| 1. alcsalád: Maki formák (Lemurinae) | TARTALOM | 2. Félmakik (Myoxicebus Less.) |
1. Makik (Lemur L.)
Egyszínű farkuk és a dús prémben elrejtett és ilyennel ellátott fülük van.
A keletmadagaszkári vari (Lemur variegatus Kerr)
Nemének legnagyobb faja. Nagysága 1 m-en túl terjed, de ebből felénél több jut a farokra. A dús és a fejen pofaszakállszerűen meghosszabbodott bunda fehér és fekete színekben pompázik, de a színek elosztásának aránya nem egyenlő: egyik példányon a fehér és a fekete, egy másikon megint a fehér van túlsúlyban. Egyesek majdnem egészen feketék, de ezzel szemben csaknem teljesen fehér példányokat is ismerünk; némelyiknek a hátfele vagy még nagyobb része fekete, a hasa fehér; másoknál éppen fordítva áll a dolog. Az arc, a farok és az elülső végtagok rendszerint feketék, a pofa és a fülek tája pedig fehér színű. Pontosabb megfigyeléseket a színek elosztásáról nem tehetünk, ez még a test két oldalán sem egyforma. A szemek élénken sárgák.
Északkelet-Madagaszkáron ezt a közönséges fehér-fekete varit egy talán még szebb színezetű, egészen sajátos megjelenésű alfaj váltja fel, amely az állatkereskedelemben is ritkább. Ez a vörös vari (L. v. ruber E. Geoffr.), amelyen a fehér szín helyén gyönyörű vörösbarnát találunk. Ilyen makit is évekig tartottak a berlini állatkertben, sőt fehér-fekete rokonával párosodva, korcsuk is született, amely szüleinek színezetét magában egyesítette és vörös „kabát” mellett fehér „nadrágot” hordott. Később nem egészen egyforma keverékszínű ikrek is születtek, sőt utoljára hármas ikrek is napvilágot láttak! És amikor ezek után a nőstény állat kimult, kiderült, hogy 6 emlőbimbója volt: 2 a mellen, 2 a hason és 2 a lágyéktájon. Az anya a szokástól elütően bánt újszülötteivel. Míg máskülönben a fiatal makik, mint már föntebb is ismertettük, születésük után anyjuk testébe kapaszkodnak bele, szinte azt mondhatnók, hogy az anyjukon élnek, addig a varianya nem hordozta magával kicsinyeit, mert ezek csöndesen feküdtek fészkükben és az öreg csak szoptatásukról, lenyalásukról és melegítésükről gondoskodott mindaddig, míg azok olyan naggyá nem fejlődtek, hogy már kimerészkedtek és önállóan jártak, mozogtak ide-oda.
„Mindeddig – jegyzi meg Pollen – csak Madagaszkár szigetének belső erdőségeiben figyelték meg a varit, tehát azon a területen, amelyik Tintinge, Tamatave és Antananarivo közt fekszik. Vad és félénk természetű. Hangja nagyon erős és messze hallatszó. Az egész csapat mindig egyszerre szól, s az oroszlán bőgésére emlékeztető ordítása annyira borzalmas, hogy az ember önkénytelenül is megremeg, ha először hallja.” Haacke tapasztalata szerint a fogságban sokkal kimértebben viselkedik, mint más rokona. Nem tolakodik a látogatóhoz, nem koldul eleséget, s csak fiatal korában játékos, habár öregségében is meglehetősen szelíd marad. Nevezetes, hogy a tarka maki a nagy hideget is könnyen tűri.
Rokonai közül említsük meg elsősorban a szerecsenmakit, a szakalávok akumba-ját.
A szerecsenmaki (Lemur macaco L.)
[Más nevei: niger, leucomystax.]
