A kor magyar irodalmát befolyásoló társadalmi-tudati tényezők

Magyarországon természetesen az általános európai irodalmi fejlődés helyi módosulásokkal érvényesült. A két világháború közti magyar irodalom története – sajátos módon – egy nagyszerű irodalmi lendület megtörésével indul: a magyar polgári forradalmiság irodalma, amely annyi nagy tehetséget, építő lendületet táplált, erőszakosan félbeszakadt.

Alapjában egészséges fejlődésvonalat törtek meg brutális erőszakkal a történelmi események, s 1919. augusztus 1. végét szakasztotta nemcsak a magyar proletárdiktatúrának, Magyarország egy nagy történelmi lehetőségének, hanem a magyar irodalom egészséges, szerves fejlődésének is. Az egyenes szó helyett a rejtett beszéd kora jött el; sokan megtorpantak, félresiklottak: megalkuvások és hitetvesztések tanúi lehettünk; álideológiák, valódi és hamis eszmei-politikai dilemmák bukkannak fel; a plebejus indulat, a jövőt változtatni akaró szándék kerülő utakat keres; csak lassan, sok gátló akadályt legyőzve bontakozik ki a változatlanul szocialista eszmeiségű írók műve.

A hasadozott, sokfelé tört irodalomban, az ellenforradalom viszonyai közt a hamis tudat legkülönfélébb formái, a valódi viszonyokat eltakaró legkülönfélébb ideológiai, tudatbeli elemek bukkannak fel. A félreértések, a tragikus tévedések, az erők közt szakadékot teremtő álellentétek időszaka ez. Ezek az ideológiai tényezők a magyar társadalom említett, sajátos szerkezetéből érthetők. A legnagyobb feszítőerők kétségtelenül a magyar társadalmi fejlődés meg nem oldott kérdései: a végig nem vitt polgári, az eltiport szocialista forradalom, a magyar agrárkérdés és a mezőgazdasági munkásság problémája, az ország korszerű átalakítása. De ezeket az alapkérdéseket keresztezik mások, amelyek sokak számára elfedik az igaziakat.

Az uralkodó osztályok éppen a sürgető társadalmi kérdések elfedésére, a közvélemény előtt való elhomályosítására tudatosan használták fel a nacionalizmus ideológiáját. A korszak egész folyamán hivatalos, állami ideológiává lett az irredentizmus, az antiszemitizmus, a szélsőséges sovinizmus. Az 1867-es kompromisszum következtében kialakult – nagyrészt dzsentri származású – magyar tisztviselő, kispolgári s polgári réteg egy bizonyos magyar nagyhatalmi illúzióban nőtt fel; s egyszerre, az ország területcsökkenése következtében, egzisztenciájában is fenyegetve érzi magát; 1919 után pedig minden eddiginél erősebb, agresszívebb politikai erőként jelentkezik; a kor csaknem minden jobboldali jellegű politikai s szellemi mozgalma rá támaszkodik. A "nemzeti közvéleményt", a hangadó közeget ők képviselik; az ő elégedetlen fiataljaik vesznek részt a húszas–harmincas évek ifjúsági mozgalmaiban. Tőlük társadalmilag, kulturálisan erősen elválasztva él a kor magyar polgárságának másik, főként zsidó származású, kereskedő, iparos, magántisztviselő része; a zsidókérdés, az antiszemitizmus az egész időszaknak egyik leginkább szétválasztó, mindkét részről megosztó jellegű kérdése.

{18.} A "magyar nemzeti", a nacionalista, a soviniszta tudati elemeknek nagy súlya, sőt túlsúlya van az irodalmi fejlődésben, a kor egész gondolkodását, szellemi megnyilvánulásait át meg átszövi. A tervszerűen felszított nacionalista láz jobb sorsra érdemes embereket is elragadott; a soviniszta mérgezés mélyre hatolt. Tápot adott neki a trianoni béke nem egy, valóban igazságtalan rendelkezése, mint ahogy az antiszemitizmus terjedését is elősegítette az, hogy a kereskedelemben, általában a kapitalista fejlődésben a magyarországi zsidó származású polgárság nagy szerepet játszott. A korszak tragikus tépettségét, megoszlását az is elősegítette, hogy a zsidó származású polgárság és értelmiség egy része az ellene irányuló indulatra, a bizalmatlanságra bizalmatlansággal válaszolt. Az irodalmi életben is tanúi lehetünk, hogy fontos társadalmi kérdések felvetését – ha azok nacionalista felhangokkal, indulatokkal vegyesen jelentkeztek – gyanakvással utasította el az "urbánus"-nak nevezett (s nemcsak zsidó származású írókból álló) tábor. Így a különböző előjelű gyanakvások, nacionalizmusok tobzódása közepette, ellenséges indulatok viharában elsikkadtak az igazi társadalmi kérdések.

