2. család: Karmosmajom félék (Callitrichidae.)

FEJEZETEK

Ezek a majmok egyrészt kis termetükről, másrészt onnan kapták nevüket, hogy, lábuk öregujját kivéve, keskeny karmaik vannak, de az öregujjukon gerinccserépalakú, széles körmöt viselnek. Egyéb ismertető jeleik: gömbölyded fej, rövid, belapított arc, síma, széles homlok, kis szemek és nagy, gyakran szőrpamatokkal díszített fülek, karcsú törzs, hosszú hátulsó és rövidebb elülső végtagok, karomszerű kezek, melyeknek hüvelykujja nem hajlítható a többi ujjal szembe, míg a láb öregujja igen. Farkuk hosszú és bozontos, bundájuk, gereznájuk selymes. Kezük tulajdonképpen lábbá lett, csak lábaik alkata hasonlít a többi majoméhoz. Állkapcsukban, miként az óvilági majmoknak, 32 foguk van. De mindegyik állkapocsban 3 elő- és 2 utózápfogat találunk. A felső metszőfogak közül az első nagyobb a másiknál és gyökere ágas-bogas. Ezzel szemben az alsók széles vésőformájúak vagy hengeralakúak és megnyúltak. A szemfogak feltűnő nagyok és erősek, a felsők ezenkívül háromélűek és úgy előlről, mint belülről, csatorna fut rajtuk végig.

A karmosmajmok az újabb kutatások világánál jellemző tulajdonságaik révén a majmok legalacsonyabbrendű képviselőinek látszanak. Szőrruhájuk szalagszerűen keresztben rendezkedik el. Ezt a körülményt igen kezdetleges fejlettségi foknak tartják és összefüggésbe hozzák a gerincoszlop tagoltságával. A szőrzetnek ez az elrendeződése a farkon különböző színű csíkozásban jelentkezik. Az előzápfogak hármas száma is erre vall és az egyes fogak egész alkata, amely olyan, hogy Vogt Károly a karmosmajmok állkapcsát egyenesen „tisztán rovarevő állkapocs”-nak nevezi. A majmoknál alacsonyabb fokú emlősökhöz közelebb hozza a karmosmajmokat még kéz- és lábujjaiknak karomszerű alakja, továbbá az, hogy hüvelykujjukat nem tudják a többi ujjal szembe hajlítani, hanem az szorosan melléjük illeszkedik. Végül alacsony fejlettségükre mutat az is, hogy a karmosmajmok gyakran két vagy három kicsinyt szülnek.

A karmosmajmok Dél-Amerika északi országaiban terjedtek el. Észak felé hazájuknak a határa Mexikó, délen Brazilián túl alig fordulnak elő. Brazilia, Guayana és Peru leggazdagabb majmokban; Mexikóban csak kevés faj él. Egy és ugyanaz az alak, a szőrzet egyenlősége, sőt a színek elrendezése és keveredése több fajnál annyira ismétlődik, hogy gyakran csak jelentéktelenek az ismertető jelek. Az egyes fajok elterjedési területei szorosan szomszédosak. Minden faj lakóhelye kis területre terjed, csak kivételes esetben terjed el némelyik faj nagyobb területeken. Wied herceg szerint „sokszor szélesebb folyamok alkotják a határt és a figyelmes utazó hirtelen más fajra akad, mely, bár csekély mértékben, de fajilag mégis csak különbözik.” A karmosmajmok tartózkodási helyének magassága még nem egészen ismeretes. Schomburgk a tenger színe felett 500 m magasságban még találkozott velük, de kétségtelen, hogy az Andokban még magasabban is előfordulnak.

A karmosmajmok, a szó valódi értelmében véve, fákon élő majmok. Tartózkodási helyük igen különböző. Laknak a partvidék és lapály nyirkos szálerdeiben és a beljebb eső, fában szegényebb, bokros erdőkben egyaránt. Rendszerint az emberlakta vidékektől távol tartózkodnak, csak kivételesen láthatók ültetvényekben. De néha a falvakba és városokba is betévednek, pl. Para vidékén. Megjelenésük és lényük legalább is annyira emlékeztet a mókusra, mint a majomra. Testtartásuk nem egyenes, mint a többi majomé, hanem mind a négy végtagra támaszkodnak vagy hasra fekszenek s hosszú, bozontos farkukat lefelé lógatják. Nem szeretik a vékony ágakat, hanem inkább a vastag ágakat keresik, ezeken mókusok módjára csatangolnak s hosszú karmaikat éppúgy használják, mint a mi mókusunk. Nagyobb ugrásokra nem vállalkoznak, mert nem tudnak hirtelen biztosan kapaszkodni. Sokszor előfordul, hogy ellenségtől üldözve, tekintélyes magasságból zuhannak a földre. Azonban rendkívül ügyesen kúsznak függőlegesen felfelé és nagy sebességgel keringenek körben a fa törzsén, éppúgy, mint a mókus. Sohasem járnak két lábon és mindig egész talpra lépnek. Csak akkor egyenesedik ki testük felső része, ha szájukba vesznek valamit; tartásuk ekkor olyan, mint a mókusé.

