{146.} 4. RÉVAI JÓZSEF (1898-1959)

FEJEZETEK

A kommunista kritika egyik legkiemelkedőbb alakja. De tevékenységét nem lehet egyetlen műfajjal megjelölni: művei áttörik a társadalomtudomány szakterületeinek határait, s egyszerre fejezik ki az irodalomtörténész, az esztétikus, a történész és a társadalomtudós véleményét. Pályája három szakaszon kanyarodik az irodalomtörténetírás és a kritika közvetlen közelébe: az indulás éveiben, a harmincas években és a fordulat éve utáni évtizedben. Irodalomtörténeti áttekintésben, természetesen, főképpen e három szakasz irodalmi termésére kell figyelnünk, de az így kirajzolódó kritikusi arc is csak akkor lehet hiteles, ha a szerteágazó egész életmű összefüggéseit is szem előtt tartjuk. Életrajza – majdnem fellépésétől kezdve – összefonódik a magyar kommunista mozgalom történetével. 1898. október 12-én született Budapesten. Apja ügynök volt. Négyen voltak testvérek, s hárman szinte gyerekfejjel kapcsolódtak be a munkásmozgalomba. Középiskolai tanulmányait a Barcsay utcai gimnáziumban kezdi, majd az Alkotmány utcai Felsőkereskedelmi Iskolában érettségizik. A Kereskedelmi Bankban kap állást, de hamarosan sztrájkot szervez, majd önként kilép a bank kötelékéből. Már fiatal diákként kapcsolatba kerül Szabó Ervinnel, nála kezdi "marxista iskoláját". Első írásai Kassák Ma című lapjában jelennek meg. 1917-ben Komját Aladárral, György Mátyással és Lengyel Józseffel együtt kiválik Kassák köréből és Kilencszáztizenhét címmel új lapot tervez, melynek megjelenését azonban a cenzúra megakadályozza. Közös verseskötetet is adnak ki (1918. Szabadulás). Révai már 1917-ben tagja a Galilei-körnek s kapcsolatba kerül Korvin Ottóval, valamint a forradalmi szocialisták csoportjával. Részt vesz az antimilitarista mozgalomban, röplapokat, plakátokat szerkeszt. Az 1918 novemberében alakuló Magyar Kommunista Pártnak alapító tagja. A forradalmak alatt a Vörös Újság egyik szerkesztője, tevékeny cikkírója, de az Internationaleban és az Ifjú Proletárban is jelennek meg írásai. A proletárdiktatúra bukása után pár hétig Budapesten él, illegalitásban, majd Bécsbe kijutva azonnal újra bekapcsolódik a pártmunkába. Ír a Vörös Újságba, a Proletárba, az Egységbe, az Inprekorrba stb. Az 1925-ös 1. pártkongresszus egyik jegyzője. 1926 augusztusától decemberéig Budapesten tartózkodik, részt vesz a kommunista párt és a Vági-féle MSzMP szervezésében, programjának kidolgozásában. 1927 februárjától, a nagy lebukások, majd az MSzMP megszűnte után is tölt Budapesten hosszabb-rövidebb időt, legtöbbször Derkovitsék Hunyadi téri lakásán. 1930 Szilveszter éjszakáján letartóztatják, előbb másfél évre ítélik, majd fellebbezés során 3 évre. Ekkor írja a Szabó Ervin helye a magyar munkásmozgalomban és a Marx és a magyar forradalom című tanulmányát. A börtönben ezeken kívül főként agrárkérdésekkel foglalkozik. 1934 elején szabadul, pár hétig Budapesten él rendőri felügyelet alatt, majd szabályos útlevéllel Prágán keresztül Moszkvába megy. Itt a Komintern keretében mint osztrák-magyar referens tevékenykedik, s magyar és német nyelven előadásokat tart a nemzetközi Lenin iskolán. 1937 elején Prágába küldik magyar pártmunkára. Itt részt vesz a Dolgozók Lapja szerkesztésében, a népfrontpolitika népszerűsítésében. Ekkor írja a Marxizmus és népiességet és {147.} a Kölcseyt. 1938-ban, a németek prágai bevonulása után Varsón és Stockholmon át visszatér Moszkvába. Itt ismét a Komintern keretében dolgozik és gyakran ír az Új Hangba, valamint a Komintern lapjaiba. 1941-ben a Kossuth Rádió szerkesztője lesz. 1944 októberében érkezik haza s kezdi újra pártszervező és publicisztikai tevékenységét. Első cikkei a Délmagyarországban és a debreceni Néplapban jelennek meg. Tagja az 1945 decemberében összeülő Ideiglenes Nemzetgyűlésnek és haláláig Szeged képviselője az országgyűlésben. 1945 és 1950 között a Szabad Nép főszerkesztője. 1949-ben a Kossuth-díj publicisztikai nagydíjával tüntetik ki. 1949-től 1953 júniusáig népművelési miniszter. A Kommunista Pártnak nemcsak alapító tagja volt: haláláig részt vett valamennyi kongresszusán. A börtönévektől eltekintve mindvégig részt vett a párt vezetésében, 1945-től 1956-ig tagja a Központi Vezetőségnek, 1945-től 1953-ig, majd 1956 júliustól októberig a Politikai Bizottság tagja, 1950 és 1953 között főtitkárhelyettes, s végül az MSzMP Központi Bizottságának haláláig tagja. – Mindvégig tagja volt a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának. 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. 1959. augusztus 4-én halt meg.

Irodalom TARTALOM Lázadás és forradalom