19. család: Málinkó-félék (Oriolidae)

A mi aranymálinkónk vagy sárgarigónk Európában egymaga képviseli a forró égövi aranymálinkó-félék (Oriolidae) családját, amely Afrikában, Ázsiában, a Maláji szigeteken és Ausztráliában körülbelül 70 fajban fordul elő, Amerikában hiányzik. Ismertetőjelei csőrének erős felső kávája, melynek lekerekített orma gyengén hajlott, hegye kissé túléri a majdnem hasonló erősségű alsó kávát, szabadon álló orrlyukak, igen rövid csűdű láb, hosszú és meglehetősen hegyes szárny, melyben a tizenegy elsőrendű evezőtoll közül az első parányi, a második fele olyan hosszú, mint a harmadik, míg a negyedik rendesen a leghosszabb, a középhosszú, tizenkét tollból álló csapottvégű farok és a tömött, legtöbbnyire ivar és kor szerint különböző színű, nagyobbára pompás tollazat.

Az aranymálinkó (Oriolus oriolus L.)

Aranymálinkó (Oriolus oriolus L.).

A mi aranymálinkónk vagy sárgarigónk, régebbi latin nevén Oriolus galbula, mely körülbelül 50 más fajjal és válfajjal a málinkó (Oriolus L.) főnemet alkotja, pompás, világos narancssárga vagy gummiguttisárga színű; szemsávja, válla és szárnyfedő tollai feketék; evezőtollai feketék, keskeny fehér szegéllyel, a hátsó másodrendű evezők, keskeny sárgás szegéllyel, az elsőrendű szárnyfedők végső fele sárga. A kormánytollak feketék, végükön sárga szalaggal díszítve, amely a szélsőktől a középtollak felé folytonosan keskenyedik és a két középsőn keskeny szegéssé zsugorodik össze.

Az aranymálinkó hazája Európa. Ezenkívül Keleten a Kaukázusig, Perzsiáig, Turkesztánig és Dél-Szibériáig, Tien-Sanig és az Altaig terjed. Indiában az O. oriolus kundoo Syk. válfaja képviseli.

A németek pünkösdi madárnak is nevezik, mely elnevezés már azért is találó, mert az aranymálinkó csak pünkösd felé, május első felében érkezik. Nyári vendég, mely csak rövid ideig tartózkodik nálunk és már augusztusban elvonul. Télen át bebarangolja egész Afrikát, Madagaszkárt is beleértve.

Mint Naumann mondja, óvatos, vad és nyugtalan madár, mely ámbár az emberek közelében él, mindig igyekszik észrevétlenül maradni. Mindig a legsűrűbb, leglombosabb fákon ugrál. Bátor, verekedő madár. Fajtársaival állandóan marakodik és kergetődzik, de más madarakkal is. A hím flótázó füttye kellemes, hangos és rendkívül dallamos. A kellemes hangzású füttyszón kívül az aranymálinkó csacsogó, csettentő, szinte csörgedezésszerű hangon is szól. Az aranymálinkó a legszorgalmasabb énekesek közé tartozik. Már napkelte előtt hallható s énekel déltájig, majd alkonyat felé újra megszólal. Még tikkasztó meleg napokon is éber és hangos, ellentétben más madarakkal. Egyetlen aranymálinkó hím egész parkot tud megélénkíteni.

A rovarok legkülönfélébb faját, főleg azonban hernyókat, lepkéket, gyümölcsérés idején a cseresznyét és a bogyókat pusztítja. Minthogy nagy étkű, egyes gyümölcsfák termésében kárt tehet.

Fogságban csak a leggondosabb ápolás mellett tartható több éven át kalitkában, a vedlést nehezen heveri ki és utána a hímek ritkán nyerik vissza sárga tollazatuk szép ragyogását, miért is inkább csak szakavatott madárkedvelők tartják.

Az aranymálinkó, vagy sárgarigó Magyarországon rendkívül népszerű madár, amiről számos népies neve tanuskodik. Ezek közül a legfőbbek: Sármáringó, sárga velyhe, lórió, aranymál, aranymáj, szolgabíró, aranybegy. Jellegzetes mélyhangú tilinkóra emlékeztető közismert hangját különféle tréfás értelemmel magyarázgatja a magyar nép, így: „szógabíró”, „huncut a bíró”, „jó a bíró”, „kell-e dió fiú”.

Mindenütt előfordul a sík és dombos vidéken, ahol megfelelő kertek és ligetek vannak, de az erdőket is kedveli. A magasabb hegyvidéket kerüli. Az alföldi és dombos vidék meleg nyara még megfelel neki, de mint trópusi jellegű madár irtózik a magasabb hegyvidéktől, ahol nyáron se éppen ritkák a hideg esőförgetegek és hirtelen időváltozások. Annál jobban kedveli a száraz, meleg Alföldet, ahol még a legapróbb akácligetben is megtelepszik még akkor is, ha a puszta közepén van, messze távol minden olyan helytől, amely megfelelne neki. Tavasszal meglehetős későn érkezik hozzánk, április második felében, sokszor csak május elején. A zöme már szeptember elején szokott útra kelni, de egyes kitartó példányok még szeptember közepén túl is itt lakmároznak az ízes bogyó- és gyümölcstermésen.

A M. Kir. Madártani Intézet által vezetett madárgyűrűzések érdekes adatokat szolgáltattak arra nézve, hova vonulnak a mi aranymálinkóink. Legmesszebbre, Tuniszba ment a baranyamegyei Berkesden Agárdi Edétől jelölt aranymálinkó, amely már egyéves korában került kézre. A másodikat ugyancsak Berkesden és ugyancsak Agárdi Ede jelölte s ez nyolc év mulva Olaszországban Otranto tájékán került kézre, tehát ott, ahol az Adriai-tenger a legkeskenyebb. A harmadik példányt Müller Péter jelölte Szegeden s ezt öt év mulva Szicilia szigetén lőtték. Ez a három pont jelöli a magyar aranymálinkók útját az Afrikában levő téli szállás felé, a tengeren mindenütt ott kelnek át, ahol az a legkeskenyebb.

Az aranymálinkó gazdasági jelentőségét illetőleg nem szabad elhallgatni, hogy bár rovarpusztításaival rendkívül hasznos, de a gyümölcsfélék megdézsmálásával kárt is szokott okozni. Ennek dacára is azonban a magyar madárvédelmi törvény a hasznos, védendő madarak közé helyezi, amelyet legfeljebb erős helyi kártételek alkalmával szabad hatósági engedéllyel üldözni, gyéríteni. Az ornithológus és természetbarát azonban mindenkinek azt ajánlja, hogy lehetőleg ne éljen ezzel, hanem kísérelje meg más úton megakadályozni a kártételt. Az aranymálinkó oly gyönyörű és közkedvelt tagja a magyar madárvilágnak, hogy vétek volna minden szándékosan elpusztított példányért. Tehát kímélet neki is, tojásainak is, fiainak is!