{872.} A Sarló és az irodalom

A csehszlovákiai magyar haladó értelmiségi ifjúság mozgalma, a Sarló a cserkészmozgalomból fejlődött ki; első szervezetét Prágában 1925-ben még Szent György-körnek hívták, éltetője ekkor még főként a kisebbségi magyar nacionalizmus volt. 1927-ben a pozsonyi Szent György-kör alapításakor már országos jellegűnek tartják a mozgalmat, s új triász válik példaképükké: Ady–Móricz–Szabó Dezső. Gyorsan magukévá tették Győry Dezső Kisebbségi géniusz című programját is, s első nagyhatású verseskötetének, az Újarcú magyaroknak kisebbségi messianizmusra buzdító igéit. Bartók, Kodály, Illyés Gyula és Kassák Lajos is rövidesen az ifjú rajongók példaképei közé került. Az ifjúság fejlődésének dinamikája és a szociális problémák iránti érzékenységük figyelmüket egyre határozottabban a társadalmi, politikai kérdések felé terelte. 1928 határkő a főiskolás cserkészek életében: ekkor alakultak Sarlóvá egy Gombaszög melletti táborban. 1928-tól kezdve folyóirat formában rendszeresen kiadják röpiratukat, a Vetést: két év alatt négy száma jelent meg.

A Sarló történetében ettől kezdve egy-egy heves vita, összecsapás jelzi a mozgalom fejlődésének újabb állomását. A Vetés körül robbant ki az első: a nemzetiségi "sérelmekből" politikai magatartást kovácsoló idősebbek nem tudták megbocsátani az ifjúságnak, hogy a nemzeti eszméktől a társadalmi kérdések felé tartanak.

A Sarló balra tolódását azonban már nem lehetett megállítani: a nyári szociográfiai vándorlások (regösjárások) során megismerkednek a fizikai munkások nehéz, küzdelmes életével. Egy ilyen szociográfiai célzatú falujárás naplóját először még a nacionalista ellenzék szócsöve, a Prágai Magyar Hírlap kezdte közölni Tíz nap szegényországban címmel, de az ötödik nap után a keresztényszocialista párt a folytatást megtiltotta, mert a főiskolások lépten-nyomon szociális problémákkal és forradalmi gondolatokkal találkoztak. A szociális tapasztalatok és a marxista irodalom tanulmányozása segítették előre a Sarlót a fejlődés útján. 1930-ban robbant ki a Sarló körül a másik konfliktus, ezúttal Budapesten. Március 15-én koszorút küldtek Petőfi szobrára, s a koszorún a Duna menti nemzetek szalagjai, sőt még a vörös is rajta volt. A pesti rendőrség megakadályozta a koszorú elhelyezését, egy szociáldemokrata képviselő ezért interpellációt intézett a belügyminiszterhez, s az esetnek hatalmas sajtóvisszhangja támadt. Így ütköztek össze a sarlósok a horthysta reakcióval, s a magyar belügyminisztérium feketelistára tette őket. Még ebben az évben szembekerültek a sarlósok a csehszlovák burzsoáziát a haladás leple alatt kiszolgáló kisebbségi magyar politikusokkal, az úgynevezett aktivistákkal is. Ezt az összecsapást a Kodolányi-affér, Kodolányi Jánosnak a Sarlót bíráló cikke váltotta ki.

1931-ben a Sarló titokban megkoszorúzta (ugyanolyan szalagokkal, mint Pesten) Petőfinek egy istállóba rejtett pozsonyi szobrát. 1931 pünkösdjén a polgári demokrácia csendőrsége Kosuton a magyar földmunkások közé lőtt. Az ellentétek között évek óta őrlődő sarlós vezetőkben ez a tragédia váltotta ki a határozott kommunista állásfoglalást. A mozgalom szellemi vezetője, Balogh Edgár, mint Az Útba írt tanulmányából megtudjuk, ekkor ment le a galántai járásba, "hogy megállapítsa azokat a gazdasági és társadalmi {873.} erőket, amelyeknek végzetes egymásbakapcsolódása a nemeskosuti pünkösdhétfő véres robbanásához vezetett".

A kosuti események után megfigyelhető a sarlósok első nagyobb arányú politikai különválása: a félénkebbek és kevésbé öntudatosak nem követték a vezetőket a marxizmus–leninizmus útján, hanem a Sarlótól elválva igyekeztek biztosítani polgári egzisztenciájukat vagy a kisebbségi magyar burzsoá párthoz csatlakoztak. A Sarlónak a kommunista párt felé tájékozódó, következetes tagjai 1931-től kezdve főként Az Út című művelődéspolitikai pártlap körül csoportosultak. Balogh Edgár 1931 végétől mintegy két éven keresztül végezte a szerkesztői munkát. Rajta kívül a mintegy száz szimpatizánst és egy tucatnyi vezetőt számláló Sarlóból főként Ferencz László, Jócsik Lajos, Peéry Rezső, Terebessy János, Dobossy László, Porzsolt László, Balázs András, Horváth Ferenc dolgoztak Az Útnak. Terebessy és Porzsolt később elszakadtak a párttól, Jócsik, Peéry és mások a köztársasági aktivistákhoz közeledtek, Brogyányi Kálmán és Duka-Zólyomi Norbert pedig már előbb a kisebbségi magyar nacionalisták felé fordultak. Bizonyos időszakban részt vett a szerkesztésben a Sarlóval szimpatizálók közül Száraz József ifjúmunkás, Lőrincz Gyula festőművész és Szőke Lőrinc, aki Balogh Edgárral és Ferencz Lászlóval együtt következetesen kitartott a kommunista eszmék mellett.

