„Uram, Te látod, hogy minden perccel öregebb s öregebb leszek. Kérlek, őrizz meg attól, hogy állandóan fecsegő vénember legyek, akinek szüntelen belső késztetése van, hogy a világegyetem minden kérdéséhez rögtön hozzászóljon, s elmondja sommás véleményét. Óvj meg, Uram, attól, hogy mindég és mindenkinek a dolgába beleüssem az orromat. Hogy véget nem érő szólóestekkel kínozzam környezetemet senkit sem érdeklő részletekről. Add meg, ó, Hatalmas, a kegyelmet, hogy mindég csupán a lényegről beszéljek, s hogy türelemmel és megértéssel hallgassam mások panaszait a fájdalmakról, anélkül, hogy rögvest a sajátjaimmal vágnék vissza. Taníts, ó, Örökkévaló, hogy tudomásul vegyem: sokszor, sőt, a legtöbbször hibázom. Ne tegyél engem szentté (hiszen a szentekkel rettenetes lehet együtt élni), sem pedig az ördög által megszállott, keserű vénemberré, hanem olyanná, aki elviselhető, s aki mellett az élet kellemes. Tegyél engem gondolkodóvá, de őrizz meg a hangulati csapongásoktól, tegyél segítőkésszé, erőszakosság nélkül, és függetlenné, aki azért méltósággal tudja elfogadni a néki nyújtott segítséget. Szabadíts meg attól a torz gondolattól, hogy amiért hosszabb ideje élek, több jogom van e világhoz, mint a nálam fiatalabbaknak, s hogy általában véve is bölcsebb vagyok náluk.

Uram, Istenem, Te tudod, hogy amikor eljő az utolsó perc, oly jó lenne számomra, ha lenne még egy-két barátom. Ámen.”