A költőnővel, G. Zs.-vel
nem csupán olvasói vannak zavarban, de a múzsa is, aki homlokot nem találván,
egészen máshová leheli csókjait. Versei szapora és lármás papagájhada vigasztalan
órákat szerez a szerkesztőknek, s ha megjelennek, még a legdühödtebb demokrata
is visszasírja egy pillanatra a cenzúrát. Mert ha egy hirdető az utolsó
pillanatban meggondolja magát, vagy egy társadalomkutató cikke nem készül el
lapzártáig, mégis csak berakják verseit, amelyek minden irodalmi bűntudat
nélkül kurtíthatók, a szabadon maradt hely nagyságának függvényében. Költeményeinek vannak elmaradhatatlan
kellékei, amelyekről ugyanúgy nem feledkezik meg, mint búvár az oxigénpalackjáról:
nála a haza mindég édes, amire rendesen a fényes, népes, vagy ékes következik.
A szerelem is folyvást kísért bennük, mint villanyszámlás a hónap végén. De
ritkán mond le a szomorúfűzes temetőkről, a barátság szent kötelékeiről
és édesanyja kopott imakönyvéről, amelyek együtt, vagy külön-külön nagy
tettekre ösztönzik. Hallatlanul váratlan és mellbevágó,
már-már billigréhemes gondolatai vannak, amennyiben Jézus jó, az Ördög gonosz,
a halál szomorú és a virág illatos. És mindazonáltal mégis akadnak
becsvágyó vidéki lelkészek és agilis kultúrház-igazgatók, akik meghívják; jámbor
olvasók, akik türelmetlenül követelik újabb írásait a szerkesztőségektől.
Az utca emberének szegényedő anyanyelve, a megroppant gazdasági világban
a szerénynél is kevesebbel beérő igények végzetesen őt igazolják.
A kis idők parányi költői törvényszerűek, leegyszerűsödő,
csöpp lelkekhez gyügyögnek, és méltatlan megróni őket vagy olvasóikat,
hiszen a nagyhatalmakon eligazodni képtelen kisembereknek örök vigaszt nyújtanak
e csipogó madarak: a haldokló naplemente és az eltűnt szerelem párhuzama
legalább mindenki számára érthető. A kegyelemszerűen még létező
néhány óriás azonban magános és visszhangtalan. Talán mert túl kíméletlenek,
talán mert a régmúlt világokat fürkészik, talán mert nem férnek bele a napi
élet és a kicsinyes politika kalodáiba. Pedig jaj nekünk, ha minden
ágon csak csalogányok fütyürésznek, s azt a néhány sast, aki még akad, dögkeselyűnek
nézik és megtagadják! Faludy György ma 86 esztendős. „Vedd hát e dalt: tiéd, aki adtad. Janus Pannonius
Fogadd el a közös munka gyümölcse gyanánt!”