| Surányi Miklós | TARTALOM | Nyirő József |
Mélabús, érzelmes és lírai hangulatú regényei legtöbb együttérzéssel a zempléni Felső-Tisza vidéki tájat és ennek a tájnak szegényeit rajzolták. Ő maga is onnan származott; 1890-ben született Mácán, a sárospataki kollégium eminens tanulója szegénységből küzdötte fel magát. Több művében örökítette meg gyermekkori élményeit, s nyomorgó, lázadó indulatú "kozákok" életét. "Szívenütötte ez a meg nem nevezhető szomorúság, amely osztályostársa volt ifjú éveiben is már s elkísérte egész életében. Talán kétségbeesett fájdalmú őseitől örökölte, akik zúgolódás nélkül szenvedtek a szegénység terhe alatt egy évtizeden keresztül" (Régi ház). Jellemző előadási módja a jóízű humorizálás és naiv megindultság, a fellengzősségtől sem mentes érzelmi hangoltság, a borúra hajlamos meseszövés. Laza szerkesztésű regényei nem törekedtek korfestésre, alakjait sem reális kiterjedésükben ábrázolja, hanem csak néhány vonással eleveníti meg őket. Regényeiben a hangulatnak jut a legfőbb szerep: az idilli, lírai sejtelmes mesehullámzásnak, mely minden tárgyát átitatja és azt az érzést kelti, hogy régen esett dolgokat, hajdani történeteket szólít életre a csöndes, búsongó hang. Szívesen emlékezik, lírai megindultsággal szövögeti a múlt képeit, és gyakran folyamodik a megszépítéshez. Életszemléletében föllelhetjük az elnéző optimizmust is, mely a mesei hangulat kedvéért megmarad a felületen és nem tekint szembe a valósággal. Világnézetét patetikus negyvennyolcasság formálta, a "sárospataki kollégium millenniumi negyvennyolcasságát a nyomor komolyabb színeivel festve át" (Németh László); otthonról hozta a Habsburg-ellenességet, Trianon meg nacionalista indulatokat szított fel benne. Történelemlátásában a naiv illúzió elegyedett tiszta indítékú, ellenzéki-kurucos hazafiassággal és a protestáns középrétegekre jellemző érzelmes megbékélést, társadalmi kiegyenlítődést kereső nézetekkel. A múltban élt, korának újabb fejleményeire nem volt válasza; a konzervatív irodalomnak így is tisztes képviselője, egyenetlen életműve a hagyományos naiv szemléletű magyar epika jellegzetes kései terméke.
Derűs humorral idézte fel a századelő diákszokásait, tréfáit, szertartásait: a sárospataki és pesti tanulóévek emlékeit (Pataki diákok, 1926; Az ősdiák, 1930). Világháborús tárgyú könyvei sorából kiemelkedik életművének egyik maradandó értékű alkotása, a Cs. és kir. szép napok című szatirikus-humoros regény. A bécsi cs. és kir. sajtóiroda gúnyos, szellemes rajza nemcsak a Monarchia korlátolt katonai gondolkodását, de az egész elavult szelleméi is megörökíti. Néhány regényében otthoni emlékei nyomán jár: a tiszaháti tájak szegényeinek sorsából veszi tárgyát (Hé, kozákok! 1925; Régi ház az országútnál, 1929). Fékezhetetlen, nagy erejű hőseinek vad virtuskodását, kurucos hetykeségét eposzi arányúvá növeszti, így akarván történelmi távlatot adni szilaj úrellenességüknek és lázadó keserűségüknek. A Hé, kozákok! a tiszaháti szegénység legendává színezett és növesztett képe, családi emlékekből megalkotva. Megférhetetlen, izgága természetük miatt nevezik az itteni szegényeket kozáknak; nyomorúságuk elől menekülve megjárják Amerikát, visszatérve újra a nagybirtok fojtogatja őket. Együtt mennek dolgozni bányába, erdőbe, vasúthoz vagy halászni az őszi mélabújú Laborchoz. Kozákjait rettentő erejű, halálra szánt hősöknek rajzolja, munkába is úgy zúdulnak ki szekereikkel a faluból, mintha harcba indulnának, vad dalokat rikoltva, s éjszakákon át {175.} tartó, földet döngető dáridóikban is a magukat pazarló féktelen szenvedély tombolásában jelennek meg. Átkozódva, fenyegetve kiáltanak halált az urakra, s emlékeznek meg Rákócziról és Kossuthról, keserű indulataikat szítja az a tudat, hogy "ezek a földek valamikor a miénké voltak", most pedig a "határba minden rét, szántó, erdő a grófoké". A kozákok szilaj lázadása azonban, azután, hogy a gyűlölt kasznár házát felgyújtják, az író békéltető szándékai szerint megtörik, a rettenthetetlen főkozák is tisztességtudó öregemberré szelídül. Ha a múltról beszél Komáromi, lázító úrellenesség szól belőle, ám a jelenhez érve elnézővé és megértővé hígul írása. Németh László írja róla, hogy "kuruc Zemplénben és kuruc 1700-ban, de labanc az írásai egyetemében".
