Johannes Brahms egy ízben cselló-zongora szonátájának zongora szólamát játszotta, mikor is a csellista – Bécs akkoriban igen divatos virtuóza – a próba közben egyszerre csak leállt:

– Ne haragudjon Brahms úr, de olyan hangosan zongorázik, hogy nem hallom a saját játékomat!

Brahms nagyot sóhajtott:

– Szerencsés ember maga!

A másik mulatságos történet a legendásan botfülű angol karmesterrel, Sir Thomas Beechammel esett meg. Az öregúr az egyik amerikai zenekarral próbálva egyszerre csak üvöltözni kezdett:

– A második harsona tűrhetetlenül hamis!

Az első harsonás meglepetten válaszolt:

– De uram, hiszen a második harsonás még meg sem érkezett a próbára!

Beecham bosszúsan rámordult:

– Nem baj! Ha majd megjön, mondják meg néki, hogy hamisan játszott!