Az Útban a sarlósok nézeteit marxista szempontból bírálták, és ezzel megkönnyítették nekik, hogy tévedéseiket felismerjék s a mozgalmat helyesen értékeljék. Az Útban találjuk az első kísérletet a Sarló történetének a párt szempontjából való értékelésére: Both Aladárnak (Roth Imre álneve) A Sarló kongresszusához című cikkében. A Sarló kongresszusának anyaga később könyvalakban is megjelent: A Sarló jegyében (1932), s ez adott alkalmat arra, hogy egyes pártfunkcionáriusok bírálják a sarlósokat, s a Csehszlovákiai Kommunista Párt pozsonyi kerülete állást foglaljon a Sarlóval kapcsolatban.

A Sarló-vita középpontjában az úgynevezett kelet-európai konföderáció kérdése állott. A sarlósoknak a nemzetiségi kérdésben javasolt programja a következő volt: harc a sértetlen és szabad kelet-európai nemzetek szocialista konföderációjáért. A Sarló vezetői tévesen azt állították, hogy ezzel tovább fejlesztik a kommunista pártnak a nemzetiségi kérdésben hangoztatott elméletét: a nemzetek önrendelkezési jogának elvét. Ezt a nézetüket a sarlósok a két fronton folytatott harccal okolták meg: "Tiltakozunk a cseh tőkésosztály imperializmusa ellen! Nem akarunk örökké meggyalázott kisebbség lenni! De nem ülünk fel a magyar uralkodó osztályok restaurációs törekvéseinek sem! Vissza akarunk kerülni az anyatesthez, de nem akarunk elszakadni a cseh, német, szlovák és ukrán dolgozó testvérektől! Szocialista társadalmi rendért küzdünk, mert csak a szocializmus tudja megteremteni a sértetlen és önálló kelet-európai nemzetek konföderációját."

A Sarló vezetői egységes csoportot alkotva léptek fel Az Útban, s itt végzett tevékenységüket így értékelik 1932 szeptemberében kiadott beszámolójukban: "A Sarló 1931 szeptember havában tartott kongresszusa alkalmából csatlakozott a munkásmozgalomhoz s elvállalta a szocialista intelligencia szervezését. Az azóta eltelt egy év a mozgalom belső kikristályosodását hozta magával a proletárfront szükségletei szerint ... A kultúrmunka terén 1932 januárja óta szervesen bekapcsolódtunk Az Út szerkesztésébe. Igyekeztünk a lapot a szlovenszkói és kárpátaljai osztályharc és nemzetiségi harc {874.} konkrét kifejezőjévé tenni, s felvettük a harcot a frázisok ellen. Behoztuk a szlovenszkói fotoriportázst és megszólaltattuk a régebben elhanyagolt munkásságot. Így lehetőséget adtunk a munkásirodalom kifejlődésének. A pozsonyi ifjúmunkásmozgalomban tervszerűen propagáltuk a szavalókórust, s kórusra dolgoztuk fel Morvay Gyula és Sáfáry László verseit. További tervünk egy magyar kultúrközpont felállítása Pozsonyban a harcos proletár-kultúra (munkáslevelezés, kórus, ének, munkásirodalom, színjátszás) tervszerű irányítása és fejlesztése. Idevágó irodalmunk: Peéry Rezső sajtó alatt levő tanulmánya a szlovenszkói magyar munkásirodalomról, Balogh Edgár cikke a harcos proletárkultúráról, az 1932-es Munkás és Paraszt Naptárban, s tanulmánya a szlovenszkói magyar kultúrfrontról az Új Szó 1932-iki 5–6-ik számában."

Balogh Edgár írásainak egy része szociográfia-irodalmunk első értékes alkotásai közé tartozik, Fábry szerint a "magyar szociográfia kezdetét" jelenti. A Sarló ösztönzője a nemzetiségi elnyomás elleni küzdelem volt, amihez hozzájárult a kisebbségi helyzetből származó sérelmi pszichózis és elégedetlenség, de a legaktívabb sarlósok ideológiájában a nemzetin kívül egyre inkább előtérbe került a szociális és társadalmi eszme; néhányan következetes marxistákká is váltak, s megértették, hogy a nemzeti kérdést alá kell rendelni az osztályharc általános, nemzetközi problémájának. Ellenséges oldalról szinte hitelesen fejezi ki a Sarló lényegét egy horthysta röpirat, mely kijelenti, hogy "az említett mozgalom tagjai és szellemi munkatársai a halvány rózsaszíntől a legvadabb vörösig minden színváltozatot képviseltek".

Részben fenntartották a Sarló forradalmi célkitűzéseit azok is, akik ugyan nem váltak kommunistákká, de a Magyar Újság hasábjain Győry Dezsővel együtt antifasiszta publicisztikai tevékenységet fejtettek ki, egyet értettek a demokrácia védelmére szervezkedő egységfront-politikával, ápolták a haladó kulturális törekvéseket és a csehszlovák–magyar barátság eszméjét (például Dobossy László, Jócsik Lajos). A Sarló bomlása törvényszerű jelenség; hasonló módon vált szét egy szocialista, egy reakciós és egy középutas irányra, mint a magyarországi "népi" írók mozgalma, csak sokkal gyorsabban és határozottabban. A Sarló kezdetben narodnyik jellegű mozgalom volt, mely azonban polgári demokráciában, fejlettebb társadalmi körülmények közt jött létre, s közvetlenebbül hatott rá a marxizmus, mint a népiesekre.