Bár nem tartozom Mindszenty rajongói közé, el kell ismernem, hogy az öreg bíboros hihetetlenül következetes volt a maga kemény és puritán életében, és önmagával szemben éppen olyan magas, ha nem magasabb követelményeket támasztott, mint beosztottaival szemben. Az amerikai követségen eltöltött tizenöt év alatt tűrhetően megtanult angolul, végtelenül visszahúzódó és szerényen bölcs volt: az akkori követ emlékezéseiben leírta, hogy az amerikai diplomaták között versengés folyt a budapesti posztokért, hiszen komoly presztízst jelentett a követségnek a Bíbornok jelenléte.

Rekedt Rudi a Balassagyarmatról Torontóba kivándorolt cigányprímás mesélte a haláláig – kizárólag megbízhatóaknak – lehalkított hangon:

„A nép egyszerűen elállta az utat, a Bíboros úrnak ki kellett szállnia az autóból, és be kellett jönnie a lakodalomba. A banda kezet csókolt néki, de nékem nem engedte: „Miért csókolna kezet az egyik prímás a másiknak?” – kérdezte mosolyogva, majd megáldotta a házasságot, s meghallgatott két magyar nótát is. Emlékszem az egyik ez volt: Rácsos kapu, rácsos ablak, a másik pedig a Jaj de, jaj de messze mentem. A Bíboros utána hosszan, s szomorúan nézett rám: „Te most jósoltál, vagy csak muzsikáltál nékem, fiam?” 1947 volt, és nem értettem, miért beszélt olyan furcsán.”

Amikor az ígéretszegő pápa, VI. Pál Mindszenty bíborost, mint Esztergom érsekét nyugdíjazta, ő éppen Amerikában volt, hogy a New Brunswick-i magyar templomot felavassa. Az ünnepség délután öt órakor kezdődött, közvetítette a legtöbb tévétársaság, s a bejelentett vendégek között volt New York polgármestere és bíboros-érseke, valamint számtalan szenátor – mindenki kíváncsi volt az élő legendára.

Az ünnepség kezdete előtt két órával a Bíboros lefeküdt kicsit pihenni a plébánián, s ezalatt egy jótét lélek elvitte a cipőjét kipucolni, ám elfelejtette visszahozni. Amikor húsz perccel az ünnepség előtt felkeltették az öregurat, már mindenki kétségbeesve, négykézláb csúszott-mászott a szobában, de nem találtak mást, csak egy rikítóan kanárisárga, szőrös mamuszt, melynek macskafej volt az elejére festve. A díszvendégek s a többezres tömeg odakint várakozott, és így az öregúrnak nem volt más választása – a reverenda alá a sárga mamuszt vette fel, és a két macskafej minden lépésnél kivillant a ruhája alól. A díszvendégek döbbenten nézték a lábát. Mindszenty széttárta a karjait: „Uraim, ha a pápa őszentsége feküdhet vörös papucsban a ravatalon, egy bukott prímás igazán misézhet sárga mamuszban.”

Az amerikai út után titkárával a repülőgépen ült, hogy visszatérjen Bécsbe, s a városkulcsokat nézegették, amelyekkel New York, Boston, Chicago és Washington polgármesterei kedveskedtek néki. Egyszerre csak mosolyogva odafordult a titkárhoz: „Most, hogy Esztergomból kidobtak minket, Amerikában annyi városkulcsot kaptunk, hogy Bécsben rögtön nyithatunk egy vaskereskedést!”