A nacionalista indulat nemcsak nyílt s brutális kitörésekben nyilvánul meg, hanem abban is, hogy a viszonylagos haladásért, a rendszer bizonyos fokú változtatásáért küzdő szellemi mozgalmak is kisebb vagy nagyobb mértékig a magyar nemzeti gondolat valamely formáját öltik fel. A kor egész szellemi életét átlengi ez a helyenként már-már misztikusnak tűnő, kiélezett nemzeti, faji magyarság-gondolat. Az ellenforradalmi rend elleni tiltakozás, a németellenesség, sőt olykor a haladás nemzetközi erőihöz való hűség is egy "virtuális Magyarország", a "magyar lényeg, magyar eidosz" keresése jegyében nyilvánul meg; a legszebb alkotások egy része is a "magyarság-gondolat" jegyében fogant, olykor a társadalmi elégedetlenség vagy egyenesen a szűkkörű sovinizmus elleni tiltakozás öltözik "nemzeti" formába. Ez volt a helyzet a húszas évek elején, amikor Móricz Zsigmond Tündér-kertje és Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusa igazabb magyarságot, sőt igazabb magyar nacionalizmust állított szembe a talmival; s ez a negyvenes évek németellenes "szellemi honvédelmé"-ben.

A kor egész irodalmi életét, közvéleményét, értelmiségi köztudatának kialakulását ilyen irányban befolyásolták egyes nagytekintélyű tudósok, gondolkodók művei. A magyar művek sorában (Szabó Dezső műve, Ady, Móricz, Kodály félremagyarázott interpretálása mellett) Szekfű Gyula Három nemzedékét kell említenünk, amely történelmünk forradalmi hagyománya helyett reformkonzervativizmust kínált, élesen szembenállt a múlt század, s századelő liberális és radikális hagyományával, s különösen a szocialista gondolat minden formájával. Ez a könyv (amely három egymást követő kiadást ért el) az ellenforradalmi korszak történetszemléletének egyik alapja, s Szabó Dezső művével együtt írók egész nemzedékének gondolkodására hatott. Részint visszahatásként felbukkannak a korszakban a teljes nemzeti közömbösség, a kozmopolitizmus jegyei is.

A hamis tudatformák egy másik megnyilvánulása: a válságból jobbfelé való kitörés kísérletei. Ismeretes, hogy az imperializmus korszakának válságait nemcsak a marxizmus, hanem a romantikus antikapitalizmus jegyében vagy egyenesen szélső jobboldali, fasiszta irányban is próbálták megoldani. A pol-{19.}gári demokráciát lehet romantikus-reakciós módon is bírálni, a kapitalizmust lehet retrográd szemszögből támadni. A fennálló rend megváltoztatásának ilyen jobboldali politikai és szellemi változatai gyakorta jelentkeznek nálunk is e korszak folyamán. Az uralkodó osztályok alsóbb csoportjainak nagy hatásuk volt e korban a kispolgárság, az értelmiség egészére; s éppen az ő ideológiájuk egyik jellemző vonása volt a forradalomellenesség összekapcsolása a dualizmus liberalizmusának bírálatával, új, politikai rend megteremtése szükségességének hangoztatása. Az általuk elképzelt politikai rend pedig a fasiszta jellegű állam elképzelésén, az osztályharc megszüntetése útján keletkezett "nemzetegységen" alapult. A kor sok irodalmi művében, programjában, nyilatkozatában élnek tovább ezeknek a rétegeknek elképzelései.