Északnyugati Madagaszkár lakója és legszebb példája a színezetben megnyilvánuló ivari kétalakúságnak. A hím többé-kevésbbé tiszta fekete, azonban egyes példányok törzsének oldala és végtagjai vörhenyesek, vagy pedig némi fehér szőrözet vegyül farkuk fekete színébe; itt különben Brandes kedvező világítás esetében keresztcsíkozottságot vél felismerhetni, amely a kattáéhoz hasonlít. A nőstény azonban – Bartlet külön fajnak írta le fehérszakállú maki, Lemur leucomystax néven – többé-kevésbbé változó színezetű. Felső részén egyszer világosabb, másszor sötétebb rozsdavörös szín uralkodik, amely a hát közepén bíborpirosas barnába folyik át, míg a pofák, a test alsó része, lábai és farka rendszerint fehérek és csak kivételesen rozsdaszínűek. Brandes arra figyelmeztet, hogy „a nőstény szerecsenmaki farkának utolsó harmada más színezetű, mint az eleje: a farok hegyének színe a hátéhoz hasonlít, míg a fark többi része olyan színű, mint a has”. Ha tehát a maki a farkát a hasán át a hátára veti, amit az állat nyugalmi helyzetben szokott megtenni, a törzs és a farok színe egymással megegyezik.
A legtöbb példány fejének felső része fehér, azonban szürke vagy feketés is lehet. Tarkójának nagy, fekete foltja olykor rozsdasárgába fordul. Úgy a hímnek, mint a nősténynek barnás narancssárga a szivárványhártyája. Az állat nagysága eléri a rendes makinagyságot, t. i. a törzse körülbelül olyan nagy, mint a macskáé, s a farok ennél hosszabb. A rojtszerű fülszőrözet kizárja azt, hogy a szóban forgó faj nőstényét hasonló nagyságú fajokkal összecseréljük.
Még mielőtt Pollen az akumba szabadban való életét megfigyelte, már régóta ismerték az állatot a fogságban; én a magam részéről szintén úgy tudtam, hogy a szerecsenmaki és a fehérszakállas maki egy fajhoz tartoznak. Pollen és mások vizsgálatai ezt minden kétségen felül bebizonyították és ugyanazt észlelték, amit én.
Az akumba azokat az erdőségeket lakja, melyek a Diego Suarez öböl és a Bombedoki öböl között terülnek el, előfordul a Nossi-Bé-szigeti Lukube erdőségben is, de mindig csak az áthatolhatatlan sűrűségek legmagasabb fáin tartózkodik. Éjjelenként csapatosan kóborol, azonban már az esteli órákban messze harsog rettentő rikoltozása. Gyanús tárgyak megpillantásakor röfögés váltja fel ordítását. Annyira fürge, és olyan hihetetlen gyorsasággal veti magát fáról-fára, hogy még a madarat is könnyebb röptében elejteni, mint ugrás közben a szerecsenmakit. Üldöztetés esetén a fa tetejéről hirtelen leveti magát a földre, s azután a bozótban továbbfutva, nagyobb távolságban ismét felkúszik a fára. Ezzel a ravaszkodásával gyakran megtéveszti a vadászt, s mint ezekből is kitűnik, elejtése nem éppen könnyű.
Fiatalon befogva csakhamar megszelídül, felkúszik gazdája vállára s mindennemű táplálékhoz hozzászokik. Alapjában ugyan gyümölcsevő s különösen banánnal táplálkozik, azonban ennek dacára is élvezettel szopogatja ki egy-egy elfogott madárnak az agyvelejét.
A réunioni állatkertben Pollen egy hím, két nőstény és több fiatal hím szerecsenmakit látott, az utóbbiak színezete már az öreg híméhez volt teljesen hasonló. Madagaszkár lakói is jól ismerik a nemek közti különbségeket. Az előbb felsorolt adatokat saját tapasztalataimmal bővíthetem ki. Egy, a hamburgi állatkertbe érkező küldeményben egy hím és egy nőstény szerecsenmaki is érkezett. Ezeket magam ápoltam és gondosan megfigyeltem; a tapasztalat azt mutatta, hogy a szerecsenmaki sokkal kevésbbé kívánja az állati táplálékot, mint ahogy azt állítani szokták. Megette ugyan a nyers- és a főtt húst, sőt egereket, verebeket és tojást is fogyasztott, de nem túlságosan lelkesült az ilyen táplálékért, még a tojás sárgáját is csak úgy ímmel-ámmal nyalogatta. A verebeknek bizonyos sietséggel esett neki, de ebben sem nyilvánult mohóság. Csupán a legyeket fogdosta nagy kedvteléssel és ügyességgel. A gyümölcs minden neme, főtt rizs és főtt burgonya volt legkedvesebb tápláléka, mellesleg pedig tejeskenyeret is evett.