Fészket nem építenek, mint a mókus. Éjjeli pihenőre valószínűleg a fák üregeibe húzódnak. Erre enged következtetni, hogy elfogott karmosmajmok a nekik készített hálóládikákat azonnal használatba veszik, napközben is ezekbe húzódnak, itt keresnek menedéket, ha valamitől megijednek. Fogságban, ha többen vannak együtt; a hálóládikában egy csomóba bújnak össze és farkukkal kölcsönösen betakarják egymást. Valószínűleg a szabadban élők is így tesznek üregeikben. Rövidesen napkelte után portyázásra indulnak és bebarangolják az erdő egy részét. Wied herceg szerint hol itt, hol ott tűnnek fel s egy- vagy kéttagú fütyülőhanggal árulják el hollétüket. Ha a csapatnak ellenség közeledésekor nincs már ideje a menekülésre, akkor a vastag faágak mögé rejtőznek, ahonnan időnként félénken kipislognak és szemmel tartják az üldöző minden mozdulatát. Bates szerint nagymértékben kíváncsiak, mert oly vidékeken is, ahol oltalmat élveznek és ezért bátrabbak (pl. Para mellett), minden eléjük kerülő embert jó ideig nagy figyelemmel kísérnek, mielőtt futkosásukat megkezdik. Ebben is hasonlítanak a mókushoz: ugyanazt a nyughatatlanságot, bátortalanságot és félénkséget mutatják.

Lényüknek állhatatlanságát mutatja az is, hogy jókedvük és nemtetszésük kifejezésében nem fukarkodnak. Egyik pillanatban a sorsukkal való megelégedettséget mutatják és látszólag jóleső érzéssel fogadják a barátságos símogatást, a másik pillanatban fogaikat vicsorgatják gazdájukra, mint valami halálos ellenségre. Minden ingerlékenységük és izgékonyságuk ellenére is, hiányoznak belőlük azok a sajátos tulajdonságok, melyeket a fejlettebb majmok mutatnak és szellemileg is, testileg is majdnem minden tekintetben hasonlók egymáshoz. Egyik éppúgy tesz, mint a másik: még a cselekvés módjában sem találunk az egyedek lényében és viselkedésében különbséget. A karmosmajom félénksége, bizalmatlansága, kicsinyessége és feledékenysége egy gyáva fickó benyomását kelti. Hangja siránkozó, az elkerülhetetlenbe belenyugodni vagy nem tud, vagy nem akar, minden esemény sopánkodást vált ki belőle, beteges szenvedéllyel vonatkoztatja magára más lény cselekedeteit, kérkedik, majd következő percben meghúzza magát. Állhatatlan érzelmeinek kifejezésében éppúgy, mint tartásban, akaratában éppúgy, mint tetteinek végrehajtásában. Nem hallgathatjuk el, hogy azért újabban a közönséges selyemmajmok lelkes kedvelőkre találtak, kik sok dícséretreméltó tulajdonságot mesélnek róluk.

A karmosmajmok táplálékának javarésze különféle gyümölcsökből, magvakból, levelekből és virágokból áll. Nem vetik meg a kisebb gerinces-állatokat sem, de mégis szívesebben leselkednek kisebb állatokra, rovarokra, pókokra stb. A majmok között ők a legragadozóbbak, mert növényi táplálékon kívül a legtöbb állati táplálékot fogyasztják.

Valószínű, hogy a szabadon élő karmosmajmok szaporodása nincs meghatározott időhöz kötve, mert az év minden szakában találtak már emlőn élő fiatalokat. Rendesen egy fiat szülnek, de gyakran kettőt, sőt hármat is. Ilyenkor az anya egyiket a hátán, másikat a mellén hordja s felváltva szoptatja őket. A hím és a nőstény kölcsönösen támogatják egymást magzataik felnevelésében. A hím a nőstény felszólítására vonakodás nélkül veszi magához és hordozza egyik fiát. Az újszülöttek akkorák, mint a házi egér, de testük teljesen szőrrel fedett és miként minden majom, szellemileg aránylag jól fejlettek.

