkatársai voltak Fábry Zoltán és Juhász Árpád.

Az első kommunista szellemű művelődéspolitikai folyóirat a Fábry Zoltán szerkesztette Az Út, 1931-től 1936-ig jelent meg. A havi folyóirat tartalmát és formáját tekintve hasonlított a Moszkvában megjelenő Sarló és Kalapácshoz, Csehszlovákiában pedig a cseh Tvorba és a szlovák Dav számítottak testvérlapjainak. Az Út kulturális kérdéseken kívül gazdasági és politikai problémákkal is foglalkozott, sőt az utóbbiak aktualitásuknál fogva általában előtérbe kerültek. Igen kedvelte az úgynevezett dokumentum-irodalmat. Rendszeresen közölt marxista–leninista szellemű kritikát a különböző burzsoá és kispolgári kulturális nézetekről. Különösen fontos a lapnak a csehszlovákiai magyar baloldali értelmiség szervezetével, a Sarlóval való kapcsolata, amelynek vezetője, Balogh Edgár, a legaktívabb szerkesztők közé tartozik. Az Út helyet biztosított a sarlósok cikkeinek, elvi bírálataival pedig elősegítette a mozgalom fejlődését. Utolsó számai a népfrontpolitikát népszerűsítették.

A legnépszerűbb magyar kommunista napilap az Osztravában megjelenő Magyar Nap volt (1936–38). Moskovics Kálmán (Kálmán Miklós álnéven) és Ferencz László szerkesztették Nágel Endre, Szekeres György, Betlen Oszkár, Vass László közreműködésével. Ez az ügyesen szerkesztett, olcsó napilap a népfro,ntpolitika jegyében indult, s munkatársa volt szinte kivétel nélkül valamennyi következetes csehszlovákiai magyar szocialista író és művész: Fábry Zoltán, Forbáth Imre, Morvay Gyula, Bányai, Pál, Ilku Pál, Vass László, Lőrincz Gyula, később Révai József is. A Magyar Nap kritikai rovatában kísérlet történt a magyar irodalmi hagyomány marxista átértékelésére. Széles teret biztosított a lap a szovjet irodalom propagálásának, szovjet irodalmi alkotások közlésének és a csehszlovákiai és magyarországi haladó írók (például a Márciusi Front képviselői) műveinek.

A kormányt támogató aktivista napilapok közül elsőként A Reggel című jelent, meg 1922-ben Érsekújvárott. Szerkesztését később Komáromba, majd Pozsonyba helyezték át, s itt szűnt meg 1933-ban. A lapot agrárpárti és szociáldemokrata politikusok és nagyrészt Magyarországról emigrált publicisták szerkesztették. A Reggel határozottan progresszívabb volt, mint a földbirtokosok s a Horthy-rendszer irányította Prágai Magyar Hírlap (PMH), a nacionalista ellenzéki magyar pártok sajtószerve, főként az emigráns írók publicisztikája teszi színvonalassá. Teret nyújtott szociális és kulturális törekvéseknek is, hogy a haladó gondolkodású olvasóközönség körében is elterjedhessen. A progresszív szellemű írók közül munkatársai voltak Antal Sándor, Barta Lajos, Benjámin Ferenc, Fábry Zoltán, Földes Sándor, Jarnó József, Morvay Gyula, Sellyei József, Szabó Béla.

A Reggel később erősen kormánypárti színezetűvé vált, s elveszítette olvasóközönsége jelentős részét. Ezért 1933-ban megszüntették s taktikai okokból "független politikai" napilapot adtak ki helyette még ebben az évben, Magyar Újság címen, haladóbb és kevésbé nyíltan kormánypárti tendenciával. Főszerkesztője az egyik legrutinosabb szlovákiai magyar újságíró, a Prágai Magyar Hírlaptól elbocsátott Dzurányi László lett. Mellette Győry Dezső, a kisebbségi magyarság legnépszerűbb költője szervezte meg a szlovákiai magyar írókat a lap támogatására. A Magyar Újság a kormány bőkezű támo-{871.}gatasával a legszínvonalasabb polgári haladó napilappá vált, s megnyerte munkatársainak a tehetségesebb emigráns írókat: Barta Lajost, Kaczér Illést, Szucsich Máriát, Sas Andort, de a volt sarlósok és szocialista gondolkodású értelmiségiek egy részét is: Földes Sándort, Szalatnai Rezsőt, Jócsik Lajost, Sulán Bélát, Sellyei Józsefet.