A kuruc világot feltámasztó eposzi hangulatú csataleírásokban és elszánt harcokban bővelkedő regényei is a bújdosó szegénylegényeknek, Buga Jakabnak és Zöld Demeternek állított emléket, és a hódító, harácsoló "darulábú németre szórta rettenetes átkait. Kuruc történeteit romantikus nagyításban adja elő – szélsőségekben járó képzeletét a régmúltban semmi sem fékezhette. Szereplőinek nincs egyéni arca és jellemvilága: egy-egy történelmi vagy anekdotai humoros vonást keltenek életre; a vékonyszálú cselekményt elborítják az egymásra torlódó vérzivataros epizódok. Mert a kuruc regényeknek az a fő jellemzője, hogy írójuk tobzódik a harci mámorban. Kurucait hányja-veti a méreg, fojtogatja a hazafiúi keserűség – a regények a földig sújtó bánat és a fékevesztett vigasság jeleneteit cserélgetik. Jellemző képe, hogy a kuruc csapatok mint csodavilágba illő mesék emberfeletti hősei a táj minden szegletéből előzúdulnak és ijesztő üvöltéssel, haragtól toporzékolva csapnak le a labancokra, s a kétségbeesésbe ájult vidék fölött felrikolt a szívtépő és siralmas nóta: Hát az anyád él-e még, Hát a fia ép-e még? ... Esze Tamás, Szepessy Pál, Szuhay Mátyás és a többiek is mind, a kóbor talpasok, keserű szájú katonák, éheshasú szegénylegények keservesen dühöngő és átkozódó kurucok; csak indulataik vannak, életelemük a bosszúállás s a kegyetlen harc.
Föltűnnek regényeiben az ágrólszakadt kóbor szegénylegények is, akikhez különös vonzalom fűzi; komikus alakoknak rajzolja őket, de a humoros színezetben megcsillantja a tragédia elemeit is. Ezek a különc, országutakat járó együgyű figurák életet semmibevevő rezignációjukkal, teljes kiszolgáltatottságukkal a magyar sorsot, a pusztító szegénységet jelképezik, annak a gondolatnak tragikomikus jelképei ők, ami Komáromi egész életművét átitatja és búsongó szemléletét magyarázza: a magyarság sokra képes, de célját soha nem éri el. Komáromi János regényeinek mindig megragadóbb az előadási módja, mint amit a világról, hősei sorsáról mondani képes volt. Meghatott érzelmessége, emlékező hangja és virtusos fenegyerekeskedő, tüzes magyarsága a múlt idézésében érvényesülhetett. Az "öt folyó" zempléni tájának szomorkás, őszi hangulatát néhány szép könyve eredeti módon festette és ez a lírai hang őrzi a nevét. 1937-ben, Budapesten halt meg.
| Surányi Miklós | TARTALOM | Nyirő József |