{97.} Juhász Géza

Juhász Géza (1894) kritikusi helyzetét kezdetben a decentralizáció és a modern irodalom együttes szolgálatának gondolata határozta meg. A Nyugat esztétikája és írói vonzották: érdeklődéséről és rokonszenvéről tanúskodnak azok a tanulmányok, melyekben Babits és Móricz portréjának felvázolását kísérelte meg. A vonzást azonban idővel tartózkodás és idegenkedés váltotta fel: a Bevezetés az új magyar irodalomba (1928) a kritikai szempontok némi zavaráról tanúskodik. Az újabb irodalmunk fejlődését 1900-tól 1928-ig ismertető tanulmány irodalmi eszményét már aligha határozhatjuk meg egyértelműen, mert a Nyugat mellett a konzervatív irányzatok (Herczeg, Prohászka) eredményeit is vállalja. Ugyancsak a két irányzat egyensúlyának koncepcióját tükrözi a Panorama de la littérature hongroise contemporaine (1930), melyet Hankiss Jánossal együtt állított össze.

Versei mögött ugyanez a szemlélet rejlik. Testvérgályák (1923) című, Gulyás Pállal közösen megjelentetett kötetében a Nyugat hangján szólal meg, Háború (1937) című verseskönyvében pedig Gulyás Pál nyomában igyekszik új utat keresni.

A harmincas években a népi írók mozgalmában találta meg a decentralizáció irodalmi megvalósításának lehetőségét. Hamarosan a mozgalom egyik népszerűsítője lett, önzetlenül dolgozott a Válasz megalapítása és fenntartása érdekében. Működésének helyén, Debrecenben szerette volna látni a népi irodalom tűzhelyét. A magyar szellem vándorútja (1938) című tanulmánya a népi mozgalom szempontjait érvényesítette a magyar irodalomtörténet rövid áttekintésében. Népi írók (1943) című könyve először nyújtott szemlét a mozgalom képviselőiről. Értéke azonban majdnem csak tudománytörténeti: első kísérlet, de olykor esetleges rendszerező elve (származás, baráti kapcsolatok) lehetetlenné tette, hogy igazi szintézissé emelkedjék.