Rozsdafarkú (Phoenicurus Forst.)

[Régi neve: Ruticilla]

Az idetartozó 15 faj az Óvilág mérsékelt vidékeit lakja és főleg Közép-Ázsia hegységeiben vannak képviselve.

A házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros gibraltariensis Gm.)

Madarunkat Hartert szerint a fenti tudományos név illeti meg, ami azt jelenti, hogy ezt a régebben „titys” név alatt közismert madarat a Gibraltáron talált „gibraltariensis” fajjal azonosnak ismerték el, mely viszont a Kaukázus-, Örményország- és Perzsiában honos Phoenicurus ochruros Gm. alfajának tekintendő. Színezete fekete; a fején, hátán és alsó mellén többé-kevésbbé hamuszürke; a hasa fehéres a szárnyán fehér tükör látszik; farcsíkja és farka a két középső sötétbarna farktoll kivételével sárgás-rozsdavörös. Szeme barna, csőre és lába fekete. Az eredetileg hegyi és sziklalakó madár manapság úgy szólván háziállattá vált, s mindinkább kényelembe helyezkedve: az emberi lakokban szállásolja el magát, anélkül, hogy a népes városok és az elhagyott tanyák között válogatna vagy különbséget tenne. Érkezése március utolsó harmadába esik. Egyenként és éjszaka vonulnak. Előbb a hímek indulnak és utánuk néhány nappal a tojók. Éneke részben fütyülő, részben rikácsoló és szertyegő hangokból alakuló két-három strófából áll, melyek bár minden jóhangzástól mentesek, mégis végtelenül vonzók. A házi rozsdafarkú más madarak énekét is tudja utánozni, sőt még a seregély fecsegését is a megtévesztésig hűen utánozza.

A házi rozsdafarkú, füstfark, vörös farcinkó, Magyarországon gyakori madár, de közeli rokonával, a kerti rozsdafarkúval szemben, inkább a magasabb hegyvidék lakója, azonban ő is főleg a lakott helyeken telepszik meg, ahol csűrök gerendázatába, fali lyukakba, párkányok köveibe rakja fészkét. Sziklás vidékeken azonban a lakott helyektől távoleső sziklafalakon is megtelepszik. Így pl. a tordai hasadékban százszámra láttam és hallottam az ott tanyázó rozsdafarkúakat. A magasabb hegyvidéken fölhatol egészen a havasokig. A Magas-Tátra havasain Ertl G. már fészkelve találta. A továbbvonulás idején azonban az Alföldön is látható, sőt a dunántúli dombos vidéken kisebb magasságokban is fészkel. Így pl. a Balaton északi partján fekvő Rendesi hegyen minden évben megfigyeltem egy fészkelő párt. Korán érkezik hozzánk, többnyire március első felében, s itt marad jó későig, október végéig, de még novemberben is akad. Néha télire is itt marad. Április második felében fészkel.

Hasznos rovarirtó, törvény által védett madár, amely szintén elég könnyen telepszik meg mesterséges fészekodvakban, vagy ugyancsak mesterségesen előállított fali résekben és üregekben. A házi rozsdafarkú számára azonban házereszek csúcsába tágbejáratú, mesterséges fészekodvakat kell kihelyezni.

A Ruticilla tithys cairii Degl. et Gerb. alakra nézve, melynél a költő pár hímje és tojója egyforma színű, már Chernel megállapította és Hartert is azt vallja, hogy ezek a szürke hímek az első vedlésű tollruhájukat viselik, melyekben legalább egyszer költenek. Külön alfajról tehát szó sem lehet.

A kerti rozsdafarkú (Phoenicurus phoenicurus L.)

Kerti rozsdafarkú. Hossza 14 cm. Télire elköltözik. Április elején megérkezik s odvakba, falrepedésekbe, vagy mesterséges fészekodvakba telepszik. Rovarevő. Kedvesen dalol.

Nevét valóban megérdemli, mert általában véve fákon él, és pedig úgy az erdőben, mint a kertekben. Az öreg hím homloka, fejoldala és torka fekete, míg többi felsőrészei hamuszürkék; melle, oldalai és farka, a két középső barna farktoll kivételével, élénk rozsdavörösek; fejének a homlok fölötti előrésze, valamint a test alsórészének közepe fehér.

A kerti rozsdafarkú elterjedési köre kiterjedtebb, mint a házié. Európa egy országából sem hiányzik. Március végén vagy április elején jelenik meg. Szeptember végén vagy október elején ismét elhagy bennünket, és Belső-Afrikáig és Dél-Perzsiáig vándorol.

Életmódjában, magatartásában és szokásaiban sok tekintetben rokonára emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy legszívesebben a fákon tartózkodik. Éneke szebben csengő és dallamokban gazdagabb, tehát jobb, mint rokonáé; két vagy három strófája lágy és fuvolaszerű hangokból áll, melyek kissé melankólikusan, de egészben véve kellemesen hangzanak. Szívesen utánozza más madarak hangját is.

A kerti rozsdafarkút gyakrabban tartják kalitkában, mint a házit, és a fogságban szorgalmasan és csaknem egész éven át énekel.

A kerti rozsdafarkú (füstfark) Magyarországon gyakori, de csak az alacsonyabb fekvésű vidékeken. A magasabb hegyvidékre nem hatol föl, az erdőket kerüli, inkább csak gyümölcsösökben, kertekben, parkokban települ meg. Ertl G. Liptóújvárott 700 méter magasságig találta fészkelve. Vonuló, részben átvonuló, tavaszi érkezése április első hete, északibb és magasabb fekvésű területeken megfelelően későbbi időpont. Szeptemberben vonul el; fészkelési ideje május, június.

A Madártani Intézet parkjában Warga Kálmán által végzett rendszeres gyűrűzési kísérletek szerint a kerti rozsdafarkú rendszeresen visszatér a régi fészkelőterületére, de nemcsak az anyamadarak, hanem az itt kiköltött fiókák is, amelyek már egyéves korukban szintén fészkelnek. Az idevonatkozó kísérleteket az a körülmény tette lehetővé, hogy a kerti rozsdafarkú igen szívesen foglalja el a mesterséges fészekodvakat s így ez a rendkívül hasznos, kedves, törvényesen védett madár mesterséges fészekodvak kihelyezése által úgyszólván minden alkalmas házi kertben megtelepíthető.

A fehérszárnyú kerti rozsdafarkú (Phoenicurus phoenicurus mesoleuca Hempr. et Ehrenbg.)

A Krim félszigettől a Kaukázuson és Kis-Ázsián keresztül Perzsiáig a kerti rozsdafarkú oly alfaja fordul elő, melynek hímjei őszi ruházatukban az elsőrendű evezőkön keskeny, a másodrendű evezőkön pedig széles fehér szegést viselnek, minek következtében úgynevezett fehér szárnytükör keletkezik. Ez az alfaj nálunk is előfordult már. Magyarország legritkább madarai közé tartozik, amelyből eddig csak egy példány került a Nemzeti Múzeum gyüjteményébe. Ezt 1899 június 26-án Csiksomlyón lőtték. Ezenkívül Chernel látta 1904 április 8-án Velencén és Warga Kálmán 1920 augusztus 30-án a budakeszi szanatóriumban.