A hamis tudatformák közé kell sorolnunk az imperializmus válságának megoldási kísérletei közül a különféle "harmadikutas" elgondolásokat. Hazánk sajátos történelmi és társadalmi körülményei között erős hatást gyakoroltak a harmadikutas ideológiák mind polgári humanista, mind "népi" válfajai. És bár szubjektíve őszinte jószándékkal, felelősségvággyal eltelve hirdették őket, objektív hatásuk és jelentésük mégis az volt, hogy megosztották, gyengítették a haladó erők táborát, csökkentették cselekvési képességét. Meg kell jegyeznünk, hogy – a haladó mozgalmakon belül fellépő – harmadikutas ideológiák elterjedésének szubjektív igazolásához hozzájárultak a munkásmozgalmon belül elkövetett hibák, a személyi kultusz időszakának eseményei is (a "perek" kérdése).

Nem szabad elfeledkeznünk a vallás nagy erejéről, sőt fokozódó hatásáról a kor szellemi életében. A támadó-reakciós jellegű katolicizmus, a konzervatív-megmerevedett protestantizmus mindvégig folyóiratokat, napilapokat befolyásolt, írói csoportokat gyűjtött maga köré.

A kor társadalmi viszonyai közt érthető, hogy reformmozgalmak, új utat kereső törekvések, sőt olykor a fasizmus elleni tiltakozás vallási mozgalmak szervezeti keretén belül, olykor vallási ideológiával is jelentkeztek. Így az 1930-as években, nem utolsósorban a francia, úgynevezett neokatolikus mozgalom és írók (Maritain, Mauriac, Bernanos) hatására nálunk is kialakul fiatal írók és tudósok társadalmi érdeklődésű, polgári humanista eszméket is valló, a fasizmus ellen fellépő csoportosulása (Korunk Szava); a belmissziós protestáns mozgalmak egy szárnya szinte mindvégig ellenzékben volt a hivatalos egyházi hatalommal, és egyik előkészítőjévé, ugyanakkor hordozójává lett a "népi" mozgalom eszméinek (A Protestáns Szemle a húszas évek végétől, a Soli Deo Gloria mozgalom egyes időszakokban, a debreceni és sárospataki református iskolák.) Ugyanakkor az is észrevehető, hogy – részint e mozgalmak hatására, illetőleg ellensúlyozására – a harmincas évek végétől az egyházak egy eszközökben, szavakban korszerűsített, valójában azonban az uralkodó rend változatlan fenntartását célzó szellemi-irodalmi irányzatot támogatnak.

A kor értelmisége – s így írói – nagy részének filozófiai, lélektani és történetfilozófiai tájékozódása is erősen idealista irányú volt.

A marxizmus – mint történetet magyarázó s világképet, világnézetet formáló ideológia – a szocialista írókra hatott, az ő munkásságuknak szabott irányt. Az 1930-as évek közepéig még megismerkedhettek idehaza is a marxiz-{20.}mus újabb eredményeivel; Lenin műve s nem egy tanítása lett ismertté az illegális párt munkája, külföldi kiadványok révén. A marxizmusnak eredeti művelői, hazai viszonyokra való alkalmazói vagy eredményes propagandistái jelentős hatással voltak a hazai szocialista irodalomra is (Rudas László, Lukács György, Révai József, Schönstein Sándor, Jeszenszky-Molnár Erik, Mód Aladár s mások). Ugyanakkor a hazai s az itthon ható marxista gondolkodók egyikére-másikára nemegyszer a dogmatizmus vagy az elvont spekuláció is jellemző volt.

A marxizmus hatása a nemszocialista írókra vagy a szocializmustól időnként eltávolodott írókra mindvégig jelentős maradt; a haladó polgári s a "népi" mozgalom igen sok, jelentős írójának gondolatvilágára hatott a marxizmus. (Kassák Lajos Illyés Gyula, Veres Péter, Kodolányi János a példák rá.) Ugyanakkor jellegzetes, hogy a marxizmus hatása legtöbbjüknél más gondolatrendszerekkel keveredett vagy "megreformált", "továbbfejlesztett" formában élt tovább (a freudizmus és marxizmus gyakori összeegyeztetési kísérlete, de Man hatása).

A kor hivatalos filozófiáját az objektív idealista, eklektikus rendszert alkotott Pauler Ákos képviselte. A magyar irodalom alkotóira azonban nagyobb hatással voltak a kor szubjektíve újabbnak, frissebbnek tűnő gondolkodói; olyan áramlatai, amelyek a kapitalista rend mély válságát tükrözték, válságtudatát fejezték ki, de nem forradalmi irányban, nem a marxizmus felé keresték a megoldást.