A nőstény március végén váratlanul megfiadzott. Terhessége senkinek sem tűnt fel, habár észrevették, hogy a szülés előtt néhány nappal emlőit nyomogatta. Fia nyitott szemmel született, s már az első naptól kezdve nagy önállóságot tanusított. Miután az anyaállat tisztára nyalogatta magzatát, gyöngéd szeretettel vette keblére s még a szoptatásnál is támogatta, de a kis maki már néhány nap mulva nélkülözhette anyja segítségét. A nőstény mindannak dacára is nagy gondossággal bánt vele, farkával takargatta és lehetőleg összekuporodott, hogy fiát minden kíváncsi szem elől elrejtse. E mellett folyton külön ketrecbe áttett hímje után vágyakozott, egy résen át társalgott vele, minden mozdulatát figyelemmel kísérte, s kedélyesen dorombolt, mihelyt mozogni hallotta.
Az ifjú maki egy hónap leforgása alatt nagyot nőtt. Eleinte, a legtöbb fiatal majommal ellentétben, nem az anyja mellére vagy hasára, hanem inkább oldalára kapaszkodott; később fel és alá mászkált az öreg testén, lábain, hátán és bundájába félig elrejtőzve szelíden pislogatott okos szemeivel. Egy hónap elteltével már annyira megerősödött, hogy elhagyhatta anyját és a ketrec rácsozatán mászkálhatott. Sigel adatai szerint ez az 1865. év március 31-én született fiatal maki születése után csak gyengén volt szőrös, színe pedig szürkésfeketének tetszett; később sötétebbé vált és egy hónap leforgása alatt éppen oly fekete lett, mint az apja. Ez hím példány volt, és ugyancsak hím maki született a következő évben is. A harmadik fiatal, amely 1867 március 15-én látta meg a napvilágot, eleinte szintén rövid, fekete szőrözetű volt, de már a második héten fülei körül fehér szőrszegély mutatkozott, és mindjobban kialakult rajta anyja színmustrázata; ez nőstény volt.
A hátralévő fajok közül a katta, amelyet könnyen rosszul értelmezhető néven macskamakinak is hívnak testének kecses alkotása, színezetének szépsége, fekete-fehéren gyűrűzött, testénél hosszabb farka és aránylag nagy fülei által tűnik fel. Rokonainál valamivel kisebb, 85–90 centiméter hosszú s ebből csak 35–40 centiméter jut a testre, a többi a farokra esik. Ennek alsó részén „varrat” jelzi, hogy a szőrözet két részből tevődik össze. Sűrű, lágy és kissé gyapjas bundája majd hamuszürkébe, majd rozsdavörösbe hajlik; arca, fülei és testének alsó oldala fehér. Szeme körül nagy, fekete foltja van, s arcorrának a hegye is fekete. A két nem színe tekintetében nem különbözik egymástól.
A más fajjal össze nem téveszthető katta Madagaszkár északi és déli részein honos; Pollen szerint csak a sziget délnyugati részében lévő erdőségeket lakja. Rokonaihoz hasonlóan nagy csapatokban él, és viselkedése is ugyanolyan. Minden mozdulata könnyed és tetszetős. Kecsesen ugrik fáról-fára, s közbe-közbe rikolt egyet, hangja azonban korántsem olyan erős, mint más makié, s inkább a házi macska nyávogására emlékeztet. Shaw G. A. szerint azonban a katta sziklás helyeken is előfordul, ahol csak néhány csenevész fa bír megélni.
A fogságban tartott katta csakhamar megbarátkozik a gazdájával. Pollen egy olyan példányról emlékezik meg, amely a gazdáját, egy francia cirkálóhajó kvártélymesterét, sok ember közt is felismerte; örömest eljátszott az inasgyerekekkel s a hajón volt kutyával. Nagyon kedvelte és dédelgette egy matróznak a kis majmát, farkuknál fogva cibálta a ketrece közelébe jött tyúkokat, némelykor pedig kiterjesztett karokkal mozdulatlanul ült egy helyben és szemét a felkelő napra szögezte. Ma már állatkertjeink egyikéből sem hiányzik a katta, és kedves megjelenése, jóindulata és bizalmas lénye a látogatók és az ápolók kedvencévé teszik. Állatkedvelők részére is ajánlható, mert néha már 40 márkáért is be lehet szerezni. Természetesen szintén tenyésztik.
A hamvas maki (Lemur mongoz L.)