Irodalmi szempontból legjelentősebb haladó magyar ifjúsági folyóirat A Mi Lapunk volt. Scherer Lajos tanár szerkesztette Losoncon, dr. Fenyves Pál és Tamás Lajos költő közreműködésével. A folyóirat 1921-től 1932-ig havonként jelent meg, a csehszlovákiai magyar cserkészmozgalom legfontosabb sajtószerve volt. Lapjain fejlődött ki a bátor hangú progresszív magyar ifjúsági publicisztika. A lap a haladó magyarországi íróktól is számos alkotást közölt, például itt jelent meg először Móricz Zsigmond Gyalogolni jó című írása. A Mi Lapunk csak a húszas évek végén, a nacionalista romantikát a haladással összevegyítő "Újarcú magyarok" bekapcsolódásával vált nagyjelentőségű ifjúsági fórummá. "Fakadó rügyek" című rovatában Szalatnai Rezső író és pedagógus hasznos kommentárokkal ellátva közölte a diákok és kezdő tollforgatók írásait. A folyóirat cikkeiből figyelemmel kísérhetjük a fiatal értelmiség forradalmi mozgalmának, a Sarlónak a cserkészmozgalomból való kibontakozását és eszmei fejlődését.

A Mi Lapunkat a klerikális reakció egyre fokozódó támadásai tették tönkre. A katolikus egyház megtiltotta híveinek, hogy a progresszív folyóiratot olvassák, s helyette a konzervatív-klerikális Tábortüzet írta elő a katolikus diákok számára. A Tábortűz (1929–1938) a magyar kisebbségi klerikalizmus ifjúsági lapjának számított.

Az egyik legprogresszívebb csehszlovákiai magyar irodalmi folyóiratot, az Új Szót a Magyar Tanácsköztársaság bukása után Pozsonyba emigrált Barta Lajos, az Ady-nemzedék tagja alapította. A rendkívüli anyagi nehézségek miatt a folyóiratkísérletnek 1929-ben csupán hat száma jelenhetett meg, majd megváltozott formában, magasabb színvonalon 1932 áprilisától 1933 januárjáig újabb tíz száma. Főként szociáldemokraták, a szocializmussal rokonszenvező fiatal értelmiségiek és kommunista szemléletű írók voltak munkatársai. A Sarló-mozgalomnak – fejlettebb szakaszában – ez a folyóirat volt egyik legjelentősebb fóruma. Az Új Szó számos fordítást közölt a szovjet irodalomból, tanulmányokkal és kritikákkal segítette elő a szocialista irodalomszemlélet kialakulását.

A leghosszabb életű irodalmi folyóiratot, a Magyar Írást (1932–1937) Darkó István és Szombathy Viktor szerkesztették. A havonként megjelenő folyóiratnak kezdetben munkatársa Móricz Zsigmond, Tamási Áron pedig romániai szerkesztője volt. A folyóirat teret adott haladó, demokratikus irodalmi törekvéseknek is; rendszeresen írt ide Győry Dezső, Tamás Mihály, Egri Viktor, Keller Imre, Sziklay Ferenc. 1935-ben azonban a kisebbségi magyar nacionalista pártok nyomására Darkó Istvánnak meg kellett válnia a szerkesztéstől, s a lap munkájában mind jobban a jobboldali-nacionalista szemlélet érvényesült.

1937-ben indult egy haladó, a népfront-mozgalommal is szimpatizáló havi folyóirat, a Tátra, az egyik legtehetségesebb szlovákiai magyar prózaíró, Tamás Mihály szerkesztésében. A Magyar Nemzeti Párt vezetői 1938-ban ezt a lapot is kisajátították, s a müncheni diktátum után megszűnt.