Különös és meghökkentő Lorrie Mach, Eric Harwood és Lesley Riley The Unexplained (Amire nincs magyarázat) című könyve. A világot elárasztó, roppant mennyiségű ponyvairodalom után egy könyv, amely őszintén szót ejt azokról a furcsa és megmagyarázhatatlan jelenésekről, amelyekkel nap nap után borzolja a megfoghatatlan és titokzatos sors az emberiség kedélyét. Olvashatunk benne teleportációról, mikor anyagi tárgyak a fizikai téren való áthaladás kihagyásával kerülnek át egyik pontról a másikra. Azután itt van a spontán öngyulladás furcsa misztériuma, amikoris bizonyos körülmények között az emberi test – amelynek krematóriumi elhamvasztásához közel két óra szükséges – önmagától lángra kap, és anélkül, hogy a rajta lévő ruha megpörkölődne, néhány másodperc alatt hamuvá ég el. Ezzel kapcsolatban a szerzők kirándulást tesznek a gömbvillámok furcsa birodalmába, és megemlítik a fizikusok által már rég leírt, lehetséges magyarázatot: bizonyos esetekben a gömbvillám félelmetes energiája a mikrohullámú sütőkben is felhasznált rövid rádióhullámok formájában jelenhet meg, amikor az áldozatok, akiknek közelében, esetleg saját testükben jött létre a gömbvillám, halálra tudnak égni, akár nem csak a ruhájukon, hanem a saját bőrükön belül is. Olvashatunk az elektromos emberekről, parafenoménekről, azokról, akik le tudják győzni a gravitációt és lebegni képesek, a hipnózis különleges hatalmáról, a halál után fel-felbukkanó asztráltestekről, a test nélkül megjelenő kísértetekről és lidércekről, s azokról a halottakról is, akiknek teste nem oszlott szét az évtizedek és évszázadok alatt.

Mindez az általunk nem látható dimenziók furcsa átszűrődése lenne? Kétségtelen tény, hogy napjainkban a parapszichológusok már nem arra a kérdésre keresnek választ, hogy létezik-e szellemvilág, hanem arra, hogy milyen formában létezik. Valóságos szellemi lények, vagy tükröződések lennének, avagy csak a telepátia, a tömeghallucináció és az önhipnózis bizarr kreációi?

Léteznek-e csodás gyógyulások és Krisztus sebeit magukon viselő emberek? Csupán az agy által termelt hormonok az okozói a haldoklók és a klinikai halálból visszatértek különös élményeinek, avagy tényleg lehet-e már bizonyos esetekben a földi életben is látni a másik lét kapuit?

Félelmetes, és mégis bizsergetően izgató kérdések ezek: biztos válasszal e könyv sem szolgál, de felsorolja a legvalószínűbb feleleteket, s a döntést az olvasóra bízza.

Számomra mégis a legnagyobb kérdőjel a furcsa egybeesések és a deja-vu érzések titka talán, amely sokszor arra enged következtetni, hogy sorsunkat már előre megírták egy titkos könyvben, és a Párkák ennek a könyvnek lapjai alapján fejtik életünk szálait. Annyi megdöbbentő és közismert esetről tud az emberiség, és hány, de hány van olyan, amely titokban maradt?

Faludy György egy ízben pontosan ezt akarta egy cikkben megcáfolni, képzelgésnek és a véletlenszerűség túlmagyarázásának tulajdonítván az egészet. Ahogy leütötte az első néhány betűt az írógépen, a szemközti ház elé beállt egy autó, s ez volt a rendszáma: FGY 1910. Faludy György, született 1910-ben. Gyurka bácsi első ijedelmében kirántotta a lapot a gépből, és összetépte.

Talán az egyik leghíresebb eset 1900. július 28-án történt Umberto, olasz királlyal, aki egy másnapi, atlétikai verseny megnyitására érkezett Monzába, és meglepődve látta, hogy a szálló tulajdonosa kísértetiesen hasonlít rá. Beszélgetés közben kiderült, hogy mind a ketten ugyanabban az évben, ugyanazon a napon születtek Torinóban, mindketten Margherita nevű nőt vettek feleségül, s a tulajdonos azon a napon nyitotta meg szállóját, mikor a királyt koronázták. A király meghívta, tartson vele a másnapi viadalra. A verseny előtt a szárnysegéd hozta a hírt: reggel a tulajdonos egy rejtélyes lövöldözés közben meghalt. Pár pillanat múlva a király életét oltotta ki egy tömegben megbúvó anarchista golyója.

A másik, nem kevésbé különös esetet a Portsmonth–i Bithall asszony mesélte el:

– Apám élelmiszerüzletének kirakatában már vagy húsz éve lógott egy tábla: Szerdán zárva. Néhány nappal a bátyám esküvője előtt levettük a táblát, és meglepve láttuk, hogy azt tulajdonképpen egy fénykép hátoldalára írták, amely bátyám menyasszonyát ábrázolta kislány korában, apja karjaiban. A két család akkoriban még nem ismerte egymást.

A legkülönösebb azonban annak a kanadai színésznek, Charles-François Coghlannak a története, aki egy texasi utazás közben tüdőgyulladásban meghalt. Mivel ötezer-hatszáz kilométerre volt hazájától, és roppant költséges lett volna testének hazaszállítása, ólomkoporsóját egy gránitsírboltban helyezték el Texasban. Egy évre rá hatalmas hurrikán söpört végig a temetőn, összedöntve a sírboltot, s az árvíz kivetette a színész koporsóját a nyílt tengerre. Nyolc évvel később szülővárosának partja mentén a halászok egy vízen úszó dobozt vettek észre. Coghlan koporsója volt, mely visszatért otthonába, és abban a templomban temették el, ahol egykor megkeresztelték.

Magyarázat nincs. Vagy talán mégis? Egyre inkább hiszem, hogy a világegyetemben működik valamiféle rejtélyes erő, amely saját elvei szerint avatkozik be az emberi élet teljes összevisszaságába. A telepátia, a prekogníció és az egybeesés ezen erő működésének egy-egy megjelenési formája.

Néha ijesztően jelenik meg, mint azt Umberto király tragédiája mutatja, néha meghatóan: erről tanúskodik az otthonához halálában is hű színész esete. Néha azonban ironikusan: néhány esztendővel ezelőtt egy fejessalátát szállító teherkocsi egy olívaolajat szállító tartálykocsival ütközött össze, s ebbe rohant bele a harmadik kisteherautó, amely fűszerekkel volt megrakva: a mesterien összedolgozott salátát még napokkal később is ették a környék lakói – más nem is kellett már hozzá, csak egy villa.