A legrégibb idő óta ismert makik közé tartozik a mongoz, a hamvas maki (Lemur mongoz L.), amely azonban állatkertekben és múzeumokban csak ritkán található. Hazája Madagaszkár északnyugati része és a Komori-szigetek. Hossza 95 centimétert ér el, s ebből felénél több jut a farokra. A hím szürke színű, de fejének felső része, tarkója és pofaszakálla rozsdabarna, orra, fülei és torka pedig fehér; a nőstény háta barna, fejének felső része, tarkója és farka sötétszürke, homloka fekete, orra, fülei és torka fehér. Mindkét nem hasa világos vörösessárga, a szemek barnásak.
A koronásmaki (Lemur corronatus Gray)
Északkeleti Madagaszkár szigetén él. Felül sárgás, alul ezüstös szürke vagy fehér általános színeződés mellett homlokán abroncsszerű, előreugró, aranyvörös rajzolatot hord, amit némi fantáziával koronához lehet hasonlítani; arca, kezei és lábai különben világosak, farka ellenben sötét. A hímnek ezzel szemben csak egy rendszerint háromszögalakú, fekete vagy sötétbarna folt díszlik a feje közepén, amely esetleg keskeny csíkká húzódhatik össze, de viszont végignyúlhat a két fül közé eső egész területen; különben inkább vöröses színű, szeme körül fekete karikákkal.
A feketehomlokú maki (Lemur nigrifons E. Geoffr.)
Állatkertekben talán ez a leggyakoribb, helytelenül rendszerint mongoznak nevezik. Madagaszkáron kívül még Mayotte-szigetén is előfordul. A hím egész teste szürkésbarna, feje fekete, pofaszakálla pedig szép fehér; a nőstény alapszíne sötétvörösbarna, feje sötétszürke és hiányzik a világos színezetű pofaszakálla. Különösen érdekes volt egy, az ismert Afrika-utazó Stuhlmann által a berlini állatkertnek ajándékozott nőstény, mert egy fehérfejű makival párosodva olyan fiat hozott a világra, amely egészen a feketehomlokú makikhoz hasonlított.
A feketefejű vagy sárgaszakállas maki (Lemur fulvus E. Geoffr.)
[Más nevei: melanocephalus, xanthomystax, brunneus.]
Gyakran látni a fogságban, Észak-Madagaszkárt lakja; talán nem is külön faj, hanem az előbbinek csak változata. Fontos sajátságait már magyar és latin nevei is elárulják: feje fekete, szemöldökívei és pofaszakálla sárgák. Máskülönben testének felső része vörös és vörösesszürke színezetű, fekete vonallal a hátgerincén, alul halványsárga; farka vége felé egyre jobban sötétedik, kezei és lábai vörösbarnák.
A vöröshomlokú maki (Lemur rufifrons Benn.)
Madagaszkár nyugati részén fordul elő. A hím elmosódott szürkésvörös alapszíne mellett élénk vöröshomlokú, mint ahogy neve is mondja, azonkívül a füle alatt mélyen vörösszínű foltja van, arca és orra fekete, szemei fölött és pofáján pedig fehér foltok díszítik. Kezei halványbarnák, lábai ellenben sötétek; farka feketés. A nőstény fejének felső része szürkén pettyezett, szemei fölött fehérszínű, felső teste vörösbarna, alsó teste pedig halványpiros.
A fehérfejű maki (Lenur albifrons E. Geoffr.)
Madagaszkár keleti részéről ismerjük; nemcsak a homloka fehér, amit latin neve is elárul, hanem füleivel együtt majdnem az egész feje, amihez azután fekete arc és orr járul. Testének felső része sötétbarna, pirosan pettyezett, a test alsó része pedig fehéresszürke. A nőstény sötétszürke fejű és teste nem olyan élénk színű, mint a hímé.
A vöröshasú maki (Lemur rubriventer Is. Geoffr.)
Madagaszkár keleti részén fordul elő, könnyen felismerhető nagyon rövid, belül csupasz füleiről; homlokán gesztenyebarna sávot visel, ugyanilyen színűek ajkai és az orrhegye is, hasa, valamint kezei és lábai remek rézvörösek, háta és farka pedig csokoládébarna. A nőstény nyakának elülső része fehér, ugyancsak ilyen a melle, hasa pedig húspiros.
| 1. alcsalád: Maki formák (Lemurinae) | TARTALOM | 2. Félmakik (Myoxicebus Less.) |