Ma tíz esztendeje, hogy egy napot együtt tölthettem Leonard Bernsteinnel Torontóban, ahová egy nemzetközi fesztivál megnyitására jött fel New Yorkból. Néhány évvel korábban ismerkedtünk össze Berlinben, mikor is a German Youth Orchestra élén Saint-Saëns c-moll szimfóniáját vezényelte, amelynek én voltam a szólistája. Szeretetreméltó és jóravaló fickónak ismertem meg az Öreget, rengeteg furcsa kettősséggel: az egész világot belakó kozmopolita volt, és mégis patrióta amerikai, már-már a reagani, himnusz-közben-kéz-a-szíven fajtából. Ripacs világfi volt és letisztult szent, briliáns pódiumlovag és töprengő, kétkedő művész, gyerekeivel gondosan törődő családapa és meleg-bárokban portyázó, kéjsóvár kurvapecér. Délután hosszú sétát tettünk a Yonge utcán, Glenn Gouldról mesélt, s húszméterenként vett magának egy vanilla-strawberry twistet az út szélén ácsorgó fagylaltárusoktól. Egészen a Metropolitan Könyvtárig sétáltunk fel, addig, ahol ma – reá emlékezve - meghallgattam a Chichesteri Zsoltárokat. A ritka kiválasztottak közé tartozott, kinek megadattak a zene isteneinek gyönyörű flörtjei.