Hatása a felszabadulás után

Lukács György szerepe és jelentősége a magyar irodalom egésze számára a felszabadulás után jelentősen megnőtt. Széles, főként értelmiségi rétegek az ő magyar nyelven újra kiadott műveinek egész sorából ismerkedhettek meg a marxizmusnak a kulturális művészeti életre, a művészet társadalmi szerepére vonatkozó nézeteivel, de igen sokban magával a marxizmussal, legalábbis annak legfőbb politikai, ideológiai igazságaival. Ha hangsúlyozzuk és elismerjük Lukács György 1945 utáni kétségtelenül nagy és jelentős szerepét, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a művei és személye iránt megnyilatkozó érdeklődés a sajátos történelmi helyzetben a marxista–leninista világnézet képviselőjének szólt: műveinek nagy hatása elsősorban a bennük foglalt eszmék igazság erején alapult, s hogy olvasóinak tekintélyes hányada számára a reveláló újszerűség erejével hatott. Lukács György személyes tekintélyéhez az is hozzájárult, hogy szinte egész addigi életműve néhány esztendő leforgása alatt egyszerre vált a hazai szellemi élet közkincsévé, s a maga sokoldalúsága mellett is nagyjából egységes koncepciójával volt képes hatni. Kétségtelen, hogy műve, személyes hatása, ezen belül egyetemi, pedagógiai tevékenysége ezeknek a sajátos történelmi feltételeknek révén tett szert megkülönböztetett helyzeti energiára. Az is bizonyos, hogy e tényezők egyszersmind helytelen, revizionista jellegű nézeteinek terjedését és viszonylagos konzerválódását is elősegítették. Különös jelentőségre tett szert a még 1945-ben megjelent Írástudók felelőssége című kötete, amelyben 1939–41 közt írt, a magyar ideológiai-politikai életre viszonylag közvetlenül reagáló cikkeit gyűjtötte össze. Ezek konkrét aktualitásukból látszólag vesztettek, mert a Szovjetunió elleni fasiszta támadás és Horthyéknak a rablóháborúhoz való csatlakozása előtt születtek – márpedig ezt követően a magyar ellenzéki ideológiai élet sokban módosult. Időszerűségüket, intenzív hatásukat azonban változatlanul biztosította, hogy a születő demokráciának ideológiailag és politikailag is le kellett küzdenie a népi – urbánus ellentétet, harcolnia kellett a népi ideológia romantikus utópiáival, nacionalizmusával éppúgy, mint a hazai polgári ellenzék liberális illúzióival – az irodalom terén Babits költészetének és ars poeticájának kritikátlan felmagasztalásával. E cikkek időszerűségének másik biztosítéka Lukácsnak abban a módszerében rejlett, hogy a túlnyomórészt alkalmi, polemikus kérdéseket is a magyar társadalmi-történelmi fejlődés egészébe ágyazta, nemzetközi összefüggésekbe helyezte, s ezzel tudatosította, hogy a magyar szellemi élet ideológiai félszegségei, torz utópiái, sokban tragikus megoszlása hogyan függtek össze a polgári fejlődés megkésettségével, a 67-es kiegyezéssel, a földkérdés megoldatlanságával. A társadalmi-történelmi összefüggések alapján olyan úgynevezett magyar "sorskérdésekké" misztifikált problémák reális magyarázatát adta (az irodalom szerepe a magyar nemzeti {133.} fejlődésben, a bukott forradalmak sorsa, főváros és vidék, falu és város viszonya, a demokratikus politikai törekvések szétforgácsoltsága stb.), amelyekkel az uralkodó osztályok reakciós politikája visszaélt, s amelyek a progresszív ideológiai-politikai törekvésekre is koloncként nehezedtek, s ideológiai akadályai voltak a felszabadulás után az új demokrácia kiépítésének. Mindezzel egy, a magyar értelmiség nagy hányada számára új marxista nemzetszemléletet sugallt; a forradalmakat, mindenekelőtt 1918–19-et, az irodalomban Petőfit, Adyt centrumba állítva új történelemtudatot propagált, s ennek alapján az írástudóktól 45 után a demokrácia megteremtése érdekében változatlanul aktuális nézetrevideálást és felelősségvállalást követelt.

A különösen politikai-ideológiai érdekű Írástudók felelőssége mellett Lukács György más ez időben magyarul megjelent művei (elsősorban A realizmus problémái, A történelmi regény, A polgári filozófia válsága) a magyar irodalmi és nemcsak irodalmi köztudatban elültették a marxizmusnak az irodalom és művészetek társadalmi szerepéről, valamint a realizmusról vallott legfontosabb nézeteit. E művek legáltalánosabb, körülményeink közt leglényegesebb hatása abban állt, hogy eloszlatták a marxista esztétikát vulgarizált változataiban "ismerő" széles értelmiségi rétegek előítéleteit, hogy hitelesen bizonyították az irodalom és művészetek társadalmi-történelmi meghatározottságát, felépítmény-jellegét, ugyanakkor aktív társadalmi szerepét; bevitték a köztudatba a tartalom elsődlegességének, az irodalom, a művészetek objektivitásának elvét, megismertettek a marxista ismeretelmélet esztétikai alkalmazásából következő legalapvetőbb következtetésekkel, főként a művészetek ábrázoló szerepét és realizmusát illetően. Másrészt gazdag, sokoldalú elemzéssel leplezték le a hanyatló polgárság egész ideológiai arculatát, eszmei, etikai, esztétikai dekadenciáját.

Lukács György összetett, a társadalmi-történelmi összefüggéseket és ideológia-, főként filozófiatörténeti szempontokat szem előtt tartó módszere műveit egyben a marxizmus–leninizmus terjesztőivé tette. Főként a marxizmusban tájékozatlan, olykor a klasszikusok iránt sem érdeklődő, azokat közvetlenül nem ismerő értelmiségi rétegeket megismertette a dialektikus materializmussal, s színvonalasan és meggyőző erővel bizonyította bonyolult kérdések megvilágítása kapcsán is annak eredményes alkalmazhatóságát. Mindezzel művei összetett, jelentős szerepet játszottak a magyar szellemi élet marxista átformálásában: termékeny vitákat provokáltak, irodalmunkat, művészetünket pedig a realizmus irányába orientálták. Műveinek nem lebecsülendő hatása volt a fiatal, sokszor vulgarizálásra hajló marxista értelmiségre, amely Lukács György dialektikus elemzéseiből maradandó tanulságokra tett szert.