Abessziniai szarvasvarjú (Bucorax ayssinicus Bodd.)

[Régi nevei: Tmetoceros, Bucorvus]

Abesszíniai szarvasvarjú (Bucorax abyssinicus Bodd.).

Valamennyi afrikai szarvascsőrű-madár között ez a leghíresebb; az abesszíniaiak abbagamba vagy erkum, a szudániak pedig abugaru néven ismerik. A család legnagyobb fajai közé tartozik; erős testalkatú, rövidszárnyú, rövidfarkú, de meglehetősen hosszúlábú madár. Csőre igen nagy, gyengén hajlott, oldalt lapított, tompahegyű, a kávaélek közepükön nem záródnak teljesen, a felső káva tövén rövid, de eléggé magas kinövéssel. Ez a kinövés a fejtető közepén kezdődik s körülbelül a csőr hosszának első harmadáig ér, elől szélesen nyitott, csőrszerű és körülbelül előrehajló sisak alakjára emlékeztet. A tollazat tíz sárgásfehér kézevezője kivételével fénylő fekete, szeme sötétbarna, a csőr a felső káván lévő folt kivételével, amely hátul vörös, elől sárga, feketeszínű, szemgyűrűje, valamint torka sötét ólomszürke, utóbbi széles, élénkvörös szegéllyel. Ez a faj Északkelet- és Északnyugat-Afrikában él..

A kaffer szarvasvarjú (Bucoarx caffer Bocage)

Ennek a második fajnak csőrkinövése sokkal alacsonyabb, keskenyebb, elől lassanként a csőr ormáig lejtősödő és a két káva között legfeljebb csak igen keskeny rés szokott lenni. Kisebb, mint az abesszíniai szarvasvarjú. Hazája Dél- és Kelet-Afrika és Angola.

Gourney szerint a szarvasvarjú tápláléka csigák, gyíkok, békák, patkányok, egerek, különféle sáskák, bogarak és más rovarok; Monteiro szerint pedig békák, madarak, tojások, bogarak, maniokagyökerek és földi dió. Legszívesebben ott vadászik, – mondja Gourney – ahol leégették a fűvet; erős csőrével a kemény talajban vájkál, szorgosan forgatja a rögöket, hogy csakúgy száll a por, a fogott rovarokat felszedi, feldobja a levegőbe, ismét elkapja és lenyeli őket. A nagyobb kígyókat a következő módon pusztítja el: Ha valamelyik szarvascsőrű felfedezte a kígyót, akkor három vagy négy más madárral jön oda, oldalról közeledik kiterjesztett szárnyakkal és ezekkel ingerli a kígyót, de a kellő pillanatban hirtelen megfordul, hatalmas ütést már reá csőrével és azután gyorsan megint védő szárnypajzsát tartja oda. Ezeket a támadásokat addig ismétli, míg a kígyó bele nem pusztul. Ha ez támad, akkor a szarvasvarjú mindkét szárnyát kiterjeszti és avval védi a fejét és legsebezhetőbb részeit. Antinori megjegyzi, hogy nemcsak mindenféle növényt húz ki a földből, hanem a legkülönbözőbb állatokra is vadászik. Egy tőle elejtett hím gyomrából egy földi mókust vett ki szőröstül-bőröstül és oly jó állapotban, hogy már rátekintve is látszott, hogy a madárnak élve kellett azt megfognia. Aki ezeknek a rágcsálóknak – melyek nagyságra mókusainkat felülmulják – harapósságát ismeri, azt kell mondania, hogy az ilyen vadászat madarunk bátorságának tiszteletére válik. Dél-Afrika angol részeiben a szarvasvarjút a kígyók üldözése miatt törvényesen védik.

Afrika bennszülöttei általában nem üldözik a szarvasvarjút, mert húsát nem értékesítik és a zsákmányt egyáltalában nem tudják használni. Ez alól csak kevés kivétel van; Heuglin szerint egyes törzseknél tollai a bátor harcosok keresett díszeként szerepelnek és csak az hordhatja, aki ellenséget vágott le vagy nagy vadat terített le.