A helyes kis teremtéseknek minden ragadozó madár esküdt ellensége; nagy számban pusztítják őket. Az ember nem annyira hasznosságuk miatt, mint inkább szelidíthetőségük miatt keresi őket. Húsukat a bennszülöttek eszik ugyan, de más majmok húsát inkább kedvelik. Gereznájuk csak kivételesen értékesíthető. Sapkákat és prémdíszítéseket készítenek belőle. Gyakran találunk karmosmajmokat az indiánok kunyhóiban fogságban, de az Európából bevándorolt délamerikaiak is tartják őket. A fiatalokat és öregeket egyaránt fogják. A fiatalokat anyjuk megölése után kerítik kézre, az öregeket pedig gyengén mérgezett nyilakkal ejtik el s azután kigyógyítják. Halvarsára tett csalétekkel is fogják őket. Csalétkül banán vagy más kedvelt gyümölcsük szolgál.

A karmosmajmok fogságba jutásuk első idejében egyenesen kiállhatatlanok. Teljesen bizalmatlanok mindenkivel szemben és sok ideig még ápolójukban is ellenségre gyanakodnak. Lényüknek legfeltünőbb sajátsága a roppant félelemérzet és tehetetlen, hirtelen düh szakadatlan hullámzása. A hirtelen düh később kissé enyhül s csendes szomorkodás lép helyébe. A bennszülöttet ez nem zavarja, hanem kezdettől fogva az ő sajátos ügyességével kezeli és végül kitartó szeretettel mégis csak megnyeri ennek a mit sem ígérő teremtésnek bizalmát. Az indián nők a fiatal karmosmajmokat hajukban hordják, valószínűleg azért, hogy anyjuk elvesztésért némi kárpótlást kapjanak; a nagyobbakat keblükbe bújtatják. Néha nagyobb majmok gondjára bízzák a kicsinyeket. Ilyenek a pók-, gyapjas- és csuklyásmajmok. Amint ezek a majmok ellenszegülés nélkül szegődnek egy pávián-anya mellé, a mi állatkertjeinkben éppúgy vetik alá magukat a karmosmajmok nagyobb termetű rokonaik tekintélyének. Önkénytelenül kapaszkodnak erősebb társaik hátára s rövid idő mulva nevelő és nevelt egy szív s egy lélek. A nevelő majom kezdetben talán iparkodik szabadulni a szokatlan tehertől, de később annyira megszokja, hogy nem is tud meg lenni nélküle. Érthető, hogy a karmosmajom ilyen vezetés mellett leveti bizalmatlanságának jó részét. Ezt akkor is tapasztalják, mikor a karmosmajom kizárólag emberek társaságában él és egyes emberek nemcsak hogy jól bánnak vele, hanem becézik is. Kappler az ő karmosmajmait a szobában szabadon engedte. Jó barátságban éltek a mókusmajmokkal és a barna csuklyásmajmokkal; állítólag az erdőben is békés egyetértésben él ez a három majom.

Az elfogott majmokat először rendesen édes gyümölccsel, főként banánnal etetik. Sajnos, sem a bennszülöttek, sem az európaiak nem gondolnak arra, hogy a karmosmajmoknak állati táplálékra is szükségük van, ezért fogságban sok elpusztul még saját hazájában is, de még több a tengeri úton. Braziliában, meg nálunk is az a vélemény, hogy az összes karmosmajmok igen kényesek, különösen hideggel szemben nem ellentállók. De ezt a véleményt tények nem igazolják. Megfelelő ápolás mellett, azaz ha nem vonják meg tőlük a rovarokat (cserebogár, lisztkukac), vagy ha ezek helyett hússal és tojással egészítik ki a növényi táplálékot, igen jól eltarthatók, amit az is bizonyít, hogy nálunk gyakran 6–8 évig élnek és szaporodnak is. Emellett szól az a tapasztalat is, hogy nagy hideget is kibírnak. Reichenbachnak egyszer kitömés végett küldtek egy megfagyottnak vélt fehér selyemmajmot. A majom a meleg szobában magához tért.

A karmosmajmok családját újabban különböző nemekre osztották. Elliot 6 nemről s 60 fajról és alfajról beszél. Tény az, hogy már a fogazat alapján is adódik egy felosztás, ugyanis a selyemmajmoknál és legközelebbi rokonaiknál az alsó szemfogak nem emelkednek ki a metszőfogak sorából, míg a többi fajnál igen. De még ebben is van bizonyos átmenet, ami az ezüstmajmon vehető észre. További csoportok csak a szőrözet ismertető jelei alapján alkothatók. Ezen alapon a bojtosfülű selyemmajommal szembeállítható a hosszabb szemfoggal bíró símafülű tamarin, melynek egész szőrköpenye, vagy legalább is vállát betakaró szőrgallérja van, továbbá a parókásmajom, melynél a koponya hátsó része megnyúlt és a tarkó szőrös, végül az oroszlánmajom.