A kor válságát hirdető idealista történetfilozófusok közül Oswald Spengler műve terjedt el, az "organikus kultúra" elméletével s az "új középkor" gondolatát hirdető Ny. Bergyajev, az új irracionalizmust, a babonát s mágiát magasba emelő Leo Frobenius könyvei. A haladó polgári irodalom s a "népi" mozgalom íróira egyként hatott Ortega y Gasset A tömegek lázadása című munkája s mindazok a gondolatok, amelyek egy tömegellenes, "új nemességet", "minőségszocializmust", "marxizmus nélküli szocializmust" hirdettek (a német Tat-kör, E. d'Ors spanyol filozófus, Madariaga). Filozófusok és kritikusok szűk körében hatnak az egzisztencializmus filozófusai, közülük leginkább Jaspers, inkább a szaktudósok között M. Heidegger. Az irodalomtörténet és a kritika filozófiai megalapozására hatott a német szellemtörténet és élményesztétika (l. ott); a német irracionalista-misztikus jobboldali gondolkodók inkább a magyar szélsőjobboldali mozgalmak egyikére-másikára gyakoroltak befolyást (Rosenberg, Ernst Jünger).

Szinte az egész irodalmi életben – különösen a különböző polgári áramlatoknál – elterjedtek és (hol termékenyítő, hol gátló) hatást gyakoroltak a mélylélektani iskolák. Általánosan ismertté váltak S. Freud munkái, s magyar követőinek (Ferenczi Sándor) munkássága is; sokan olvasták az individuál-pszichológus A. Adler műveit, s egybehangozva a szellemtörténeti iskola, a német irracionalista filozófia hatásával is, a "kollektív tudatalatti"-t, az archetípusokat leíró F. Jung műveit.

A hazai filozófusok, történetbölcselők közül is az ez irányokhoz tartozók gyakoroltak hatást az irodalomra: a jungi mélylélektant magas tudományos szinten felhasználó és továbbfejlesztő Kerényi Károly, aki egy, az antik görögségre épülő történetfilozófiát hirdetett; a német szellemtörténeti tipológiát magyar kérdésekre alkalmazó Prohászka Lajos (A vándor és a{21.} bujdosó című könyvével), a misztikus tanokat hirdető, irracionalista Hamvas Béla.

Az új természettudományos felfedezések (Einstein relativitáselmélete, Niels Bohr atomelmélete, Heisenberg-féle bizonytalansági reláció) ez időszakban inkább a világkép általános relativizálása, a világról s a kultúráról alkotott pesszimista, idealista, sőt fideista elképzelések erősítése irányában hatottak.

A korszak képét befolyásoló tényező az is, hogy a haladó magyar irodalom a két világháború közti időszakban is aránylag igen kis hatósugarú volt; közönségsikere, hatóereje viszonylag kicsiny maradt. A kornak van egy, széles tömegekre ható, konzervatív-nacionalista jellegű irodalma; mellette aránylag kevesek olvassák azt, amit ma is igazi irodalomként tartunk számon. Nemcsak a folyóiratok igen alacsony példányszámai vallanak erről, nemcsak az olyan jelenségek, mint József Attila viszonylagos elszigeteltsége életében; még a népi mozgalom is aránylag igen szűk kört mozgatott meg, tanításai, egyes gondolatai csak akkor sugároztak szét szélesebben, amikor 1938 után a hivatalos vagy félhivatalos fasiszta kormánypropaganda használta fel őket. Ez a magány, az erőfeszítések elfulladása és sikertelensége nyomaszt szinte minden egyes alkotót.

A kor gátló ideológiai-szellemi tényezői közé tartozik a kommunista írók és mozgalmak hatósugarát csökkentő szektarianizmus, bizalmatlanság, az üldözöttség-kifejlesztette védekező állás. Igen nehéz körülmények közt – s e körülmények nehézsége most elsősorban szellemi, tudati tényezőkben keresendő – tévutakra kerülve, álideológiák, félútra vivő megoldások, kompromisszumok közt vezet a magyar irodalom útja e korban.